CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Nagy lelkesedéssel, sok munkával és még több energiával készült a váci Kolping Család az április 22-i szombatra, amikor megünnepelték: a Kolping alapítójának Adolf Kolping születésének 210. évfordulóját, a váci legényegylet megalakulásának 160. évfordulóját és a Váci Kolping megalakulásának 30. évfordulóját. A meghívott vendégek egy egész napos rendezvényen vehettek részt. A Kolping házban kezdődött, gyülekezővel az ünnepnap. A meghívott Kolping családok együtt indultak el zászlókkal a piarista templomban tartandó misére, ahol Dr. Varga Lajos segédpüspök, a váci kolping prézese mondott szentbeszédében utalt is a piarista kötődésre, hiszen Vácott a legényegylet idejében a piarista rend pártfogolta a Kolping mozgalmat.
Mi a Kolping-mozgalom?
Valójában egy német pap által elindított mozgalom, melynek célja az akkori munkásosztálybeli fiatal férfiak felemelése volt, azaz szakma megszerzésére, családalapításra és erkölcsös szórakozásra irányuló ösztönzés, mely sikeresen fejlődött. Egészen addig, amíg hazánkban a kommunista rezsim fel nem számolta az egyházi vagy egyházhoz kötődő szerveződéseket. A rendszerváltoztatás után hazánkban is újraalakultak a legényegyletek utódai a kolping családok. Vácott hetedikként alakult meg a Kolping. Elnöke Kucsák Béla volt 2014-ben bekövetkezett haláláig. Utána testvére vette át az elnöki posztot. A váci kolpingnak úgy, mint az országban mindenhol voltak, vannak szakaszai. Az első lelkesedést egy kicsi hanyatlás jellemezte. Talán most egy kis pezsdülés mondható, aminek bizonyítéka volt az április 22-i szombat. A misét a Kolping himnusszal zártuk, melyhez az Opsitos dalárda nyújtott segítséget.
A mise után a Karolina Katolikus Általános Iskola tornatermében került sor az ünnepi műsorra – ezúton köszönjük az igazgatónak Sisa Sándornénak a segítséget a lebonyolításban. A műsorban helyet kapott a népdal, valamint a néptánc is, melyet Komáromi Blanka és Bloch Marcell előadásában láthattak az érdeklődők, valamint vetítést a váci Kolping Család életéről. Köszöntésekre is sor került, mely után egy finom ebédre várták a vendégeket a Kolping- Házban.
Ebéd után egy kis pihenő után indult az esti táncos mulatság, mely méltó, vidám befejezése volt a kerek ünnepnek. A műsort itt is a fiatalok adták, Komáromi Gitta, valamint Komáromi Kolos, Márkus Lelle, Márkus Mór, Marschall-Héger Rebeka, Csukovics Levente és Tóth Mihály énekével és gitározásával varázsolták el a nézőközönséget.
A Kolping Család apraja nagyja napokkal előtte már a rendezvényre készült. Takarítás, szervezés, műsorkészítés, dekoráció, nyomtatott anyagok, ünnepi újság készítése és még sok- sok apróság, ami a sikeres programhoz hozzájárult. Így hát köszönet, minden váci kolpingtársunknak, hogy segítettek, mert nélkülük a rendezvény nem jöhetett volna létre, köszönjük minden kolpingos testvérnek, hogy eljöttek hozzánk ünnepelni. Valamint Marton Zsolt püspök atyának és Dr. Varga Lajos atyának a közreműködésért vagyunk hálásak.
Treu Kolping! Hűség Kolpinghoz!
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »