CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Esterházy János boldoggá avatásáért tartottak május 18-án, csütörtök délután ünnepi szentmisét a salgótarjáni Főplébánia-templomban, majd emlékhelyet avattak tiszteletére a Vármegyeháza előtt felállított keresztnél.Többen csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, amely gróf Esterházy János boldoggá avatásért indult. Több alkalommal ajánlottak már fel a cél érdekében szentmisét, legutóbb Bujákon avattak a gróf tiszteltére emlékhelyet. Ezt a sort folytatta a Salgótarjánban megtartott emlékünnepség, amely szentmisével vette kezdetét a Főplébánia-templomban.
– „A mi jelünk a kereszt” – idézte Esterházy János jól ismert szavait Varga András esperesplébános, hozzátéve: – Ennek teszünk ma tanúbizonyságot és imádkozunk boldoggá avatásáért.
A szertatást dr. Varga Lajos, a Váci egyházmegye segédpüspöke celebrálta. Prédikációjában kifejtette: Esterházy János elsősorban keresztény ember volt, legbelsőbb elhivatottsága Istentől származott. Az életében történt iszonyú megpróbáltatásokat hite által tudta elviselni.
– Abba a szenvedésbe, amit a börtönökbe átélt, bele lehetett volna törni. Azonban a gróf a saját megpróbáltatási által Jézus keresztútját élte át, így tudta elfogadni a nehézségeket – fogalmazott a püspök. – Az imán keresztül sikerült saját szenvedésétől eltávolodnia, az átélt borzalmakat felajánlotta a rá bízott embertársai lelki üdvéért. Példája tiszteletre méltó számunkra, ezért arra kérjük Istent, hogy a boldogok között köszönthessük őt.
A misén – amelyen Paulisz Marián, az alsódoboki Esterházy János Zarándokközpont vezetője is részt vett – dr. Molnár Imre történész a gróf levelezésén keresztül ismertette annak életútját. Ezt követően a Vármegyeháza előtti téren leleplezték az Esterházy-emlékhelyet, majd dr. Varga Lajos megáldotta azt.
– Emlékezni és emlékeztetni jöttünk ma össze, egyben csodálatunkat kifejezni a személyes példamutatás és hősiesség, az önfeláldozó nemzetmentés, a valódi egyetemes értékek melletti bátor kiállás, és a mindezeket megtestesítő magyar erkölcsi géniusz, gróf Esterházy János életére, halálára s reményeink szerint halhatatlanságára – hangsúlyozta Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.
Mint mondta: a Felvidék részleges visszacsatolása után Esterházy maradt a kisebbségi sorban rekedt magyarokkal. Így került a fasiszta szlovák állam parlamentjébe egyetlen magyarként és csak ő nem szavazta meg a zsidók deportálását. A náci üldözés után, a második világháborút követően, őt is utolérte a minden igazat, szépet és jót eltaposni szándékozó kommunista hatalom üldözése, szovjet Gulágról cseh börtönbe, végül a korai halálba kényszerítve.
– Gróf Esterházy János boldoggá avatásának kezdeményezése az erkölcsi kötelességen túl igen komoly nemzetpolitikai és nemzetközi politikai jelentőséggel is bír. A kezdeményezés csodás eredménnyel zárulhat, hiszen a V4 országok első közös boldoggá avatottja lehet. Összekötő kapocs a magyar-lengyel származás, a szlovák, illetve a csehszlovák politikában betöltött szerepe okán. Mind a négy nemzet büszkén tekinthet rá – húzta alá Skuczi Nándor.
Az ünnepség végén Csáky Pál, Nógrád megye díszpolgára, volt szlovákiai miniszerelnök-helyettes világi oldalról megközelítve mutatta be Esterházy János kiválóságát.
– Köszönetet érdemel, hogy Nógrádban is felhívják a figyelmet arra az áldozatra, amit a gróf a kereszténységért és a nemzetért hozott. Példája belső támpont lehet számunkra a mai világban, hiszen elvei mellett mindvégig kitartott. Hitére és magyarságára támaszkodva mindig tisztességes döntéseket hozott – hangsúlyozta Csáky Pál. – Napjaink furcsa világában Nógrád megye azt üzeni ezáltal, hogy a valódi értékek mellett áll ki és tisztességes világot akar.
Forrás: Nool
Fotó: Vendel Lajos
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »