CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye is egyike azon tíz püspökségnek, amelyet a hagyomány szerint Szent István alapított. Bár hiteles forrás nincs az alapítás évéről, azt a történészek 1025-1030 körülre datálják. Az ezeréves fennállás megünneplésére Marton Zsolt megyéspüspök hároméves lelki készületet kezdeményezett az egyházmegye közösségei számára. A folyamat segítésére a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítéséhez hasonlóan küldötteket kért a plébánosoktól és a közösség, valamint intézmény vezetőktől. A jubileumi küldöttek első találkozójára május 13-án kerül sor Vácon az egyházmegye nemrégen felavatott PüspökVác Rendezvényközpontjában.Püspök atya köszöntőjében elmondta, hogy az egyházmegyében számos helyen valósulnak meg templomfelújítások, többek között folyamatban van a váci Nagyboldogasszony székesegyház felújítása is. Azonban a kövek és falak megújításánál sokkal fontosabb a lelkek megújítása annak érdekében, hogy a jövőben is élő hittel bíró közösségek töltsék meg a templomokat.
„Mivel Krisztus nekünk a legfontosabb személy, Ővele és Ő köré szeretnénk építeni az egyházmegyénket és személyes életünket. Ezeréves egyházmegyénk megünneplésére készülve lelki-szellemi megújulásra szeretném meghívni a kedves testvéreket: a pap- és diakónus testvéreket, a világi Krisztus-hívő testvéreket, mindenkit! Ennek legelső lépése az Őbenne, Jézus Krisztusban való megújulásunk: személyes életünkben való megtérésünk, vagy újbóli megtérésünk és megszentelődésünk, valamint közösségeink megújítása.”- hangsúlyozta a főpásztor köszöntőjében.
A jubileumi felkészülés két pillérre támaszkodik: az imára és a tanításra, ezért az Ima-katekézis 2023-2026 címet kapta. A megyéspüspök arra kéri a híveket, hogy imáikkal kísérjék majd a folyamatot. Emellett évente más-más témában központilag előkészített katekézisek segítségével mélyítsék el keresztény-katolikus hitüket. A három év témái az alábbiak lesznek: 1. Személyes isten-kapcsolat, 2. Helyem a közösségben, 3. Kifelé fordulás, misszió. A tanítás mellé, amelyeket írásban és videón is megkapnak majd a helyi küldöttek, a feldolgozást segítő kérdéseket és a tanítás életre váltását is segítő tanúságtételeket készítenek elő.
Május 13-án több mint 150 leendő jubileumi küldött találkozott és ismerkedett meg a tervekkel. Ők vállalták, hogy saját plébániai vagy más közösségükben segítik a folyamatot, megszervezik a katekézis alkalmakat és az imahátteret. Püspök atya bevezető szavai és a tervek ismertetését követően a küldöttek meghallgatták az első tanítást, amelyet a megyéspüspök tartott „Megtérés és istenismeret” címmel. A 2023-24-es pasztorális évre további négy tanítást készít elő a felkészülést koordináló csapat, amelyek kiindulópontja a katolikus levelek közül a második Péter levél volt. Krisztus után olyan körülmények között születtek ezek a levelek, amelyek hasonlítanak jelen korunkra, ahol a közöny, tévedések, az idegen istenek felé fordulás, a tekintély megkérdőjelezése voltak jellemzők.
A katekézist követően a résztvevők csoportbeszélgetésen mélyítették el a témát és osztották meg egymással, kit hogyan szólított meg a tanítás. A beszélgetést szentségimádás követte.
Az ebédszünet után két olyan házaspár beszélt tapasztalataikról, akik a 32. NEK előkészítésében küldöttként közreműködtek. Kakasy Gergely és felesége Gréta az Újpesti Szent József plébánián, Bertóti-Dohovics Réka Mária és István az Istenhegyi Szent László plébánián szerzett tapasztalataikat osztották meg. Elmondták, hogy mindkét plébánián lassan bontakozott ki a folyamat, de számos gyümölcsét látták a lelki felkészülésnek a NEK előtti években és ezek a gyümölcsök tovább érnek azóta is. Ők maguk is úgy érzik, hogy a feladatuk nem fejeződött be az Eucharisztikus Kongresszussal, mert lélekben továbbra is „missziós küldöttek” maradtak és ez meghatározza jelenlétüket a plébániai közösségükben és a hétköznapokban is.
Az utolsó előadásban Tornay Gábor hitoktatási igazgató összefoglalta, melyek a jó tanúságtétel ismérvei és azt, hogyan tudják majd a küldöttek segíteni azok megfelelő interpretálását.
A találkozó rövid fórummal zárult.
Újabb küldöttek az alábbi emailcímen vehetik fel a kapcsolatot az Ima-katekézis koordináló csapattal: jubileum_kuldottek [kukac] vaciegyhazmegye.hu
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »