CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Május 19-én került sor az Alsónémediben található Szegletkő Otthon átadására és megáldására. Fontos mérföldkő ez a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata számára; ez az első olyan intézményük ugyanis, mely pszichiátriai betegségben szenvedők számára nyújt ellátást. Az ünnepségen részt vett Marton Zsolt váci megyéspüspök, aki megáldotta a nemrégiben felújított épületet, valamint Pálfay Gellért, a Szamaritánus Szolgálat vezetője és Jeszenszki Viktória, a Szegletkő Otthon vezetője.A Szegletkő Otthon 2023 márciusában nyílt meg azon pszichiátriai betegek számára, akik ápolást és gondozást igényelnek. Az intézményben 2005 és 2021 között droghasználó fiatalokat és állami gondozott gyermekeket láttak el, ez az ellátási forma azonban megszűnt. Pálfay Gellért igazgató úr köszöntőbeszédében elmondta, hogy a gyermekotthon megszűnése után kétéves szünet következett az intézmény életében. „Nagyon köszönöm mindazok munkáját, akik az elmúlt másfél-két esztendőben sokat tettek azért, hogy ez az intézmény egy új funkciót betöltve életre tudjon kelni. Remény van bennünk, megannyi szépséget vélünk felfedezni ebben a munkában, ugyanakkor azt is megtapasztaltuk, hogy sok feladattal és nehézséggel kell szembenéznünk. Ezért fontos az, hogy ne csak emberi erőforrásainkra támaszkodjunk, hanem Isten segítő gondviselésére is, mert nagy szükségünk van Rá.”
Az intézmény egy kéthektáros zöld területen található, így kiváló terápiás helyszín, csendes, nyugodt környéken. A megnyitás előtt 30 millió forint értékben felújítást végeztek az épületen, melyet a Váci Egyházmegye saját forrásából fedezett. Belső tereket alakítottak át, vizes helységeket újítottak fel, hogy az épület alkalmassá váljon pszichiátriai betegek ellátására. Az átfogó felújításnak köszönhetően az otthon 20 fő ellátott fogadására kapott működési engedélyt.
A megáldás szertartásának során Máté evangéliumából Jézus galileai működéséről hallhattunk. „Jézus bejárta a hazáját, tanította a korabeli zsidókat a zsinagógákban. Az Úr életében fontos a tanítás, de kiemelt tevékenysége a cselekvés is, méghozzá a gyógyító cselekvés” – kezdte beszédét Marton Zsolt püspök, majd azzal folytatta, hogy Jézus nem csupán kezelést adott a betegeknek, hanem az egész embert gyógyította. „Amikor megáldunk egy gyógyító, gondozó helyet, mint most ezt az otthont, akkor azt kérjük, hogy Jézus gyógyító jelenléte lépjen be ide. Hogy ne pusztán a mi emberi erőnk legyen jelen; persze az is fontos, hiszen mi vagyunk Jézus Krisztus meghosszabbított kezei, lábai. Mi is eszközök vagyunk ebben a szolgálatban, de Ő az, aki gyógyít.”
Az intézmény az alapellátáson túl biztosítja a bentlakók mentálhigiénés ellátását, ezenfelül rendszeresen szerveznek számukra külső programokat, kirándulásokat, kézműves, művészeti és mozgásos foglalkozásokat. Az intézmény lehetőséget nyújt a hitélet szabad gyakorlására, az otthonban kápolna is található.
Videós tudósítás az átadásról:
Fotó: Hollai Gábor
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.
Új intézménnyel gyarapodott a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata az Alsónémediben átadott Bóbita bölcsődével. A 14 férőhelyes bölcsődét Kelemen Zoltán plébániai kormányzó áldotta meg, Moys Gábor, a Szamaritánus Szolgálat lelkivezetőjével, valamint Faragó Csaba református lelkésszel közösen. Köszöntőt Dr. Tüske Zoltán, a település polgármestere mondott.2026. május 23. szombat
Dezső
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged...
Összes program »