CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Június 3-án egyházmegyénk akolitusainak és akolitus-jelöltjeinek tartottak lelkinapot Vácon a PüspökVác Rendezvényközpontban. A rekollekción jelen volt Marton Zsolt megyés püspök és Dr. Farkas László, akolitusokért felelős lelkipásztor is. Az alábbiakban Glacz Béla isaszegi akolitus beszámolóját olvashatják.Mint nemrég felavatott akolitusnak, sokat jelentett számomra, hogy Zsolt püspök atya egész napos rekollekcióra, „a lelki összeszedettség visszanyerésére és fokozására” hívta össze az egyházmegye akolitusait Vácra. Feleségünket is elhozhattuk, melyet különösen fontosnak tartottam. Közel százhúszan vettünk rész ezen az alakalmon, mely két részből állt, mind a helyszínt, mind pedig a témát illetően.
Az első rész helyszíne a Piarista Gimnázium volt, ahol Papp Miklós atya - a tőle megszokott lendületes és világos stílusában – az Isten és a közvetítés, valamint a szolgálat és a család témájáról tartott előadást. Ami az elhangzottakból leginkább megérintett, hogy az Istent szolgálóknak olyan életstílusa van, melyet a cél határoz meg, egy neki megfelelő életcél, ahova el szeretne jutni. Fontos, hogy szolgálattevőként ne csak jól akarjunk élni, hanem mindig tovább és tovább jutni. Mindent az Úrnak tegyünk, hiszen nem X-et vagy Y-t szolgáljuk, hanem az Urat. Szolgálatunkkal emeljük Isten fölségének dicsőítését.
„Az Istent szolgáló élete legyen „huzatos”! Őrizze a huzatot az Istenről való gondolkodás, a szeretet folyamatos adása, és a liturgia szépségének szolgálata által. Az Isten szolgája nem külön kaszt, hanem olyan valaki, aki odahajol a világhoz Isten szentségével. Az oltár szolgálata és a család szolgálata nem versenyeznek egymással, hanem a kettő egymást segíti. Egymást gazdagítja a házasság és az oltárszolgálat. Ne nyíljék szét a házasság és az oltárszolgálat ollója, hanem együtt fejlődjék a férfi és a nő” – hallhattuk Papp Miklós atyától.
Ezt követték a kiscsoportos beszélgetések, melyek során olyan kérdések kerültek elő, mint például: kik voltak számomra igazán vonzó közvetítői az isteni szeretetnek? Az oltárszolgálat mit ad családi életemhez? Avatásom óta mik voltak az örömeim, nehézségeim a szolgálatomban? A kihelyezett ötletládába az akolitus összetartás, rekollekció, továbbképzés témáiban tett javaslatainkat gyűjtötték össze a szervezők. Lehetőség volt még arra is, hogy a délutáni „kérdezzünk, és a Püspök atya válaszol” fórumbeszélgetéshez csoportonként kérdéseket írjunk. A tartalmas és sokszínű délelőttöt a PüspökVác Rendezvényközpontban felszolgált finom ebéddel zártuk, és egyben erőt is gyűjtöttünk a délutáni eseményekhez.
A délutánt a kiscsoportok összefoglalóival kezdtük, és ezt követte Püspök atya előadása Szinodialitás, az egyházmegye víziója – tájékoztatás az egyházmegye folyamatban lévő történéseiről, életéről, jövőképéről és tervekről címmel. Ebben az előadásban Püspök atya közvetlensége érintett meg leginkább, ahogy a püspöki szolgálatáról beszélt Szt. Ágostont idézve: „értetek vagyok püspök, és veletek keresztény.” Felhívta a figyelmet arra is, hogy a püspök egyszerre mester és tanítvány. Elől haladjon, vezesse Isten népét, de legyen középütt is, hogy erősítse Isten népét, valamint menjen hátra is, hogy senki le ne maradjon. Martin Luther Kinget idézve elmondta, hogy van neki is egy álma: az egység, mely a sokféle karizmából úgy áll össze, ahogy a puzzle darabok egymásba illeszkednek. Szeretne olyan egyházat építeni, amelyben jó lenni, és mások vágyódjanak közénk tartozni. Egy rövid szünet után Püspök atya válaszolt a föltett kérdéseinkre is.
Ezt követte a közénk elhozott szentségi Jézus dicsőítése énekekkel és csöndes elmélyüléssel. Felemelő volt, ahogy ennyien férfiak dicsőítettük az Istent! A hirdetések elhangzása után kötetlen beszélgetéssel zártuk a napot. Feleségemmel – egy rövid Duna-parti sétát követően – hálával és békével a szívünkben indultunk haza. Jó volt így együtt, köszönjük a szervezést, a nyitott és őszinte légkört, a buzdításokat és útmutatásokat, a szeretetteljes vendéglátást.
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »