CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Képzésük végéhez érkeztek azok az animátorok, akiknek feladata lesz a jövőben segíteni a plébániák közösségi életének kibontakozását különös tekintettel azokra a településekre, ahol nincs állandó lelkipásztori jelenlét. Június 9-én képzőikkel küldetési szentmisén vettek részt, amelyet Marton Zsolt váci püspök mutatott be Vácon a Karolina kápolnában.A Váci Egyházmegyében tavaly ősszel indult az első animátorképző tanfolyam. A kísérleti évfolyamnak mondható első csoportba olyan hitoktatók kerültek be, akik kifejezték azon vágyukat, hogy szívesen tennének többet a plébánia közösségéért, valamint az egyházmegye öt, ún. missziós plébániájának animátor jelöltjei. Képzésüket a hitoktatási igazgatóság és a Pasztorális helynökség közösen szervezte meg.
A képzés összesen 8 másfél napos személyes jelenléttel megvalósuló képzési napból állt. A képzési folyamat szerves része volt az önreflexió, amely a személyes és a közösségi tervezést és jövőépítést egyaránt elősegítette és támogatta. A képzés célja az volt, hogy a leendő animátorok elsajátítsák azokat a képességeket és készségeket, amelyekkel a saját közösségük építését, fejlesztését tudják segíteni a továbbiakban elsősorban olyan plébániákon, ahol már nincs állandó papi jelenlét. Ezekben az esetekben egy pap több plébánia szentségi életét szolgálja akolitus és diakónus munkatársaival közösen. A közösségépítésben, közösségi programok szervezésében pedig az animátorok lesznek a segítségére.
A képzés kommunikációs, konfliktuskezelési, vezetéselméleti és csoportdinamikai elméleti és gyakorlati modulokat tartalmazott. Emellett foglalkoztak azzal, mik az egyházi közösségek fejlesztésének lehetőségei, sajátosságai, a missziós egyház kihívásaival, de a képzés része volt a spirituális önismeret, a személyes erőforrások, hiányok feltárása és az ezekre vonatkozó reflexió is. A leendő animátorok megismerkedtek a Váci Egyházmegye szakpasztorációs szervezeteivel és közösen gondolkodtak arról, hogy tudnak a jövőben egymást segítve hálózatban működni. A képzési alkalmakat Balogh László atya és Jakobszen-Tátrai Zsófia vezették és tartották.
A szentmise célja az admissió volt, azaz a küldetésre bocsátás, hogy az animátorok a Szentlélek kegyelmével megerősítve térjenek haza közösségeikbe és tudják azokat szolgálni. Marton Zsolt szentbeszédében a kolosszei levéllel (Kol 3,12) vont párhuzamot, amikor kifejtette, mi mindent kell az animátoroknak most magukra ölteni: irgalmasságot, amit a rászorulók felé gyakorolhatnak, a szelídséget, ami a kommunikációban az igazság agresszivitás nélküli képviseletét is jelenti és a türelmet, amire a szolgálatuk során nagy szükségük lesz. Az evangéliumra hivatkozva (Lk 6, 43-45) felhívta a figyelmüket, hogy feladatuk lesz az is, hogy segítsék a közösséget jó gyümölcsöket teremni és megkülönböztetni egymástól a jó és a rossz fát. „Értetek, Veletek” jelmondatotokat valóban valóra váltva, Krisztus szeretetével átitatva, a Váci Egyházmegye „Együtt építjük” jelmondatának jegyében is, ezzel a lelkülettel végezzétek a munkátokat a továbbiakban. - fejezte be a főpásztor gondolatait.
Az alábbi személyek vehették át animátori oklevelüket a küldetési szentmisét követően:
Apáthy Tímea, Baloghné Herédi Terézia, Babinszki Tamás, Czeglédi Katinka, Kenyeres Anikó, Kiss Csilla Erika, Lestyán Marianna, Sulyok István, Terényi Zsuzsanna.
További 13 személy végezte el ebben az évben a képzés első modulját, akik ezt dokumentáló oklevelet kaptak a képzést vezetőktől. Ők a 2. évben teológiai modullal folytatják a képzést.
Lestány Marianna Nógrád településről elmondta, hogy animátorként az lesz a feladata, hogy a három falu - Nógrád, Diósjenő, Berkenye - életét segítse koordinálni a lelki élet és a gyakorlat szempontjából oly módon, hogy tudjanak igazodni a plébánoshoz, egymáshoz, de mindezt örömmel tegyék, belül megélve hitüket, kifelé pedig tanúságot tenni róla.
„Azért kezdtem el a képzést, mert szembesültünk azzal, hogy kevés a pap és előbb-utóbb lesznek olyan települések, ahol nem lesz napi szinten jelen plébános. Ugyanakkor szerettem volna megőrizni a már kialakult közösségünket. És fel szeretnék készülni arra az időszakra, amikor esetleg még több falut csatolnak hozzánk, mint központi plébániához. Akkor még nehezebb lesz koordinálni a szentmiséket, hitéletet, közösségi életet. Reméltem, hogy ehhez kapok útmutatást a képzésen.” – mondta Marianna eredeti motivációjáról. „Legtöbbet az önismerti modultól kaptam, - folytatta- magamról sok mindent megtudtam, de újat jelentett a vezetői kompetenciákkal való ismerkedés is, jobban látom, mire van szükségem ahhoz, hogy megfelelően tudjak kommunikálni a rám bízottak felé akár hitoktatóként, akár animátorként.”
A képzési tematika kidolgozója Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense és az animátor-képzés felelőse elmondta, hogy a későbbiekben az animátor-képzést tágabb körben szeretnénk meghirdetni. Ennek célja, hogy a plébániai élet valamennyi szereplője és szolgálattevője hasonló alapokkal tudjon indulni és jobban együtt tudjanak dolgozni a rájuk bízott közösségekért.
„Sokat próbáltunk átadni a képzés során, de én személy szerint még többet kaptam a hitetek mélységéből és a bennetek élő szépségből. – mondta Laci atya az oklevelek átadásakor a végzetteknek. Nagy hála van bennem a közösen megtett útért. De a munka most kezdődik igazán, most tudtok majd számot adni arról a lélekről, amelyre az animátor szó gyökere utal és amire nemcsak nekünk, hanem a környezetünknek és az egyházközségeinknek is nagy szüksége van.”
A most végzett animátorok közül egy fő kap félállású szerződést a saját plébániáján, aki így a hitoktatói munkája mellett már animátorként is tud dolgozni és még egy hasonló szerződés van előkészítés alatt. A többiek egyelőre önkéntesként tudják végezni az animátori feladatokat.
Az animátor szó gyökere az „anima”, azaz lélek, lélegzet és a belőle képzett főnév minden esetben olyan személyre utal, aki megmozgat, életet ad. Azokat a személyeket nevezzük animátoroknak, akik egy közösség tevékenységét ösztönzik, szervezik, segítik, hogy ott új kezdeményezések bontkozhassanak ki. Fontos, hogy az animátor valóban a lelket adó és a megmozgató személy, az összekötő kapocs legyen ezekben a közösségekben
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »