CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Idén júniusban a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) intézményeiben nevelő, illetve tanító nyolc pedagógus kapott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. A díjat a pedagógusok nyugdíjba vonulásuk alkalmából kapták, melyet saját intézményük tanévzáró ünnepségén vehettek át.Egyházmegyénkben nyolc pedagógus részesült minisztériumi elismerésben idén júniusban. A Pedagógus Szolgálati Emlékérem a belügyminiszter által adományozható egyik szakmai elismerés, mely azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek. A kitüntetett az adományozást igazoló okiratot és érmet kap, mely Fritz Mihály szobrászművész alkotása.
A jelöltekre javaslatot az intézmények vezetői tehettek. Idén első alkalommal a fenntartó egybegyűjtötte a kérelmeket, hogy együtt tudja azokat felterjeszteni a Belügyminisztériumnak. Minden javaslat elfogadásra került, az elismerést saját intézményük tanévzáró ünnepségén vehették át a díjazottak, melyeken az EKIF vezetőségének képviselői is részt vettek.
Minisztériumi elismerésben részesült Pataki László Zsoltné, a gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanítója, Ragó Ágnes, a kocséri Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda Gábor Áron Tagiskola tanítója, továbbá Sisa Sándorné, a váci Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője. A ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvodából 5 pedagógus részesült elismerésben: Horváth Tünde, Ócsai Annamária és Spengerné Újszászi Ilona Ágnes tanítók, Godó Jánosné óvodapedagógus, valamint Ócsai Józsefné, korábbi óvodavezető.
Gratulálunk a díjazottaknak, és köszönjük kitartó szolgálatukat!
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 5. szombat
Lőrinc és Viktor
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami...
Összes program »