CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az Apostoli Penitenciária 2023. június 15-én kelt rendelete értelmében az idei világnap alkalmából (július 23.) is teljes búcsút nyerhetnek azok, akik személyesen vagy virtuálisan részt vesznek a szertartásokon, és akik a világnap alkalmából meglátogatják az idős, beteg, rászoruló embereket. Az alábbiakban a teljes rendelet fordítása olvasható.Az Apostoli Penitenciária – a hívők áhítatának növelése és a lelkek üdvösségének előmozdítása érdekében, a Ferenc Szentatyától, az Isteni Gondviselés folytán pápától kapott felhatalmazásával, meghallgatva Kevin Joseph Farrellnek, a Szent Római Egyház eminenciás bíborosának, a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma prefektusának a közelmúltban benyújtott kérését a nagyszülők és idősek harmadik világnapja alkalmából, mely világnapot a Szentatya vezetett be minden év július hónapjának negyedik vasárnapjára, és amelyet idén az „Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad” (Lk 1,50) témáról tartanak meg – kegyesen megadja, hogy az Egyház mennyei kincseiből teljes búcsút nyerjenek, a szokásos feltételek mellett (szentségi gyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára) a nagyszülők, az idősek és az összes hívők, akik a bűnbánat és a szeretet igaz szellemétől vezérelve 2023. július 23-án, a nagyszülők és idősek harmadik világnapja alkalmából, részt vesznek az ünnepélyes szentmisén, melyet Ferenc pápa fog vezetni a vatikáni pápai bazilikában, vagy a világszerte megrendezésre kerülő valamelyik rendezvényen; s ez a teljes búcsú a tisztulás állapotában lévő lelkekért is felajánlható.
Az Irgalmasság eme Bírósága teljes búcsú elnyerését teszi lehetővé ugyanezen a napon azoknak a hívőknek, akik kellő időt szentelnek arra, hogy személyes jelenléttel vagy virtuálisan, kommunikációs eszközök segítségével meglátogassák a rászoruló vagy nehéz helyzetben lévő idős testvéreiket (a betegeket, az elhagyatottakat, a fogyatékkal élőket stb.).
Továbbá teljes búcsút nyerhetnek – ha lélekben elszakadnak minden bűntől, és szándékukban áll a három szokásos feltétel mielőbbi teljesítése – a beteg idősek és mindazok, akik súlyos okból nem tudják elhagyni otthonukat, de lélekben kapcsolódnak a világnap szertartásaihoz, felajánlva imáikat, életük fájdalmait és szenvedéseit az irgalmas Istennek, különösen, miközben a média közvetíti a Szentatya szavait és a szertartásokat.
Annak érdekében tehát, hogy a lelkipásztori szeretet által könnyebben megvalósulhasson az isteni kegyelemnek ez az elnyerése az Egyház Kulcsainak hatalma által, e Penitenciária határozottan kéri a gyónások meghallgatására megfelelő felhatalmazással rendelkező papokat, hogy készségesen és nagylelkűen álljanak rendelkezésre a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatásához.
Ez a rendelet a nagyszülők és idősek harmadik világnapjára érvényes; szemben bármely ellenkező értelmű rendelkezéssel.
Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciária székhelyén, 2023. június 15-én.
Mauro Piacenza bíboros
főpenitenciárius
Krzysztof Nykiel
régens
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.
Új intézménnyel gyarapodott a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata az Alsónémediben átadott Bóbita bölcsődével. A 14 férőhelyes bölcsődét Kelemen Zoltán plébániai kormányzó áldotta meg, Moys Gábor, a Szamaritánus Szolgálat lelkivezetőjével, valamint Faragó Csaba református lelkésszel közösen. Köszöntőt Dr. Tüske Zoltán, a település polgármestere mondott.2026. május 22. péntek
Júlia és Rita
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod,...
Összes program »