CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Idén 21. alkalommal rendezték meg az Észak-Dunás nyári tábort. Molnár Sára írását olvashatják.Hétfőn 14 órától gyülekeztek a fiatalok, hogy regisztráljanak és felépítsék sátraikat. Ezután pedig a Kistestvérek és bojtárok üdvözölték a tábor résztvevőit, és szokás szerint bemutatták a tábor szabályzatát – ezúttal egy kis színdarabbal megspékelve.
A köszöntést követően mise volt, illetve megismerkedtek a kiscsoportok – amelyek a tábor témájának – A család – alkalmából családokká alakultak. Feladataik között szerepelt, hogy mindenki megtalálja a családban betöltött szerepét és a családi dokumentáció. A délutáni verseny keretében a családok kialakították szokásaikat, megegyeztek jellemzőikben.
Kedden volt a sportnap: izgalmas, mint mindig, hiszen az időjárás közbeszólt egy kicsit. Délelőtt, míg az eső esett, Klára és Andris tartottak előadást a családról és a hivatásról, délután pedig már a tűző napon sétáltunk a nagymarosi focipályához. Némi bemelegítés után a kiscsoportok egymás ellen játszottak röplabdát, métát és focit. A csapatversenyt szabad játék követte; lehetett kosárlabdázni, tollasozni és frizbizni is. A kimerült táborozók végül késő délután érkeztek vissza a táborba, hogy kipihenhessék magukat a következő izgalmas napra.
Szerda, a hét egyik csúcspontja, a fiú-lány nap volt. Makkné Kende Adri és Makk Dani, illetve Kiss Klári érkeztek előadni szexualitásról, házasságról, tisztaságról és a női ciklusról. Délelőtt a fiúk és lányok együtt voltak, a házaspár tanúságtételét hallgatták meg. Délután a fiúk kirándulni mentek, a lányok a táborban maradtak. A fiúk többek között kirándultak és lövészkedtek is, míg a lányok karkötőt és kókuszos golyót készítettek a fiúknak. Este mindenki ünnepi ruhát öltött, finom vacsora és táncház volt.
Csütörtökön Dorcsi és Réka előadása volt soron, délután Janka, Bíborka és Orsi vezettek nekünk izgalmas játékokat – mint a dobókockás néma játék, és cserkészjátékok. Este nagy készülődés volt, hiszen közösségünk egyik tagjának keresztelőjét és elsőáldozását ünnepeltük. Csáki Tibor atya keresztelte meg Gyulát, és kiemelte, hogy milyen nagy dolog felnőttként kereszténnyé válni, és mekkora kihívás is. Este ennek apropóján ünnepi vacsorát ültek a tábor lakói, ezután pedig táncház volt.
Péntek, mint mindig, a lelki nap volt. Délelőtt a fiatalokat számos lehetőség várta, hogy Istennel lehessenek. Ezt segítette a délig tartó silentium. Gyónás, Bibliaolvasás, templomban elcsendesedés után déli imaórára gyűlt össze a társaság, amelyet Tibor atya vezetett, az énekben pedig Zoli és Nándi segédkeztek. Ebéd után Tomi adott elő arról, hogy hogyan lehet jól megélni a családban létezést. A táborozók mind egyetértettek abban, hogy a békés családhoz a „szabad?“ – „köszönöm“ – „bocsánat“ szavak elengedhetetlenek.
Délután Marton Zsolt püspök atya érkezett a táborba, és tartott nekünk püspöki misét. A mise keretében Zsolt püspök elbúcsúztatta Bezák Tamás atyát, és köszöntötte új Ifjúsági Lelkészünket, Kovács Zsolt atyát. Este még sorra került egy kvízjáték, amelynek keretében sok izgalmas dolgot megtudhattunk Zsolt püspök atya személyes életéről.
Szombat – az utolsó nap – reggel sátorbontás, utolsó imakör, mise – melynek keretében Zsolt atya az idei bojtárokat KT-vá, és a táborban kiválasztott fiatalokat pedig bojtárrá avatta. Majd ebéd, közös képnézés – a titokzatos huci-pucival – volt, végül pedig harmonika hajtogatás a kiscsoporttal és közös ima a családjainkért zárta a 2023-as ÉD tábort.
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »