A szervező csapat nevében Dóbiás Zalán, balassagyarmati plébános elmondta, hogy a nyári tábort második alkalommal szervezték meg, a 36 résztvevő fiatal plébánosuk vagy plébániaszervező diakónusok meghívása és ajánlása alapján érkezett. A fiúk saját plébániájukon ministrálnak, az egyházhoz közel állnak és talán a családos hivatás mellett elgondolkodnak azon is, hogy a Jóisten nem hívja-e őket a saját szolgálatára.

A program összeállításában egész csapat közreműködött, amelyben nemcsak a hivatásgondozásért felelős papok voltak jelen, hanem az egyházmegye két újmisés papja – Urbán Gábor és Szabó Gábor, valamint Hümpfner Erik idén szentelt diakónus, valamint szeminaristák és világi segítők. A tábor célja, hogy a résztvevő fiúk mindezen hivatások hétköznapi életébe is belelássanak.

A programban a játékos elemek keveredtek a lelki programokkal, előadásokkal, szentségimádással. De volt kirándulás, dunai fürdőzés, sárkányhajózás. Egyik délután egy alternatív akadályverseny keretében Vác hat különböző templomát körbejárva hat különböző imamódot ismertek meg.

Idén is folytatódott a példakép állítás. Tavaly Boldog Carlo Acutis életével ismerkedtek meg a résztvevők. Idén egy szintén nagyon fiatalon, váratlan súlyos betegségben elhunyt olasz fiatal, Gianluca Firetti történetét ismerték meg.

„Próbáltunk olyan inspiráló szentéletű fiatalokat találni, akiket példaként állíthatunk a táborozó gyerekek, fiatalok elé. Akiknek az élete visszatükrözi azt, hogy rátaláltak egy igazi, mély istenkapcsolatra és próbálták azt úgy alakítani, akár a szenvedéseik és betegségük közepette, hogy ne bezárkózó, megkeseredett emberré váljanak, hanem körülöttük is élet legyen, fájdalmaik és nehézségeik ellenére élet szülessen.” – mondta Urbán Gábor.

A tematikus előadásokat - Gianluca személyén keresztül – az kötötte össze, hogy mindent ajándéknak lássanak: az időt és a jelen pillanatot, az egyházhoz való tartozást és a szentségeket, a barátokat és a közösséget, végül a szenvedést és a reményt is. Ezek természetesen nemcsak Gianluca életében jelentek meg, hanem minden fiatal hétköznapjaiban is ott lehetnek.

„Egyre nagyobb az igény arra, hogy az emberek ki tudjanak szakadni a profánból, és be tudjanak kapcsolódni a szakralitásba. Például úgy, hogy az idejüket a Jóistennek áldozzák. A táborban nem lehetett mobiltelefont használni, kivéve, amikor egy játékhoz kellett igénybe venni, de ennek ellenére nem láttunk magányos gyereket egyáltalán. A programmal éppen azokra a kihívásokra igyekeztünk választ és alternatívát adni, amelyek a XXI. századi fiatalokat érik és befolyásolják oly módon, hogy talán maguk ezt észre sem veszik.” – mondta el Zalán atya.

A tábor utolsó napjának programjához Marton Zsolt püspök atya is csatlakozott, aki ezúttal egy nagy közös „activity” játékba kapcsolódott és részben együtt találgatta az aktuális csapattagokkal a megoldást, részben pedig ő lett a kiválasztott, aki mutogatással vagy szóban próbálta rávezetni a többieket a keresett szóra.

A tábor záró szentmiséjét a főpásztor mutatta be. Szentbeszédében utalt arra, hogy a tábor alatt többféle karizmával ismerkedtek meg a fiúk. A karizma mindig Istentől kapott ajándékot jelent. De egyben a hála és köszönet kifejezése is. Amikor az oltár köré állnak – legyen szó papokról, diakónusokról, akolitusokról, világiakról – mindig megköszönik Krisztusnak, hogy áldozati oltára köré hívta őket és szolgálhatnak neki. A ministráns is hálás lehet Krisztusnak a meghívásért. Marton Zsolt arra buzdította a résztvevőket, hogy a héten kapott sok ajándékon keresztül meg tudják érezni, hogy mit jelent Krisztus szeretetének és igazságának a fényében élni.

Az utolsó nap hangulatán egyértelműen látszott, hogy a résztvevők jól éreztek magukat. A programok közül kivétel nélkül a sárkányhajózás volt a legnépszerűbb életkortól függetlenül.

A középiskolások közül Laczkó Máté a Gianluca Firetti életét bemutató előadásból azt emelte ki, hogy valószínű a hite segítette a beteg fiatalembert abban, hogy boldog tudjon lenni, és nem volt semmi olyan gát, ami ennek a boldogságnak az útjában állhatott volna.

A Kisterenyéről érkező Vaspál Gábor azért jött a táborba, mert lelkileg szeretett volna feltöltődni, amit úgy érez, sikerült is. Ő is keresi a helyét a világban és örült, hogy itt jobban rálátott a papi hivatásra, de a családi hivatásra is köszönhetően a segítők között jelen lévő családapáknak. A szenvedésről és a reményről szóló előadásban az fogta meg, hogy a rosszban is meg lehet látni a jót, illetve, hogy azt, mi Isten terve azzal a helyzettel, aki a rosszból is a legjobbat tudja kihozni.

A fiatalabbak élvezték a focit is, de a szentmisék és az esti imák is „tetszettek nekik”. Gianluca életéből kiemelték, hogy annak ellenére, hogy nem tudott mozogni, mégis közösségben tudott maradni, sok barátja volt, akikkel interneten tartotta a kapcsolatot és egy atya is látogatta rendszeresen.

A tábor szervezői az ötnapos program után kicsit fáradtan, de boldogan osztották meg szintén személyes benyomásaikat. Urbán Gábor újmisés atyának a legkedvesebb pillanatokat saját csoportjával, a 16 év felettiekkel az esti közös alternatív programok nyújtották: egy szentségimádás vagy vezetett ima, vagy egy mélyebbre menő csoportos beszélgetés, amelyekben jelen volt Isten.

„Nekem ezek nagyon mély pillanatok, és örömmel tölt el, hogy erre tényleg van igény a fiatalok részéről. Nem feltétlenül lesz mindenkiből pap, aki eljön a fiútáborba. Viszont nagyon szépen születnek meg az egyéb hivatások is: van, akiben itt fogalmazódik meg, hogy ő egészséges keresztény családapa szeretne lenni, és jó tudni, hogy lesznek olyan tagjai az egyháznak, akiknek fontos a hitük, fontos az Isten, fontosak az értékeink, és ezt a családjukban tovább tudják majd adni. Ugyanakkor ajándék, hogy vannak olyanok is, akikben megszületik a papság utáni vágy vagy komolyan gondolkodnak ezen a hivatáson.”

„Minden olyan helyzetet, amiben meg kell haladni magunkat, a Jóisten százszorosan meghálálja. Itt is voltak olyan pillanatok, amikor fáradtabbak voltunk, amikor valami nem esett olyan jól, vagy valami feszültség adódott, de mindig túl tudtunk lépni rajta. Nem lett belőle veszekedés, hanem meg tudtuk beszélni és ebből épült fel a táborunk. Számtalan ilyen apró helyzetet szeretettel akartunk egymás között és a gyerekek között is megoldani, és ez nagyon meglátszott.” -mondta Urbán Gábor.

Gianluca Firetti 1994-ben született Olaszországban, Cremona mellett. Egészséges, normális fiatal srác volt, aki imádta a focit. 18 évesen agresszív csontrákot állapítottak meg nála. Gianluca betegágya körül gyorsan és egyre bővülő baráti kör alakult ki, melynek tagjai ugyanazt a különlegességet érezték, hogy „jó itt lenni”. Don Marco, egy helyi pap mindennap látogatta, a fiatalember utolsó hónapjaiban közösen írtak könyvet Giancarlo útjáról és gondolatairól. 2015-ben, alig 20 évesen távozott.

 Fotók: Váci Egyházmegye, Mente Médiamisszió, Dobay Miklós