CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Vác-Deákvári Plébánia idén júniusban ismét megrendezte napközis hittantáborát, melynek témája a 8 boldogság Jézusi tanítására épült. A táborban 95 hittanos vett részt, akik a Vác-Deákvári, valamint a Rádi Plébánia közösségéhez tartoznak.A csoportokat katekéták: Pintér Szilvia, Klucsár Mónika, Hajnal Orsolya, Szente Jánosné, Kovács Ferencné, valamint egy lelkes szülőpár, Hajszter Imre és Mariann vezették, segítségükre voltak az ifisek, mintegy huszan.
A tábor lelki vezetője Bezák Tamás plébános atya és Stanislaw Biegun káplán atya voltak, akik segítettek a gyerekeknek a boldogságmondások értelmezésében és gyakorlati megvalósításában, egymás elfogadásában. Mikor vagyunk boldogok? Kiket nevez Jézus boldognak? Elsőre talán nem könnyű megérteni Jézus tanítását.
Ezt segítette elő a napi közös szentmise, melyen a szülők és egyházközségünk tagjai is részt vehettek. A gyermekek csoportokba sorolva, a felnőtt vezetők és ifis segítők irányításával vettek részt a szentmiséken, sokan ministráltak és új énekeket is tanultak.
A tábor programjai változatosak voltak, a lelki tanítást játékos feladatok, kézműveskedés, sportolás, ügyességi versenyek, kulturális program és kirándulás egészítették ki.
A lelki tanítás elmélyítése csoportonként úgy történt, hogy minden csoport választott egy boldogmondást, amelyhez egy kis jelenetet tanultak be a gyerekek a csoportvezetők segítségével, amelyet aztán előadtak a szentmiséken. Így a tábor végére mindegyiket megtanulták. Továbbá minden gyermek kapott egy összehajtható színezőt a 8 boldogság képeivel és amikor sikerült valami jót tenni, segíteni, örömet szerezni, matricát ragaszthatott rá.
A tábor 1. napjának helyszínéül a Váci Petőfi Iskola nagy udvara szolgált, amely ideálisnak bizonyult a változatos sport-és ügyességi feladatok lebonyolítására, valamint egy kutyás bemutatóra is sor került, a gyerekek nagy örömére.
A 2. napon a reggelit és a szentmisét követően a gyerekek lesétáltak az Alsóvárosra, ahol a Püspökvácon elfogyasztott finom ebéd után 2 csoportban megtekintették a Püspöki Palota gyönyörű termeit és kertjét is. Párhuzamosan az Egyházmegyei Könyvtárban volt számukra interaktív foglalkozás, egy részük pedig a Duna-parton játszott ezalatt.
A 3. nap fő programja a kézműveskedés volt, amelyen körforgásban vettek részt a csoportok: lehetett agyagozni, szép bőr nyakláncot és similabdát készíteni, nemezelni, gyöngyöt fűzni, népi játékokat játszani és még kókuszgolyókat is készítettek a szorgos kis kezek!
A tábor 4. napján a rádi testvérek vendégszeretetét élvezhettük, akik gondoskodtak 125 fő enni-és innivalójáról. A nagy templomudvaron akadályverseny segítségével, játékosan gyakorolhatták a gyerekek a boldogmondásokat ifiseink segítségével. Legnagyobb sikere mégis a tereprendezés miatt ott maradt óriási földkupacnak volt, amelyet a kicsik rögtön birtokba vettek és földvárként hasznosították a nap folyamán.
Az utolsó napon a felhőtlen játszásé volt a főszerep, szó szerint, mert a Tarzan Parkba kirándultunk, a jó időt kihasználva, ahol sokféle mászóka és mindenféle vizes játék állt a gyerekek rendelkezésére.
A táborzáró szentmise a Vác-Deákvári templomban volt, amelyen Tamás atya összegezte a 8 boldogságról szóló tanítást a gyerekek segítségével: "Sikerült-e másokat megvigasztalni? Szelídnek, békességesnek lenni a hét folyamán? Odafigyelni, szót fogadni, az igazságot felismerni, irgalmasságot gyakorolni, együttérzőnek lenni?" A gyerekek kézfelemeléssel jelezték, amit sikerült megtenniük.
„Hogyan vesszük fel a kapcsolatot Istennel: imádkozunk, szentmisére járunk, gyónunk…így leszünk tiszta szívűek, hogy megláthassuk az Istent. Kinek sikerült barátkozni, új barátokat szerezni? Ez is egy boldogság” - Tamás atya ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel vezette rá a gyermekeket a helyes magatartásra.
„Ha nem is sikerül mindig megtenni, amit eltervezünk, ne sértődjünk meg. Így telt el ez a hét, tartalmasan, a 8 boldogság szellemében, mert igyekeztünk közel hozni egymáshoz az Isten Országát. Látva a sok boldog gyermekarcot, szerintem ez sikerült is, örömteli volt ez a néhány nap kicsiknek-nagyoknak egyaránt. Köszönjük szépen a Váci Püspökség által nyújtott anyagi támogatást, amely lehetővé tette a hittanos gyermekek és ifjak táborozását! Köszönet a Vác-Deákvári Caritas csoportnak is, akik a nagy melegben folyamatosan bíztosították a finom limonádét és egyéb finomságokat” – számolt be a táborról Merő Réka katekéta, koordinátor.
*
2023-ban közel tízezer fő vesz részt 165 különböző gyermek, napközis, ifjúsági és családos nyári táborban, amelyeket a Váci Egyházmegye több mint 70 millió forint összeggel támogat.
A Missziós Műhely elnevezésű képzéssorozat keretében, immár 11. alkalommal találkoztak a Váci Egyházmegye Missziós Plébánia Egységeiben szolgáló papok, diakónusok és világi munkatársak. A képzést a Pasztorális Iroda szervezésében Vácon, a PüspökVác Rendezvényközpontban tartották. A missziós plébániákon a plébánost egy munkatársi csapat veszi körül, akik a környező településeken segítenek megszervezni a lelkipásztori ellátást és a közösség életét. A képzés tematikája ezen az alkalmon a működéshez szükséges emberi erőforrás megszólítására, mozgósítására, valamint a munkatársak közti kommunikációra, együttműködésre épült.
A házasság Isten csodálatos ajándéka!
Sződliget plébánosa, a lengyel Starostka Stanislaw szalvatoriánus szerzetes a rendszerváltást követően érkezett hazánkba. A szemináriumi évek alatt járt először Magyarországon, és már akkor elhatározta, hogy visszatér. Szaniszló atyával evangelizálásról, történelmi különbözőségekről és a gyalogos zarándoklatok hitet formáló erejéről is beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcast 19. adásában.
Digitális Gyermekvédelmi Konferenciát szervezett az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola, amelyen közel kétszázan voltak jelen. Többek között a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója, dr. Puskás Balázs, valamint szakmai tanácsadóink tartottak figyelemfelhívó előadásokat a digitális tér veszélyeiről. A Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) honlapján megjelent hírt közöljük.2026. február 2. hétfő
Aida és Karolina
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”....
Összes program »