CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A váci „kolpingosok” már régóta gondolkodtak azon, hogy gyerektábort szervezzenek, idén június vége felé sikerrel megvalósították tervüket. A tábor alatt a váci Kolping-ház gyerekzsivajjal telt meg, kacagással, énekléssel, tánccal, sok-sok játékkal, festékkel, illattal és imával. Kucsák Mónika lelkes beszámolóját olvashatják.Jó programokkal, szívvel lélekkel teli tábort, kicsit későn döntöttük el, május elején, így gyorsan kellett dolgoznunk, hogy a június harmadik hetére meghirdetett tábort megfelelően elő tudjuk készíteni. A terveink megvalósultak, a vártnál jobban. Kis létszámú táborra készültünk, mert a Kolping ház befogadóképessége limitált, de két nap alatt sikerült a maximum létszámot elérnünk (30 fő). A jó Isten a kezében tartott minket, mivel rengeteg segítséget kaptunk, úgy, hogy nem is kértünk! A tábor csak civil segítséggel valósult meg, nem azért, mert nem adott volna a szövetség vagy a katolikus egyház, hanem mert annyira későn döntöttük el, hogy időnk sem volt kérnünk. Hálát adunk, hogy vannak fiataljaink, akik segítettek a tábor lebonyolításában, vállalták a csoportvezetői teendőket, hálát adunk, hogy vannak, akik nekünk áldozták a hetüket, vagy egy-egy napot, hogy segíthessenek. Hálát adunk, hogy volt hol lennünk. Hálát adunk az ebédekért, a lehetőségekért, a kellékekért, azért, hogy vannak jó emberek, akik a jó ügyek mellé állnak!
A tábor A Duna témakört ölelte fel, hiszen a Duna világnapját tartják június 29-én, ami pont az egyik tábornapra esett. Ezen apropóból a feladatok, foglalkozások javarészt a Dunához, annak élővilágához kapcsolódtak.
A tábor nagyon széles korosztályt ölelt fel, 4-17 éves korig voltak jelen gyerekek, fiatalok. A tábor szervezői a váci Kolping család tagjai: Mónika, Ilona, Margó.
A tábort szentmisével zártuk, a kis udvarunk megtelt a gyerekekkel, szüleikkel, testvéreikkel, nagyszüleikkel. A zenei szolgálatot a fiatalok végezték, különleges hangszerfelállásban: gitár, hegedű, klarinét, xilofon.
Köszönjük!
Zsolt püspök atyának a Kolping házat, Lajos püspök atyának a zárószentmisét, Kolpingos testvéreinknek a sok-sok segítséget, a Halászkert Étteremnek, Kucsák könyvkötészet és Nyomdának, a kosdi Alsóvető kultúrparknak, Print Profi Gyorsnyomdának, szokolyai Lipóti pékségnek a felajánlásaikat!
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »