A Váci Egyházmegyében a hitoktatók új képzési programja két évvel ezelőtt indult el. Célja az volt, hogy egy többéves folyamat során a szakmai kompetenciafejlesztéssel, isten-kapcsolatuk támogatásával és a közösség építésével tudják segíteni az egyházmegye plébániáin dolgozó katekétákat. A résztvevői kör 2022-ben kibővült az egyházmegye katolikus iskoláinak tantestületeiben dolgozó hitoktatókkal is. A képzési program első modulja tavaly nyáron a szakmai módszerekkel történő ismerkedésre, kommunikációs készségfejlesztésre és a konfliktuskezelésre helyezte a hangsúlyt. Az első modult elvégzett hitoktatók vehettek részt az idei táborban, amelynek fókuszában a személyes isten-kapcsolat elmélyítése állt. A Máriabesnyőn megrendezett négynapos programon 24 katekéta volt jelen az egyházmegye különböző plébániáiról és iskoláiból. A képzést Balogh László atya, a hitoktatók lelkivezetője, Jakobszen-Tátrai Zsófia mentálhigiénés szakember és Tornay Gábor hitoktatási igazgató vezették.

A programban felidézték a tavalyi képzés óta bejárt utat és beazonosították azt, hogy a 2022 és 2023 nyara között jelképesen felállított hídon éppen most hol tartanak. Volt, aki a szituációs játékok bevezetésével új színt tudott adni a hittanóráknak, amelyekben a gyerekek örömmel vettek részt. Néhányan év közben is tartották a kapcsolatot és erőt adott nekik az, hogy közösséget tudtak maguk mögött. Volt, akit a tavalyi képzés abban segítette, hogy növelje a személyességet a hittan órákon, megtalálja az egyensúlyt a tudásátadás és a lelkület kialakítása között és ezáltal jobban tudja támogatni a gyerekeket abban, hogy megtapasztalják Isten jelenlétét, közelebb kerüljenek Hozzá a tanúságtételeken keresztül. Rojtos Krisztina a Katolikus Iskolák Főhatóságának hitoktatási referense számára a tavalyi táborban megélt közösségi élmény adta az inspirációt az évközi hitéleti találkozók megszervezésére, amelyen szintén egymást tudták erősíteni a kollégák és megélték a testvéri összetartozást.

Az idei programban az imán, reflexión túl szintén több élménypedagógiai elem szerepelt, szituációs játékok segítségével tudták a résztvevők feldolgozni a nehéz és örömteli élethelyzeteiket, amelyekkel a hitoktatás során találkoznak. Egy estét szántak az ún. padlóképes módszerre, amelyben saját személyes hitükön elmélkedtek és azon, hogyan tudnak erre, mint erőforrásra támaszkodni a mindennapi munkában.

A tábor harmadik napjára a résztvevők „emmauszi tanítványokká” váltak. Az út során, amelyet jelképesen egyénileg vagy párosan jártak be Jézus tanítványaként, maguknak is válaszolni kellett olyan kérdésekre, mint pl. mit gondolnak Jézus haláláról, szembesíteni kellett magukat olyan helyzetekkel, amelyeket a tanítványok éltek át a Mester halálát követően. És tanúságot kellett tenni arról, vajon az ő szívük lángol-e, ha az Úrra gondolnak.

A zárónapon a kísérés-mentorálás volt a téma. Az előadó Bakán András mentor, coach abból indult ki, hogy a hitoktató is egy segítő szakma, hiszen a hitoktató tanítványai mellett sokszor kerül mentori szerepkörbe, amikor a fiatalokat el kell kísérni, hogy jól tudják alakítani saját isten-kapcsolatukat és néha életvezetési kérdésekben is megkeresik a katekétákat tanácsért. Az előadás során a hitoktatók eszközöket kaptak arra vonatkozóan, hogyan lehet ilyen helyzetekben jól befogadni és meghallgatni, hogyan legyenek jelen a fiatalok mellett, hogy azok megnyíljanak előttük, és egy beszélgetés során megértsék, hogyan tudnak tovább haladni a maguk útján.

A zárókörben elhangzottak alapján a legtöbb résztvevő azért volt hálás, hogy igazi szeretettel teli közösséget tapasztalt meg a négy nap alatt, amelyben plébániai és iskolai hitoktatók voltak jelen, akik mind Krisztus ügyéért dolgoznak.  Emellett tovább épültek az emberi és szakmai kapcsolatok. „Kohéziós erőt tapasztaltam meg, olyan csapat formálódott itt, amely hatékony eszköz lehet az Isten felé vezető úton, ahol mindannyian együtt haladunk az Egyház tagjaiként.” – fogalmazta meg többekkel egybehangzó benyomását az egyik plébániai hitoktató. Többen kiemelték, hogy az ilyen közösséghez, ilyen egyházhoz jó tartozni. „Az Egyház arcát is jellemeztük az egyik feladat során és abból jól látszott, hogy vannak fájdalmas helyzetek, amiket el kell fogadni, fel kell dolgozni. Ugyanakkor sok örömben is van részünk, amit szintén jó megosztani egymással. A fontos, hogy együtt haladjunk Krisztus felé.”- mondta egy másik résztvevő.

Többen értékelték, hogy lehetett időt szentelni az elcsendesedésre és a személyes imára. „Számomra igazi lelkigyakorlat volt és a figyelmemet arra a szentírási részre irányította, amikor Jákob mondja:  „Valóban az Úr van ezen a helyen és én nem tudtam.” (Ter 28,16). Amikor az Egyházhoz fűződő viszonyunkról gondolkodtunk, eszembe jutott egy fiatalkori beszélgetésem egy atyával, akinek elmondtam, hogy milyen sok gondom van az egyházzal, milyen sok bántást kaptam korábban. Erre az atya bocsánatot kért az egyház nevében mindezekért. Akkor engem ez a szeretettel teli gesztus nagyon mélyen megérintett. Most ugyanezt a szeretetet éltem át, amikor újra átéreztem, hogy Isten – minden hiba ellenére - jelen van az Egyházunkban.” – osztotta meg személyes benyomását társaival a zárókörben az egyik résztvevő.