A Szentatya homíliáját a Vatikáni média tette közzé.

„Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4) – ezeket a szavakat, melyeket Szent Péter mondott Jézusnak a színeváltozás hegyén –, szívünkben tovább kell vinni e mozgalmas napok után is. Annyi csodálatos dolgot éltünk át együtt Jézussal, és az is szép, ahogy ilyen örömmel teli szívvel imádkoztunk. Most viszont feltehetjük magunknak a kérdést:

Mit viszünk magunkkal, amikor visszatérünk a mindennapokba?

A hallott evangéliumot követve, három igével szeretnék erre a kérdésre válaszolni: ragyogni, hallgatni, ne féljetek.

Az első: ragyogni. Jézus színében átváltozik. Az evangélium ezt mondja: „Ragyogott az arca, mint a nap” (Mt 17,2). Nem sokkal ezelőtt jövendölte meg szenvedését és kereszthalálát, és ezzel szertefoszlott a hatalmas és világi Messiás képe, és csalódást okozott a tanítványainak. Most pedig, hogy segítsen nekik elfogadni Isten szeretetének tervét mindannyiunkra vonatkozóan, Jézus fog közülük hármat – Pétert, Jakabot és Jánost –, felvezeti őket a hegyre, és színében átváltozik előttük. És ez a „fényfürdő” felkészíti őket a kínszenvedés éjszakájára.

Barátaim, kedves fiatalok, ma nekünk is szükségünk van egy kis fényre, egy villanásnyi fényre, amely reményt ad arra, hogy szembenézzünk az életben ránk törő megannyi sötétséggel, a mindennapos vereséggel, hogy Jézus feltámadásának fényével nézzünk velük szembe.

Mert ő az a fény, amely nem halványul el; ő az a fény, amely az éjszakában is világít. „Felragyogtatta szemünket Istenünk” – mondja Ezdrás pap (Ezd 9,8). A mi Istenünk megvilágít: megvilágítja tekintetünket, megvilágítja szívünket, megvilágítja elménket, megvilágítja azon szándékunkat, hogy tegyünk valamit az életben – de mindig az Úr világosságával.

Szeretném azonban mondani, hogy nem akkor világítunk, amikor a reflektorfénybe állítjuk magunkat – ez elkápráztat. Nem válunk ragyogóvá. Nem akkor világítunk, ha tökéletes, rendezett, jól kidolgozott képet mutatunk magunkról, és akkor sem, ha erősnek és sikeresnek érezzük magunkat.

Akkor világítunk, akkor ragyogunk, ha Jézust elfogadjuk és megtanulunk úgy szeretni, mint ő.

Szeretni, mint Jézus: ez tesz minket ragyogóvá, ez vezet minket ahhoz, hogy a szeretet cselekedeteit végezzük. Ne hagyd magad becsapni: azon a napon fogsz világítani, amikor a szeretet cselekedeteit végzed. De amikor ahelyett, hogy a szeretet cselekedeteit végeznéd, magadra, mint önző emberre tekintesz, akkor ott kialszik a fény.

A második ige a hallgatni. A hegyen egy fényes felhő borult az apostolok fölé. És ez a felhő, amelyből az Atya hangja hallatszik, mit mond? „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok” (Mt 17,5).

Ennyi az egész: minden, amit az életben meg kell tenni, ebben a szóban van: őt hallgassátok. Jézust hallgassátok. Az egész titok ebben rejlik.

Figyelj arra, amit Jézus mond neked. „Nem tudom, mit mond nekem.” Fogd az evangéliumot, és olvasd el, mit mond Jézus, mit mond a szívednek. Mert nála vannak az örök élet igéi; ő nyilatkoztatja ki, hogy Isten az Atya, hogy ő a szeretet. Megmutatja nekünk a szeretet útját. Jézust hallgassátok. Mert mi még jóakarattal is olyan utakon indulunk el, amelyek a szeretet útjának tűnnek, de valójában szeretetnek álcázott önzés. Óvakodjatok ettől! Hallgassatok Jézusra, mert ő megmondja nektek, melyik a szeretet útja. Őt hallgassátok.

Ragyogni az első ige: világítsatok; hallgatni: hogy ne tévesszétek el az utat; és végül a harmadik ige: ne félj. Ne féljetek. Ezt a Biblia sokszor ismétli az evangéliumokban: „ne féljetek”. Ezek Jézus utolsó szavai az apostolokhoz a színeváltozáskor: „Ne féljetek” (Mt 17,7).

Nektek, fiatalok, akik átéltétek ezt az örömet – akartam mondani ezt a dicsőséget, mert valójában egyfajta dicsőség a mi találkozónk; nektek, akik nagy, de gyakran a félelemtől elhomályosult álmokat dédelgettek, mert nem látjátok őket megvalósulni; nektek, akik néha azt gondoljátok, hogy nem tudjátok véghez vinni, és olykor némi pesszimizmus vesz rajtatok erőt; nektek, fiatalok, akik kísértésbe estek, elbátortalanodtok, hogy aztán alkalmatlannak ítéljétek magatokat vagy egy mosollyal leplezzétek el a fájdalmatokat; nektek, fiatalok, akik meg akarjátok változtatni a világot – és ez jó –, és harcolni akartok az igazságért és a békért; nektek, fiataloknak, akik elkötelezettek vagyok és tele fantáziával, de úgy tűnik számotokra, hogy ez nem elég;

nektek, fiatalok, akikre az Egyháznak és a világnak annyira szüksége van, amennyire a földnek az esőre; nektek, fiatalok, akik a jelen és a jövő vagytok; igen, nektek, fiatalok, Jézus ma azt mondja: „Ne féljetek!”, „Ne féljetek!”

Csendben, mindenki ismételje el magában ezeket a szavakat: „Ne féljetek!”

Kedves fiatalok, szeretnék mindannyiótok szemébe nézni és ezt mondani: ne félj. Sőt, mondok neked valami nagyon szépet.

Többé nem én, hanem Jézus maga néz most titeket.

Ő, aki ismer titeket, ismeri mindegyikőtök szívét, ismeri mindegyikőtök életét, ismeri az örömeiteket, a szomorúságaitokat, a sikereiteket és bukásaitokat, ismeri szíveteket. É ma ő mondja nektek, itt Lisszabonban, ezen az ifjúsági világtalálkozón: „Ne féljetek, bátorság, ne féljetek!”