CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Idén is elindította Jónak lenni jó elnevezésű jótékonyságiA Jónak lenni jó! elnevezésű kampány sikerrel zárult: több mint 119
millió forintot sikerült összegyűjteni a Katolikus Karitász javára
december 15-e késő estig.
A Jónak lenni jó! kampány keretében számos neves sportoló, művész
ajánlotta fel személyes tárgyait, hogy az azokból befolyt pénzzel is a
Katolikus Karitász munkáját támogassák. Gazdára talált például
Kaszás Géza nyerge, Szilágyi Áron olimpiai kardvívó dedikált kardja,
Csepregi Éva kalapja, Kiki mikrofonja, Huszárik Kata Az angyal
eljövetele című kőszobra, Fa Nándor speciális kötél-csigája,
Buzánszky Jenő által dedikált futball labda, a Hölvényi György
államtitkár által felajánlott, Vatikánból származó emlékérem,
Erdei Zsolt bokszkesztyűje, valamint Ocskay Gábor jégkorongozó meze és
lábszárvédője is.
(A közmédia tavaly rendezte meg először a „Jónak lenni jó!”
kampányt, akkor 92,6 millió forint adomány gyűlt össze a Böjte Csaba
vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.)
A Váci Egyházmegyei Karitász munkájáról dr. Gyurcsán Csabáné
igazgató adott ízelítőt az MTVA stúdiójában. Files Zsuzsa rendszeres
adományozót és a Váci Tabán utcai Fogyatékosok Napközi Otthonának
és Foglalkoztatójának lakóit ismertette meg a nézőkkel. Files Zsuzsa
rendszeresen küld adományokat Németországból a Váci Egyházmegyei
Karitász részére.
A Tabán utcai fogyatékos gyermekek harangjátékukkal kedveskedtek a
tévénézőknek.
Ezúton köszönünk minden felajánlott adományt!
(Forrás: MTVA)
További adományokat az alábbi számlaszámra küldhetnek:
Számlaszám: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008
IBAN HU17 120 111 480012 4534 00100008
SWIFT: UBRTHUHB
Adományvonal: 1356
A Váci Egyházmegye idén ünnepli fennállásának ezeréves évfordulóját. Az ünnep részeként kerül bemutatásra az EGYÜTT ÉPÍTJÜK! c. misztériumjáték, amely több képben kíséri végig a nézőket az egyházmegye történelmén a szentistváni alapítástól a 20. századig.
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.2026. május 24. vasárnap
Eliza és Eszter
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:...
Összes program »