Veres püspök úr a clevelandi Bocskai Rádió hallgatói-nézői számára elárulta, mivel töltötte az ünnep előtti két napját. Pénteken Sweeney megyéspüspök úr meghívta magához egy beszélgetésre, amely az ő számára a nap központi eseményét jelentette; délután pedig a helybéli magyarokkal – akik az egész búcsút, elsőáldozást, bérmálást készítették elő – volt egy közös program-megbeszélése. Szombaton pedig már egy intenzív lelki készület folyt (első) gyónásokkal, zenés szentségimádással, néptáncpróbával. A gyóntatásba ő maga és az MKPK titkára is besegítettek, és mindketten örömmel vettek részt a szentségimádásban is, ahol több korosztály képviseltette magát; egy nagyon szép, áhítatos előkészületet teremtve a másnapi eseményhez. Ezzel kapcsolatban kiemelte: fontos, hogy egy kis lelki élmény, elcsöndesedés legyen az érintettekben is, ami kellőképpen elő tudja készíteni a másnapi ünnepet; mert ebben a mai rohanó világban nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok, a gyermekek számára is gond, hogy gyakran csak beesnek egy-egy eseményre, amelyekre nem igazán tudnak lelkileg ráhangolódni, fölkészülni.

Arra a kérdésre, hogy mit üzen a szentségekhez járulóknak (10 bérmálkozó és 16 elsőáldozó – ami a diaszpórában nagyon nagy szám), így válaszolt:

„Azt gondolom, hogy számukra az, hogy ebbe a magyar közösségbe járnak, meghatározó; hiszen itt a vallásélmények mellett egy olyan, nemzeti kultúránkkal is összefonódó lelkületet is megismernek, amely sajátos értéket hordoz. Kívánom nekik, tartsák meg ezt a hűséget, amit eddig tanúsítottak a fölkészülés, a magyar iskolába, cserkészcsapatba és templomba járás során – ami egy óriási áldozathozatalt jelent családjaik számára, hiszen hétvégéiket erre szentelték – ; mert ezzel ők erősebbek, gazdagabbak lesznek.”

A Szent István-napi ünnep kapcsán a püspök úr üzent a passaic-i és általában a magyar diaszpóra-közösségeknek is, hivatkozva egy számára kedves zsoltáros gondolatra: „Boldog a nemzet, amely ünnepelni tud”, majd hozzátette:

„Itt idegenben egy maroknyi kis magyarság, ha ünnepelni tud, akkor boldog lehet; mert még magáénak tudhatja azt a kultúrát, amit mi, magyarok büszkén igyekszünk megélni a világban. Otthon ez nem jelenthet gondot, hiszen minden föltétel megvan hozzá. Ők viszont itt az idegenben nagyon nagy kihívás előtt állnak; de örömmel látom, hogy vannak, akik itt születtek, és mégis gyönyörűen, gyakorlatilag kifogástalanul beszélnek magyarul. Tehát látszik, hogy ez lehetséges.”

Ahogy a vasárnapi prédikációban is említette: ahogy a madár egy szárnnyal nem tud repülni; úgy az ember sem tud teljes életet élni, ha csak a testre figyel, de a lélekre nem. Hasonlóan, a diaszpóra magyar közösségeinek a hitet és a magyarságot együtt kell ápolniuk; mert azok egymás nélkül nem tudnak megmaradni, viszont egymást erősítve a túlélést segítik.

„Bármilyen korban, így napjainkban sem elvetendő és nem illethető negatív megjegyzéssel; ha valaki így kitart a kultúrája, a nyelve mellett, mint itt és másutt a diaszpórában is teszik. Sokszor a nacionalizmus vágyát olyan könnyen ráolvassák azokra az emberekre, akik a nemzeti kultúrát próbálják őrizni; akár odahaza, akár kisebbségben, diaszpórában – pedig ez egy egészséges dolog”.

Tamási Áronra hivatkozva („azért vagyunk a világon, hogy otthon legyünk valahol benne”), kifejtette, hogy szerinte ez nem csak a nemzetet és az országot jelenti, ahol mi, magyarok élünk; hanem azt is jelenti, hogy magyarként bárhol a világban otthon tudunk lenni, ha ezt a kultúrát és értékrendet őrizzük, hordozzuk. Végül elmondta: egyáltalán nem kell szégyenkeznünk; hiszen Szent István olyan örökséget hagyott ránk – elég csak az Intelmekre gondolni, de az egész életműve – tiszteletre méltó. Ennek kapcsán elmesélte, hogy Sweeney püspök úr döbbentem hallotta, hogy dr. Veres András a hetvenhetedik egyházmegyés püspök, miközben ő „csak” a tizenkettedik. A győri megyéspüspök így fogalmazott:

„Számukra az ezer év egy olyan történelmi távlat, amit nehéz elképzelni, nekünk pedig valóság; éppen ezért büszkének kell lennünk ezeréves kultúránkra, hagyományainkra, és ennek a letéteményesei azok a magyarok is, akik itt élnek.”

(...)

A New Yorkból érkező, 87 éves kora ellenére is hihetetlenül aktív Csete Iván atya meghatódva mondta, mennyire különleges eseményben volt része, hiszen New Yorkban sajnos egészen más a helyzet; idén ugyan volt egy hétfős elsőáldozás, de előtte tíz évig nem történt ilyen szentségek kiszolgálása magyar nyelvű szertertással. Az utóbbi években a New York-i vasárnapi magyar miséket a passaic-i plébánossal, Balogh Laci atyával hetente egymást váltva ők ketten biztosítják; Iván atya Port Jervisből utazik oda. Mint mondta, példát vehetnek Passaic-ról a New York-iak, akik – tette hozzá kissé bosszúsan – nem tudtak összeszervezni egy buszt és eljönni ide, Passaic-ra; ezért ő otthagyta őket egy angol nyelvű misével és eljött egymaga.

A világi egyháztanács elnöke, Horváth István is méltatta az eseményt és a vele járó rengeteg szervezést, amiből ő fizikailag is alaposan kivette a részét. Ahogy a legtöbb templomi ebédet, ezt is családjával és néhány fős segítséggel készítették el. Idén jelentős támasza volt a tavaly családjával Alabamába költözött; de az esemény előtt pár hétre segíteni visszaérkezett Keresztes Feri, aki 50 évig volt a templom kántora, az egyháztanács tagja és többször elnöke is. A két férfi felújította a templom épületéhez tartozó konvent-épületszárny alagsorát; amit teljes mértékben az MKPK finanszírozott és ahol iroda, ifjúsági célú termek és egy könyvtár kapnak majd helyet.

Végül Marshall Tamás ifjúsági felelős ismertette: az eseményre két éve készül a két hittancsoport. Összesen négy csoport van, kb. 45 gyerekkel; ősztől pedig öt csoport, kb. 50 fővel, ami nemcsak a jelenlegi diaszpórában; hanem több évtizedre visszamenőleg is nagyon nagy számnak számít. Tavaly óta vannak gyermekfoglalkozások is a misék alatt. Ilyenkor először az összes gyermek kiáll az oltár elé (ez a faltól falig álló gyermeksor minden hívő számára nagyon megható látvány); majd levonulnak a tavaly ősszel felavatott Szent Imre hittanterembe, ahol gyermeknyelven elmagyarázzák nekik az aznapi evangéliumot. Tamás a ministránsok vezetőjeként aláhúzta: a stabilan 10-12 fős ministránscsoport is rendkívülinek számít. Kerületi cserkészparancsnokként pedig rálátása van számos cserkészcsapat életére; és ez alapján is meggyőződése, hogy a magyarság a diaszpórában ott tud megmaradni; ahol a templom(ok), a cserkészet és a (hétvégi) magyar iskola szorosan együttműködik. Jó példa erre Passaic-Garfield-Montclair, ahol kb. 50 gyermek jár magyar foglalkozásokra, nagy többségük mindhárom helyre.

A teljes cikk itt olvasható.