CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Vác-alsóvárosi plébánia keretein belül működő váci Hit és Fény közösség nyári táborát idén Csépán rendezték meg, a szokásos időkeretben, július 2 – 9. között. Szállásunk a csépai Missziós házban volt, meleg ebédet az önkormányzati konyháról tudtunk rendelni. A táborban a közösség állandó magját alkotó 13 értelmi sérült és 11 segítő, valamint a segítők családjához tartozó gyerekek, korábbi segítők, vagy csak a táborba velünk tartó önkéntesek és néhány a közösség iránt érdeklődő önkéntes segítő is részt vett, így a létszám a tervezettnél nagyobb lett. A hét során 32 – 45 fő táborozott. (voltak, akik csak néhány napra tudtak csatlakozni).
Az előkészítő csapat két júniusi találkozón szervezte meg a tábort, aminek fő témája idén a „betyár” volt. Egy-egy nap témájának kibontását szokás szerint egy-egy segítő vállalta és készítette elő. Minden nap megismerkedtünk egy valóságos betyárral – Sisa Pista, Rózsa Sándor, Sobri Jóska stb. és egy bibliai betyárral is – a hűtlen intéző, Sámson, stb.. Ezeket a napokat színesítették a kisebb - nagyobb külsős kirándulások.
Kiscsoportos beszélgetések, megjelenítések, tematikus játékok vittek közelebb az adott hőshöz. Egyéb programok – kecskeméti városnézés, termálfürdő is színesítették a hetet. Legtöbbet azonban a kötetlenül együtt töltött idő, az egyéni beszélgetések, megosztások, közös munkálkodás, az egységben megélt béke és hit ad ezekben a táborokban, és ennek van evangelizációs ereje, vonzása, ami miatt korábbi tagok és „külsősök” is vissza-vissza térnek a táborozásunkba, hogy segítsenek, és együtt tölthessenek pár napot a sérültekkel.
Vasárnap – leérkezés
Vasárnap dél körül érkeztünk meg külön autókkal és tömegközlekedéssel Csépára. A szobák elfoglalása után, közös ebéd következett. A csendespihenő alatt két segítő nagybevásárlást tartott, addig segítettünk a táborozóknak elrendezkedni. Volt lehetőség az egyéni beszélgetésekre és játékra is. Az uzsonnát követően mindenki elkészítette a „tarisznyáját” melyre másnap az általunk kitalált „betyár” neveket írtuk fel. A vacsorát követően youtube videó segítségével közelebbről megismertük a betyárokat és az életmódjukat. Az estét a szokásos esti imával és a jó éjszakát dalunkkal zártuk.
Hétfő
Ezen a napon a reggeli imát követően Ananiás és Szafira történetével és Angyal Bandival ismerkedtünk meg. A reggelit követően csapatokban kézműves foglalkozás keretén belül elkészítettük, hogy Angyal Bandi hogyan rejtette el az állatokat a pandúrok elől.
A délutánt a Lakitelken található Tősfürdő strandon töltöttük el, ahol lehetőség volt a hideg vizes medencében játszani, a melegvízben pihenni, a parton társas játékozni, beszélgetni. vagy a strandon lévő büféket használni.
Az esti ima keretében belül hálát adtunk a napunkért és mindenki bemutatta a délelőtt készített alkotását.
Kedd
Ezen a napon A Hűtlen intéző története és Sobri Jóska élete ihlette a délelőttünket, mely tele volt mozgással és játékkal. Az eszközünk egy bot volt, melyet nem mi választottunk ki, hanem a bot minket. Ezt követően bőrökkel és szalagokkal díszítettük, hogy mindenki megismerje a sajátját. Ezt követően táncoláshoz, sorversenyek, akadályok, párversenyek alatt használtuk őket.
Ebéd után Kecskemétre vezetett az utunk, ahol Nyeste Pali Atya várt minket a Piarista templomban. Imádkoztunk, körbevezetett minket a templomban, mesélt a piaristák életéről, majd a belvárosban is megmutatta a főbb nevezetességeket és meghallgattuk a harangjátékot. Este fáradtan, de annál nagyobb hálával a szívünkben tartottuk meg az imát és tértünk nyugovóra.
Szerda
Ezt a napot Csépán töltöttük. A reggeli imát követően Sisa Pistával, a Nógrádi betyárral ismerkedtünk meg. A délelőttöt a foci pályán és a mellette lévő játszótéren kezdtük el. Miután kimozogtuk magunkat. A művelődési ház melletti padokon kiscsoportokat alkotva lehetőség volt mélyebb beszélgetésre, hiszen Sisa Pista története szerint megbánta tetteit és jó útra tért. Ebből a gondolatmenetből kiindulva nap felelősei állítottak össze kérdéseket.
Délután a hét első igazi csendespihenőjét követően, Sámson történetét jelenítettük meg, szintén csapatokban. A csapatok felöltöztek, eszközöket kerestek, hogy a bibliai történet még látványosabban legyen előadva.
Csütörtök
Ezt a napot szintén a plébánián és Csépán törtöttük, mert a nagyon sok táborozó érkezett hozzánk a hét második felére. A reggeli imában Júdásról elmélkedtünk és arról miért árulhattta el Jézust. A nap témája Rózsa Sándor élete, ezt megjelenítéssel kapcsoltuk össze, hogy minél érhetőbb legyen a fényecskék számára. Az előadás jól sikerült, mindenki megtalálta és átélte a maga szerepét, sok sok humorral és nevetéssel fűszerezve.
A délelőtt további részében mutogatós – táncolós dalokra játszottunk. Köztük volt a közösség álltal nagyon szeretett Kicsiny kis fényemmel, Pillangó ha lehetnék stb. keresztény dalok.
A délutánt szintén mozgással töltöttük, mert a nap felelőse akadálypályát készített nekünk, melybe mindenki a képességei szerint be tudott kapcsolódni.
Az esti ima során a vértanú Júdás története és tanításai hangzottak el, ezzel is mutatva, ha bízunk és hiszünk az Isten szeretetében, akaratában, akkor ezt az utat tudjuk választani. Nagyon megható volt látni milyen sokan lettünk estére.
Péntek
Ezen a napon kihagytuk a reggeli imát, mert kilenc órára Nyeste Pali Atya jött hozzánk misét tartani. A reggelit követően átrendeztük az ebédlőt, hogy méltó legyen a Szentlélek befogadására. Zenekar alalkult, akik a misét kísérték zenei szolgálattal és ministránsaink is voltak. Lelki szempontból a tábor katartikus csúcspontjának nevezhető ez az alkalom.
A betyárokat ezen a napon sem hagytuk ki, a mesék legnagyobb betyárjának, Ludas Matyinak a történetét adtuk elő, a délutánt pedig újra a Tősfürdő strandján töltöttük.
A legnagyobb siker, amikor az egyik sérültünket sikerültek sikerült meggyőzni a rossz tapasztalai és félelmei ellenére, hogy jöjjön be velünk a meleg vízbe, ahol végül jól érezte magát. A medencébe vitel alatt több külsős vendég is bíztatta, dícsérte őt. Hihetetlenül nagy élmény volt, ahogy pozitívan kapcsolódtak hozzánk, számunkra, segítőknek ez különösen nagy jelentőségű, hiszen az a célunk, hogy minél többen ismerjék a közösségünket, és azt a természetes létformát, ahogy sérültjeinket segítjük. Az esti ima során sokan egyénileg, saját szavaikkal és énekekkel adtak hálát az Úrnak.
Szombat
A hetet Ananiás és Szafira történetével kezdtük és velük zártuk. A nap témája a házasság volt, ugyanis Gacsaj Pesta a betyárkodás mellett a nőcsábász viselkedéséről is hírhedt volt. A témát a Tisza parton bontottuk ki. A megérkezést követően a róla írt dalt tanultuk meg, majd kiscsoportos beszélgetés során szóba került a bizalom, a hűség, az osztoszkodás. A Tisza holtágban fürödtünk, csónakáztunk, Csépára indulás előtt pedig fagyiztunk.
A késői ebédet követően pihenni küldtük a fényecskéket. A segítők pedig előkészítették a vízibomba lufikat és a bográcsozárhoz szükséges alapanyagokat. Uzsonna után a „betyárok” és a „pandúrok” összecsaptak. A vízibomba csatától felfrissülve spontán táncolás és mozgásos játékok alakultak. A fáradtságunkon a vacsorára elkészült bográcsos tojásos lecsó segített. Vacsora után az imát a tábortűznél tartottuk, ahol saját szavakkal és énekekkel adtunk hálát az egész táborért.
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 12. péntek
Villő
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »