CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A tavalyi évhez hasonlóan a nyár felújítási munkákkal telt a Váci Egyházmegyei Könyvtárban. Két rendkívül rossz állapotban lévő, zsúfolt földszinti raktárt sikerült újjá varázsolni.A munka közel 30.000 kötet kipakolásával vette kezdetét, majd villanyszerelési, kőműves, festési munkák követték egymást. Egy ókori klasszikus örök igazságát idézve: „A szép műveket a tehetség kezdi meg, de csakis a munka fejezi be." - így ez a könyvtárban sem történhetett másként. A nyári forróságtól kísért felújítás mindenkitől erőtartalékai mozgósítását követelte. Végül a raktár átalakítás koronájaként, elkészült az egyik raktártermünkbe új, gördíthető polcrendszerünk. A kialakított tömörraktár nem csak több kötet tárolására lett alkalmas, de állományvédelmi szempontból is minőségi raktározást tesz majd lehetővé. A felújítás teljes egészében fenntartónk, a Váci Egyházmegye támogatásából valósult meg, melyért köszönettel tartozunk főpásztorunknak, Marton Zsolt püspöknek. Hálával gondolunk minden szakemberre, kollégára, segítőre, akik fáradságot nem kímélve részt vettek a munkálatokban!
A feladatok azonban még nem értek a végéhez, hiszen a könyvtári dokumentumok visszarendezése és feldolgozása még előttünk áll. Így a könyvtár az ősz folyamán várhatóan csak előzetes bejelentkezéssel tud fogadni kutatókat, olvasókat. Reményeink szerint a megkezdett felújítás jövőre válik teljessé, amikor is a felújított másik raktárhelységbe is elkészülhet új, tömörraktár-rendszerünk, amely az ott őrzött egyházmegyei helyismereti gyűjtemény számára biztosít, majd méltó helyet.
Váci Egyházmegyei Könyvtár
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »