CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
2023-ban már a tizedik Tiszás tábort rendezték meg a tiszaföldvári plébánián. Az idei tábor is nagyon élvezetes, változatos és összetett volt, a beszámolót az ifjúságilelkészség honlapjáról vettük át.A tábor hetére kellemes időjárást kaptunk, idén – a hagyományoktól eltérően – egyszer sem esett az eső. Bence és Gréti a házasságról, Timi a családi varázsszavakról, Veve a fiatalok és idősek kapcsolatáról, Zoli pedig a hivatás témájában tartott előadást, sok-sok személyes történettel, tanúságtétellel, amik nekem különösen megmaradtak az emlékeimben, sokat épültem belőlük. Idén először rendeztük meg a generációk vacsoráját, ahol a helyi egyházközség régebb óta fiatal tagjait láttuk vendégül egy hangulatos vacsorára, ezzel is építve a generációk közti kapcsolatokat, Ferenc pápa kérésének megfelelően. A lelki programok mellett a szórakoztató programok sem maradtak el, volt méta és számháború, strandoltunk egy jót, jártunk múzeumban és egy fergeteges, sok otthonkát tartalmazó TikTok-esttel zártuk a tábort.
Anyakönyvi hírek
A táborban elbúcsúztunk Bezák Tamás atyától, akit elhelyeztek az ifjúsági lelkészi pozícióból, és köszöntöttük Kovács Zsolt atyát, aki az új ifjúsági lelkész lett. Isten áldását kérjük a szolgálataikra! Halasi Veve régiófelelősi szolgálatát befejezte, a feladatot Halasi Palinak adta át ünnepélyesen a csütörtöki szentmisében. Imádkozzunk a régiófelelősökért, a kisebb testvérekért továbbra is
Néhány fiatal gondolata
Talán azért jó ehhez a közösséghez tartozni, mert tanulunk egy kis odafigyelést egymás felé, hiszen napról napra, mikor telnek a táborban a napok, akkor már kicsit fáradtak vagyunk és már a negyedik-ötödik nap környékén kicsit nehezebb türelemmel, és gondoskodással odafigyelni egymásra, és ez a közösség megadja azt, amire szükség van az adott pillanatban. Az idei évben a jó Isten talán azt adta, hogy elinduljak egy úton, méghozzá azon az úton, mely Őhozzá vezet és amelyen Őhozzá másokat az én életemet keresztül el tudjak vezetni. (anonim kisebb testvér)
Miért jó ide tartozni? Itt egyszerűek az emberek, közvetlenek, olykor spontán módon jön a program és nagyon kreatív is. Mit adott ez a tábor lelkiekben? Egy szuperjó kiscsopit, ahol csomó érdekes és értékes tapasztalatot osztottunk meg egymással. (Marci)
A nyári tábor hatalmas élmény, idén sem volt másképp. Évről évre megerősít abban a tábor, hogy jó valahová tartozni, jó közösségbe járni, jó Tiszásnak lenni. Számomra idén a legmeghatározóbb élmény a tábor témáját bemutató előadások, és az azokat feldolgozó kiscsoportos alkalmak voltak. Sokat jelentett az őszinte kommunikáció és bizalom, amely áthatotta ezeket a beszélgetéseket. Minden évben jó megtapasztalni ezt az ideális keresztény környezetet, hiszen minden nap van szentmise, reggeli és esti ima. Így könnyű hívőnek lenni, ahogy ezt egy atya is megfogalmazta, de úgy gondolom, hogy ez a lelki feltöltődés szükséges ahhoz, hogy megerősödjünk a hitünkben és ezt a rendszerességet tovább tudjuk vinni a hétköznapokba. (Bogi)
Az idei tiszás táborban számomra a Szentségimádás és a strandon töltött idő és az ottani beszélgetések voltak a legjobb élmények. Évről évre járok ide, jó találkozni a régi barátokkal, és új értékes embereket megismerni. Nekem nem feltétlenül fér bele az év nagy részébe akár, hogy elmenjek szentmisére, de itt úgy éreztem, hogy megint közel kerülhettem Istenhez. Szükség van a lelki feltöltődésre. (Soma)
Azért is szeretem és jövök vissza ebbe a táborba minden évben, mert nekem még sohase volt egy magyar közösség, ahova tartoztam, de ezt megleltem ebben a táborban. Olyan barátokat tudtam szerezni, akikkel még évekig fogjuk tartani a kapcsolatot, még akkor is hogyha külföldön élek. Az idei Barbie show különösen tetszett. Idén a tábor abban segített, hogy megértsem milyen fontos ápolni a kapcsolatot a nagyszüleinkkel, és ez tényleg nagyon fontos. (Emese)
Én azért szeretem ezt a tábort, mert nagyon jó a közösség, és nagyon sok jó ember van ott, akikkel erős baráti kapcsolatot ápolok. A táborban az összes program tetszett, mert mindegyikben szereztem pozitív élményt, ami számomra emlékezetes marad. Már egy jó pár éve járok Tiszás táborba és mindig vágyok visszamenni. (anonim résztvevő)
Minden Tiszás táborban van egy kis különlegeség, mint az idei Táborban is volt, mindig más és más, és ezért is olyan jó. Én azért is szeretek ehhez a közösséghez tartozni, mert mindig van valami új, és nagyon összetartó a közösség, meg lehet velük beszélni sok mindent. Az eddigi táborokban, és most is Isten sok erőt adott és hogy ne adjam fel, mert hogy mindig ott van velem. (anonim résztvevő)
Nekem az idei táborban nagyon tetszettek a kiscsoportos beszélgetések. Nagyon szerettem most a bátorságpróbát is. A szentmisék is nagyon jók voltak. Nagyon sok új barátra leltem Jövőre is szeretnék menni. (Dorina)
Az idei Tiszás tábor: Fantasztikus volt, mint mindig! Ez a tábor minden évben testi, lelki feltöltődést nyújt számomra. Van ember, akit anyámnak/testvéremnek tekintek. Bárkivel beszélhetek őszintén az érzéseimről. Mindig nevetünk és nem tudok semmilyen okot, amiért feladnám ezt a közösséget. Mindenki egy egyéniség, aki hozzátesz a közösséghez és nélküle nem igazi a tábor. Ezek az emberek, barátok segítenek közelebb kerülni Istenhez! Alig várom a következő találkozást! (Vince)
Az idei tábor sokat jelentett nekem. Hiszen 2 év után újra volt lehetőségem azzal a közösséggel együtt lennem, akikkel mondhatni felnőttem. Mindig is fontos volt nekem a nyári táborozás, mert a szürke hétköznapokból kilépve, hatalmas lelki feltöltődést kaptam. (Joci)
Tavaly és idén is nagyon sok barátot szereztem és szerintem ezért IS szeretik sokan ezt a tábort. Szerettem az ideiben is hogy minden nap mentünk templomba, tudtam sportolni, tudtam az eszemet is használni és az önállóságomat is ki tudtam használni. (Imi)
Nagyon sok barátot szereztem, és az tetszett a legjobban, hogy a lelkem kitisztul mindig, amikor megyek ebbe a táborba. (Gergő)
Lisszabonból fáradtan-betegen visszaérkezve estem be az előnapokra, és olyan jó volt látni a kisebb testvérek, segítők együttműködését, a jó hangulatot, ami a napok múltával csak fokozódott. A táborban szinte vágható volt a szeretet, mindenki nyitottan, kedvesen állt a másikhoz, jókat beszélgettünk, nevettünk közösen. A szentségimádásból dupláztunk is a kiscsoporttal a pincében, a csendes óra, közbenjáró ima is nagyon szép lelki élmény volt számomra. Nagyon örülök, hogy együtt táboroztunk, és remélem, hogy jöttök a találkozókra is! (Veve)
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »