CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye sok éve szervez nyaranta kispapjainak tábort, minden évben Nagyboldogasszony és a Székesegyház fölszentelésének ünnepéhez, azaz augusztus 15-höz és 18-hoz kapcsolódva. Idén rendhagyó módon a közös kikapcsolódásra Kismaroson került sor, de a szeminaristák sok más helyszínre is ellátogattak a hatnapos együttlét során, mely minden évben fontos találkozási pont a három különböző papneveldében tanuló fiatalok számára. Személyes élményeiről Finta Zsolt ötödéves kispapot kérdeztük.Augusztus 12. és 17. között tizenhárom kispap táborozott együtt, hogy közösen formálódjanak és kikapcsolódjanak. A papnövendékek első útja a verőcei Szent András templomba vezetett, ahol Ráduly Ferenc atya 65 éves papi szolgálatának alkalmából megtartott ünnepi szentmisén szolgáltak. Rimócra és Szécsénybe is ellátogattak a szeminaristák, ahol a Ferences Szegénygondozó Nővérek mutatták be nekik a cigánypasztoráció működését. A közös együttlétek célja, hogy a szeminaristák az egyházmegye különböző területeit, szakpasztorációit közelebbről is megismerjék. Ennek jegyében tavaly karácsonykor a Karitász munkatársaival együtt osztottak adományt rászoruló családoknak. Zsolt elmondta, hogy most Rimócon öt-hat családhoz jutottak el, ahol javarészt gyerekekkel foglalkoztak, közösen játszottak és fociztak. „Én egyébként is szeretek gyerekekkel foglalkozni, de öröm volt látni kispaptársaimon is a nyitottságot. A gyerekek nagyon élvezték a közös együttlétet, látszott rajtuk, hogy igénylik a törődést.”
Minden évben fontos pontja a táboroknak a továbbképzés. Ez alkalommal Bellovics Gábor jezsuita atyát hívták meg, hogy az egyéni megkülönböztetésről tartson előadást. „Nagyon örültem, hogy ez nem csak előadás, hanem lényegében egy mini-lelkigyakorlat is volt. Kaptunk szempontokat, majd egy órára elvonultunk a Szentírással. Este pedig folytattuk a megkülönböztetés egy másik módjával, ugyanis sörkóstolón vettünk részt” - mesélte humorosan Zsolt. Másnap Kovács Lajos atya érkezett, hogy a közösségi megkülönböztetésről beszéljen. A szeminaristák arról is gondolkodtak együtt, hogy milyen a papságról és a hivatásról alkotott képük.
Marton Zsolt püspök atya Nagyboldogasszony ünnepén csatlakozott a fiatalokhoz, akikkel a szentmise után a vacsoraasztálnál tudott beszélgetni. A szeminaristáknak kulturális kikapcsolódásra is jutott idejük, egyik nap ugyanis a Váci Egyházművészeti Gyűjteménybe látogattak el, ahol a színfalak mögé bepillantva, a készülő új tárlaton vezették őket körbe. Délután pedig nyílt napot szerveztek az érdeklődőknek. „Csütörtök délután nyílt programmal készültünk, ahová bárki ellátogathatott, aki érdeklődik a papság iránt. Vetélkedőt szerveztünk, illetve bemutatkozott három fiatal, akik idén ősztől a kismarosi Kafarnaum-házban lesznek, hogy az egyéves előkészítő szemináriumi képzésben részt vegyenek. Örömmel fogadtuk be őket.” A tábor egy Nagy-hideg-hegyi túrával ért véget. „Püspök atya ötlete volt, hogy mondjunk el egy rózsafüzért. Így lefele menet úgy jöttünk, mint egy zarándokcsoport, együtt imádkozva. Szép pillanat volt ez is.”
Bár a táboroknak ezidáig a váci Püspöki palota adott otthont, a mostani újítás igazi ajándék volt a résztvevőknek. „Számomra öröm volt, hogy a helyszín végül Kismaros lett. Ez volt az első olyan alkalom, hogy az összes évfolyam egy időben Kismaroson, a Kafarnaum-házban volt. Mindannyian ott kezdünk az előkészítő szemináriumban, aztán más-más utakon haladunk, különböző helyeken tanulunk. Különleges élmény volt együtt visszatérni az alma materhez, ahol növekedhettünk. Kismaros az én Hórebem, azaz az Istennel való találkozásnak a helye” – számolt be Zsolt, aki háláját fejezte ki a főszervezőknek, hiszen a tábor minden évben nélkülözhetetlen találkozási pont egyházmegyénk kispapjai számára.
Imádkozzunk a Váci Egyházmegye papnövendékeiért és új papi és szerzetesi hivatásokért!
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 12. péntek
Villő
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »