CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Hideg volt az a tél nagyon. Vékony, csikorgó hó fedte a földet, s az ég metsző azúrja szürkület nélkül mélyült csillagokkal szikrázó, éji zafírrá a világ halotti leplén, amely alatt dermedten húzták össze magukat a kisváros girbegurba utcácskái.Ezt le kellett volna írnia, de nem volt mivel. A fiú a sínek közt álldogált a tihaméri domb tetején. Nem is tudta, mióta van itt, mióta bámulja elmerülten a furcsa építményt, amely téglarakásokkal és deszkamáglyákkal körülvéve emelkedett ki magasra a földszintes házak közül. Három fala téglából, ablakok nélkül, a negyedik falat azonban a két emelet magasságig egy hatalmas gót boltív törte át. Fenséges és érthetetlen volt, nem lehetett eldönteni: épül, vagy éppen összeomlik. Azt meg végképp nem, mi célt szolgál.
Most érezte csak meg, mennyire fázik. Megmoccant a mélyülő alkonyatban; a háta mögött aggodalmasan figyelt föl a kökénybokorban kotorászó két pici, piros mellényes süvöltő. A telefondrótokon szinte csilingelt a jég. Körbefordult, egy utolsó pillantást vetett a városra, aztán elindult a vasúttól lefelé vezető szűk sikátorban.
Néha még eltévedt itt: szüleinek nemrég utalta ki a városi tanács ezt a 25 négyzetméteres szükséglakást; egy kis nyugalom reményét az örökös albérlőség vándorélete helyett. Épp addigra, hogy ő már felnőtt; s csak pár napokra jön ide látogatóba a kollégiumból; most a téli szünetre éppen. Napközben az ódon utcákon csavarogva talált rá a vasút kanyarulatára a dombon; ahonnét szinte az egész várost be lehetett látni. Azóta ide menekült mindig, ha már megunta a veszekedést a szüleivel.
Ment a visszhangzó kis utcán. Haza? Világosan érezte, hogy nem, már nem. El se jött volna talán, de muszáj volt: a szünidőre bezárták a kollégiumot. Itt ágya sem volt már, a konyha sarkában aludt egy kényelmetlen kempingágyon.
– Jó napot! – köszönt oda, ahogy mellette kinyílt egy ház kiskapuja.
– Aggyisten! Mit akar? – Fürge kis ember pislogott rá gyanakodva; még álltában is izgett-mozgott, mint valami felhúzott bábu.
– Csak azt kérdezném, nem tudja-e, mi az ott?
A kis ember odanézett: – Ja, az? Hát, valami templom lesz, asziszem. Van egy ház mellette, odajárnak a hívek…
– Katolikus?
– Mittudomén. De sietek! Megyek, mer… – s a mondat vége elveszett a robogásban.
Mire a fiú hazaért, beesteledett. Szülei meg a kishúga már feldíszítették a karácsonyfát a tévé tetején. A gyertyagyújtás, mint mindig, most is rendkívül nagy pátosszal zajlott. Három-négy gyertya, egy csillagszóró; a villany elalszik, és
– Isten adjon boldog karácsonyi ünnepeket mindenkinek! – mondta az apja mély, ünnepélyes hangon. Aztán meggyújtotta a villanyt, bekapcsolta a tévét, és a család leült az ünnepi töltöttkáposzta köré a háromszor három méteres konyhában.
– Nem tudjátok, milyen templom épül itt, az utcában?
– Mi van?! Már éjféli misére is jársz?
Nem válaszolt, a további kötözködést is elengedte a füle mellett. Fulladozott a sűrű, indulatokkal teli, szűk és fülledt levegőben. De nem volt hova menekülni, hát bezárkózott, mint a kisgyerek, aki törölközőt húz az arca elé, hogy meg ne találják.
Miért nem hagyják békén? Mi közük hozzá? Igen, éjféli misére akar menni, és életében először – egyedül. Eddig csak a szerelmesét kísérgette el a templomba, de két hónappal ezelőtt történt valami, és ő most el akar menni az éjféli misére. Pedig fél, hogy kinézik; nincs ott mellette a Kedves; ő meg azt se tudja, mit, mikor, hogyan kell csinálni. És itthon máris áll a balhé.
Elmenjen egyáltalán? Ki kényszeríti? Senki nem kényszerítette – és ez zavarta éppen. A kényszerítésre lett volna ellenszere – a szeretetre azonban nem volt. Csak menni lehetett, vállalni a bizonytalanságot, vállalni a konfliktust; akkor is, ha – és ezt világosan érezte – ez még csak a kezdet…
Már az egész ház elcsendesedett, amikor a fiú kikászálódott a kempingágyból. Óvatosan, halkan öltözködött a szűk, fekete térben, és úgy tett, mintha nem látná a szobában a cigaretta parázsló végét; mintha nem érezné a csodálkozó, tehetetlen düh hullámzását. Szinte sütötte ez a borzalmas indulat – a semmibe vett diktátoré – de a fiú megkeményítette a szívét, mert ennek végre eljött az ideje. És mert valami újat is érzett a lelkében, valami nagy-nagy, mindent legyőző békességet. „Miért fáj ez neki?” – gondolta még, de aztán ez is elenyészett.
Sokáig tapogatózott a zsebekben valami apró után. A visszaútra volt még egy százforintosa, de hát azt mégse teheti a perselybe. És ha nem tud mit beletenni?! Ha ezért kinézik onnan?
Mintegy válaszul, ujjai megérezték egy pénzdarab fémes hidegét; odakint pedig mélyen, zengőn, megszólalt a harang. „El fogok késni!” – gondolta még; aztán vett egy mély levegőt, és kilépett az ajtón.
Kék holdfény világított végig az udvaron; megszépítve a málló, sárga vakolatot, a fáskamra oldalának korhadt léceit, a nyitott kanális fagyott tartalmát. Talpa alatt csikorgott a hó, nyekkenve nyílt a kapu, és amint elindult, hamis harmóniumszó hullámzott eléje az utcán, szinte kirajzolva az utat. Fölnézett: a kék derengésben egy hatalmas, gót boltív rajzolódott az égre; csúcsával egy fényes, szikrázó csillagra mutatva a messzi keleti égen.
Magyar Bertalan
Megkezdte működését a pedagógusokat és segítő szakembereket képző Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) újonnan létrehozott Drámapedagógiai Központja. Az új szakmai műhely célja, hogy kurzusokon, workshopokon és különböző programokon minél több leendő és gyakorló pedagógus ismerhesse meg a drámapedagógia gazdag módszertanát. Az AVKF sajtóközleményét közöljük.
2026. február 4–6-án Pécsett rendezték meg a XIV. Tájtörténeti Tudományos Konferenciát. A „Tájat Teremtő Történelem” alcímet viselő rendezvényen elsősorban a tájtörténeti kutatások szakértői mutatták be és vitatták meg legújabb eredményeiket. A konferenciára meghívást kapott Nagy Géza Balázs is, a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár munkatársa.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Nagyböjt kezdetén ismét elindult a 40 Nap Az Életért imaszolgálat a Váci Jávorszky Ödön Kórház bejáratánál. Hétfőnként és szerdánként rózsafüzért imádkoznak az önkéntesek, hogy a kismamák a nem tervezett babákat is vállalják. Az önkénteseket meg lehet szólítani, lehet velük beszélgetni, mert akár válsághelyzetben, akár az abortuszból történő gyógyulásban is tudnak segíteni.
Felmenői között református presbiter is volt, ezért családja jobban örült volna, ha protestáns lelkésznek jelentkezik a szeminárium helyett. Szent Ferenc által azonban meghívta az Úr már kisfiú korában. A naponkénti szentségimádás szerinte nem luxus, mindennapjainak része. Megtapasztalta a trappista szerzetesek betonkemény kolostori életét és az egyiptomi kopt keresztények feltétel nélküli istenszeretetét. Balázs András atyával papi hivatásáról, ikonfestészetről, betegápolásról, imádságról beszélgetett Takács Bence a Lélekjelenlét podcastben.2026. március 4. szerda
Kázmér
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra...
Összes program »