CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Modern Városok Program keretében felújított dorogházai Szent Kereszt Felmagasztalása-templomot szeptember 24-én áldotta meg Marton Zsolt váci megyéspüspök. Az elmúlt időszakban Nógrád-szerte új köntöst kaptak az egyházi épületek, a Nógrád28 program keretében. A nool.hu tudósítását adjuk közre.„Nem a Teremtőnek van szüksége a templomra, hanem nekünk, embereknek. Hiszen ez az Istennel való találkozás szent helye. Azért jöttünk ma össze az Isten házában, hogy megáldjuk azt” – fogalmazott a szentmise kezdetén Fekete Roland plébániai kormányzó. – „Az elmúlt két évben, a felújítás idején a helyiek érezték a templom hiányát, azonban ma a megszépült falak között kérjük az Úr áldását a modernebbé vált falakra”.
Marton Zsolt prédikációjában kifejtette: az elmúlt időszakban vármegyeszerte új köntöst kaptak az egyházi épületek a Modern Városok Programnak köszönhetően. Annak támogatásával Salgótarjánban és Bátonyterenyén, valamint közvetlen környékükön, 17 településen, összesen 28 helyszínen több mint 30 katolikus egyházi épület – templomok, kápolnák, plébániák, közösségi terek – újultak meg a magyar kormány 3,4 milliárd forintos támogatásának köszönhetően.
Az épületek közel fele műemlék, másik része helyi védettséget élvező építmény. A műemlék épületek esetében történeti kutatás és értékleltár készült, a munkák restaurátori szakfelügyelet mellett valósultak meg. Minden esetben elsődleges szempont volt a teljes állagmegóvás és a műszaki modernizáció.
„Egy egyházközség életében az egyik legnagyobb ünnep a templom megújulása. Azon kívül, hogy megcsodálhatjuk az épület szépségét, jó alkalom ez arra is, hogy emlékeket idézzünk fel” – hangsúlyozta a váci megyéspüspök. – „Amióta a gondolkodó ember megjelent a Földön, keresi Isten. Mintha egy vevőkészüléket rejtettek volna el a személyiségünkben, ami állandóan kutatja az adóját. Erre a célra a mindennapoktól elzárt épületeket hoztunk létre a történelem során”.
Ezen szavak elhangzása után Marton Zsolt felidézte az elmúlt évszázadok legfontosabb állomásait a templomok tekintetében, egészen a nomádok idejében felállított szent sátortól kezdve a római Szent Péter-bazilikáig.
„A dorogházai Szent Kereszt Felmagasztalása-templom is szent hely, ahol meghallgathatjuk Isten üzenetét. Az oltáron megtörténik az áldozat bemutatása, ami imádságra fakaszt. Azonban szükség van arra, hogy külsőleg is megújuljon a templom, hiszen így lesz az imádság sajátos és arra alkalmas helye” – fogalmazott a püspök.
Hozzátette: „az Isten háza több mint épített örökség, abban valójában mi vagyunk az élő kövek. Mi vagyunk az egyház, amit fizikailag is befogad egy szent tér, az élő közösség, ami Krisztus szeretetét és irgalmasságát közvetíti”.
Marton Zsolt prédikációjában arra is kitért, hogy ez a nap több szempontból is különleges. Egyrészt a vándorok és az úton lévők napja, másfelől pedig Szent Gellért püspök, az első magyar vértanú emléknapja is.
„Ma kérjük az ő pártfogását, közbenjárását, imáit erre a közösségre és a szép templomra, annak érdekében, hogy a közösség növekedjen és együtt haladjunk földi életünk zarándokútján, annak kihívásai és örömei közepette” – zárta prédikációját Marton Zsolt.
A beruházás során megvalósult a csapadékvíz megfelelő elvezetése, az átázott falak szakszerű rendbetétele. A torony fa részei is nagyon elhasználódtak, ezt szintén ki kellett cserélni és a teljes elektromos hálózat felújítása is elkészült. Ezen kívül szilárd burkolatot kapott a templom mellett elvezető murvás út, továbbá leburkolták a harangláb előtti kis teret is. Kijavították a szentély boltozatának repedéseit, valamint restaurálták a freskókat és a barokk főoltárt is. A templomban a fűtés korszerűsítése is megtörtént, ezen kívül megoldották továbbá azt is, hogy a sekrestyében is meleg legyen majd télen. Javították az acélszerkezetes ablakokat és a faszerkezetű ajtókat, majd újra is festették azokat. A templomépület és a harangláb új külső megvilágítást kapott. A műemlék templom a beruházás során kívül-belül megújult.
Forrás és kép: NOOL.HU
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »