CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ünnepi szentmise keretében huszonkét jelöltet avatott lektorrá Marton Zsolt váci megyéspüspök a máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilikában 2023. szeptember 30-án. A lektoravatás során az avatandók különleges megbízást kapnak az Egyháztól Isten igéjének hirdetésére és az abban gyökerező hit ápolására.Feladatuk, hogy Isten Igéje a liturgiában méltó módon és jól érthetően hangozzék el, de feladatuk a templom aktuális hirdetéseinek felolvasása is. A lektorok, avagy felolvasók a szertartás keretében átvették a püspöktől a Szentírást, a „Vedd a Könyvek Könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben” szavak kíséretében. Ezáltal a lektorok az Egyház hivatalos megbízottjai lettek - az evangélium kivételével - a szent szövegek felolvasására a szentmiséken.
A szentmise elején a főpásztor köszöntötte az egybegyűlteket, az avatandókat és kiemelte milyen fontos szolgálatot kapnak, ezt folytatva szentbeszédében a lektorok küldetéséről és a Szentírás lényegéről elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy a lektorok úgy válnak Isten szolgálattevői, hogy az Egyház megbízásából felolvassák Isten mindenkihez szóló üzenetét a Szentírásból és ezzel közvetítik az örömhírt embertársaiknak.
„Az emberiség életében Isten volt a kezdeményező, aki beszélgetni akart az emberrel. Először egy népet választott ki, akinek közvetítők - Mózes, próféták - által kinyilatkoztatta önmagát, A választott népet és tagjait nagy türelemmel nevelte, tanítgatta: szövetséget kötött velük és Törvényt adott nekik a Sínai-hegyen. Ez az I. szövetség, ennek esszenciája a tízparancsolat. Aztán a végtelen, hatalmas Örökkévaló Isten egészen közel akart jönni az emberhez és Jézus Krisztusban emberré lett, Új és Örök Szövetséget kötött az egész emberiséggel. A két szövetség Istentől ihletett üzeneteit, eseményeit, amelyeket hosszú évszázadok alatt összegyűjtöttek és leírtak, a Szentírás tartalmazza. A Biblia Isten üzenete az emberhez, és az ember válasza: az Ószövetség népéé, és az Apostoli Egyházé. A Szentírás a világirodalom gyöngyszeme is: irodalmi és történelmi alkotások gyűjteménye. A hívő ember számára a Biblia több, mint irodalom.
XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus című opuszának első kötetében így tanít a Szentírás élő valóságáról: „A szentírás-magyarázat nem lehet tisztán akadémiai ügy, és nem száműzhető a puszta történetiség tartományába. A Szentírás mindenütt magában hordja a jövő lehetőségeit, melyek igéinek átélésében és átszenvedésében nyílnak meg igazán.” (…) A Szentírás történetei nem egyszer végbement események, hanem bármely történelmi korban megismétlődhetnek. Szereplői mindig behelyettesíthetők. Ma is. Nagyon fontos tudnunk: a bibliai történetek nem mesék, hanem sokszor irodalmi köntösben, de örökérvényű igazságokat mondanak el! A Szentírás meg akar bennünket tanítani arra, hogyan kell jól és értékesen élni. A Bibliát az olvassa jól, aki nemcsak a történetre figyel, hanem elgondolkodik róla: neki mit mond az Írás” – hangsúlyozta a főpásztor.
„A lektor, amikor az ambóra áll, az Egyház megbízásából olvassa föl Isten Igéjét, amely ma is formálja életünket. Ezt tanítja Szent Pálnak a Timóteushoz írt második levele: „Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen.” Kedves leendő lektorok! Legyetek az Istentől ihletett Írás életté váltói, és hiteles közvetítői! Azt kívánom nektek, és azért imádkozom, hogy Isten országának keresőiként és építőiként legyetek segítségére plébánosotoknak vagy plébánia-szervezőtöknek a közösség formálásában. Kérjük a Mennyei Atyát, hogy titeket, akik most kerültök felavatásra, az Egyházban az Ő Fiának, Jézusnak hiteles szolgálattevői legyetek Isten Igéjének közvetítésében” – imádkozott homíliája végén a főpásztor.
Isten éltesse az új lektorokat!
Új lektorok névsora
Babinszki Tamás - Nagykáta
Bálint Tamás - Gyömrő
Balogh Béla - Veresegyház
Baranyi Róbert - Veresegyház
Bors András - Dunaharaszti
Bubics Ádám - Kétbodony
Dr. Breglovics Máté - Dunakeszi
Erős József - Nyáregyháza
Kálmán Zoltán András - Sződ
Katona Péter - Vác
Lelkes András Gergely - Sződliget
Mészáros János László - Fót
Moskola Vladimir - Erdőkertes
Pazicska Gyula - Kosd
Pozsgai. Attila - Dunaharaszti
Pusztai János - Szolnok
Ritz Attila Krisztián - Sződliget
Sikó Norbert Csaba - Albertirsa
Tóth Imre - Dánszentmiklós
Tóth Péter - Tura
Varga József - Sződ
Veres Mihály Zoltán - Göd
***
A Váci Egyházmegye minden év szeptemberében várja a lektor- és akolitus szolgálat iránt érdeklődők jelentkezését. A lektor felolvas a liturgián, az akolitus egyéb szolgálatot végez a liturgián, többek között az áldoztatásban közreműködik. Mindkét szolgálat feltétele a keresztény értékrend szerinti életvitel. A Váci Egyházmegyében 2005 óta folyik lektor- és akolitusképzés.
Felvételi követelmények:
- a jelölt 18. életévét betöltött 68 év alatti felnőtt, megbérmált, római katolikus hitét hitelesen gyakorló férfi legyen.
- az ajánló plébános számítson a jelölt szolgálataira a jövőben és kedvező jellemzést adjon a jelölt alkalmasságáról.
- felvételi elbeszélgetésen alkalmasnak bizonyuljon (főleg 3 területen: hitismereti, hitéleti/lelki életi, pszichológiai alkalmasság).
- a jelölt köteleződjön el, hogy mindent megtesz azért, hogy a képzési alkalmakról ne hiányozzon.
Az idei évben az új lektor- és akolitusképző évfolyam 2023. október 7-től indul. Bővebb felvilágosítás kérhető Farkas László atyánál, akolitusokért felelős lelkésznél (2120 Dunakeszi, Pf. 145.).
A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.2025. december 4. csütörtök
Barbara és Borbála
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is...
Összes program »