A magyar diákok zöme olyan iskolaépületben tanul, amelynek „prototípusa” 150 éve alakult ki, méghozzá a kaszárnyák mintájára – mondja Tamáska Máté, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Térpedagógiai Műhelyének vezetője. A tudományos műhely kutatói többek között azt vizsgálják, hogyan hat az iskolai tér az oktatói-nevelői munkára, és hogyan lehet a korszerűbb pedagógiai módszerekhez szabni a többnyire túlzsúfolt osztálytermeket.

„Ma a legtöbb osztályterem túlzsúfolt, pedig a termek legalább 60 százalékát fel kellene szabadítani ahhoz, hogy legyen hely a mozgáshoz, a rajzoláshoz, a játékhoz” – mondja Tamáska Máté professzor, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója, hozzátéve: nem ez az egyetlen gond az osztálytermek zömével. A hagyományos berendezés – vagyis amikor a hosszúkás osztályterem egyik végén a katedra áll, ami előtt padsorok sorakoznak – valójában csak a frontális oktatáshoz használható igazán, az összes többi pedagógiai módszerhez más térre lenne szükség.

A többek között tanítókat, óvodapedagógusokat és segítő szakembereket képző főiskola Térpedagógiai Műhelyében hazai és nemzetközi kutatók bevonásával azt vizsgálják, hogyan hat az iskolai tér az oktatási-nevelési munkára, és hogyan lehet a korszerűbb oktatási módszerekhez szabni ezeket a tereket. A műhely más tudásközpontokkal együttműködve az elmúlt években két kötetet is kiadott a témában, harmadik, már nyomdában lévő kiadványuk pedig az iskola és az irodalom kapcsolatát vizsgálja, valamint azt, íróink miként élték meg iskolaéveiket.

Az iskolai tér fontos téma, a magyar diákok többsége ugyanis ma is olyan épületben tanul, amelynek szerkezete 150 éve alakult ki – méghozzá a kaszárnyák mintájára. „Ezek nagyon erősen fegyelmező terek, hiszen ez volt a legfőbb pedagógiai cél a 19. század második felében, amikor a tömegoktatás elindult. Az impozáns lépcsőház, a hatalmas kapu is azt szolgálta, hogy a diák az épületbe belépve rögtön érezze: itt fegyelem van” – magyarázza az építészetszociológus, kiemelve: ekkor zajlott az országban az első nagy iskolaépítési hullám, amelyet az első, majd a második világháború után újabbak követettek.

S bár voltak komoly reformkísérletek, még a „lakótelepi iskolák” szerkezete is megőrizte a kiinduló formát: középen folyosó fut, kétoldalt sorakoznak a termek. Az 1980-as években jött a fordulat, akkor kezdtek megjelenni nagyobb számban azok az iskolaépületek, amelyeknek a „szíve” az aula volt – ez fontos közösségi térré vált.

Milyen lesz a jövő iskolája?

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Térpedagógiai Műhelyének vezetője szerint ma is zajlik egy iskolaépítési hullám, még ha nem is akkora, mint a korábbiak: Budapest agglomerációjában sorra épülnek az új iskolák. És hogy milyenek lesznek a jövő iskolaépületei? Tamáska Máté szerint jól látható irány az „iskolaházak” kialakítása – vagyis olyan közösségi tereket alakítanak ki a termek előtt, amelyeket két-három osztály használ pihenésre, tanulásra, olvasásra. „A csak közlekedésre alkalmas tereket igyekeznek minimalizálni, az épületeket pedig megnyitni az udvar felé. Arra is egyre inkább odafigyelnek – legalábbis a tervezési elvek szintjén –, hogy az iskolaépületekhez természetes anyagokat használjanak, hiszen ez önmagában is nevelő hatású” – sorolja a további trendeket.

A kutató szerint a régi iskolaépületekben is van némi mozgástér – a Térpedagógiai Műhely kutatói ennek lehetőségeit is vizsgálják, kiemelten foglalkoznak például azzal, hogyan érdemes használni a teret az atipikus fejlődésű gyerekekkel zajló pedagógiai munkában.

Sok helyen próbálják például valódi közösségi térré alakítani például a túlméretezett folyosókat székekkel, asztalokkal, növényekkel, könyvespolcokkal, máshol az osztálytermek berendezésén változtatnak. Az Apor épületszociológiával foglalkozó oktatója szerint többek között azért érdemes megtörni a padsorok zárt egységét, hogy minél több közvetlen, személyes interakció jöjjön létre a tanár és a diákok között. Ehhez azonban sok „közlekedési útvonal” kell a padok között, hiszen a pedagógus nem a katedrán állva tud hatékonyan tanítani, hanem akkor, ha folyamatosan mozog a teremben. Ha több sorban, egymás mellé tolt padokban ülnek a diákok, esélye sincs arra, hogy lássa, hogyan haladnak feladataikkal a középen ülők.

A Térpedagógiai Műhely vezetője szerint az iskola életébe az udvart is érdemes bevonni – nem csak testnevelésórákat lehet kint tartani, egyre népszerűbb megoldás, hogy szabadtéri tanulási helyeket, kültéri tantermeket alakítanak ki. Hasznos pedagógiai eszköz az iskolakert is, amellyel az Apor tudományos műhelye kiemelten foglalkozott az elmúlt időszakban: ezek olyan kertrészek, amelyeket a gyerekek gondoznak, munkájuk közben számos ismeretet szerezve. A témával az online is elérhető Szociálpedagógia folyóirat különszáma is foglalkozott, jövő tavasztól pedig speciális iskolakertkurzust tervez beindítani a főiskola, hogy a leendő pedagógusok a bölcsődétől a kisiskoláig élőben próbálhassák ki a kert előnyeit. „A növényeknek egyébként is jó hatása van a közérzetre, sok vizsgálat kimutatta, hogy a kertre, parkra néző osztálytermekben a gyerekek jobban tudnak figyelni, és az agresszivitás szintje is szignifikánsan alacsonyabb, mint azokban a termekben, amelyek egy lebetonozott udvarra néznek” – magyarázza.

Tamáska Máté egyetemi tanár, tudományos rektorhelyettes az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, az intézmény Térpedagógiai Műhelyének vezetője. Építészettudományi doktori dolgozatát 2010-ben védte meg, ugyanebben az évben szociológiából is doktorált, majd társadalomtörténet témakörben habilitált. Kutatási területe az építészetszociológia. A Szociálpedagógia folyóirat főszerkesztője, a TérTár könyvsorozat alapító szerkesztője, a Magyarország Felfedezése Alapítvány kuratóriumi tagja. A Térpedagógiai Műhely két – már megjelent – kötete: A tanulás helyei: iskolaépítészet, valamint Iskolaépítészet Magyarországon. Örökség és megújulás.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola

A Váci Egyházmegye fenntartásában álló, pedagógus- és szociálpedagógus képzéssel, valamint a hitéletben segítőként dolgozók (kántorok, katekéták, lelkipásztori munkatársak) képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény. A Zsámbékon 1929-ben alapított tanítóképző szellemi és jogutódja. Alap- és mesterképzésein a hallgatók államilag elismert BA- és MA-diplomát szerezhetnek, de az intézmény számos szakirányú továbbképzéssel segíti a már diplomával rendelkezőket. Székhelye Vác festői szépségű egyházi központjában, a Székesegyház szomszédságában álló történelmi épület, emellett Budapesten egy modern, a mai elvárásoknak megfelelő campusszal is rendelkezik. A főiskola szakmai tevékenysége tudományos ismeretekre és nemzetközi kapcsolatokra épülő oktatási gyakorlat alapján, katolikus szellemben – így más vallású, gondolkodású jelentkezők felé is teljesen nyitottan – zajlik, és különös hangsúlyt fektetnek az atipikusan fejlődő gyermekekre fókuszáló és alternatív pedagógiai módszerekre. Ennek keretében évek óta a pedagógusképzés szerves része a tanító tér témaköre: a hallgatók különféle tantermi elrendezésekkel kísérletezhetnek. 

Forrás és kép: AVKF