CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Minden évben beöltöznek a váci székesegyház új énekesei, a régiek pedig megújítják énekkari fogadalmukat. Az ünnepélyes szertartást idén mintegy 230 gyermek és 100 felnőtt énekes részvételével a váci Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán tartották szeptember 22-én.A váci székesegyházban hat énekkar működik, melynek tagjai liturgikus ruhát viselnek. A kórusok láncot alkotva kapcsolódnak egymáshoz. Négy gyermekkar, valamint egy ifjúsági és egy felnőtt énekkar, a Szent Cecília Kórus teljesít rendszeres liturgikus szolgálatot a püspöki és plébániai szentmiséken hat éves kortól egészen a felnőtt korosztályig.
„A kórusruha azt jelképezi, hogy Krisztushoz szeretnénk hasonlóvá válni, természetesen nem elsősorban az öltözék által, hanem az Ő önzetlen lelkületének és szeretetének megélésével, másokat segítve az életünk során. Erre tanítgatjuk a gyermekeinket és hangoljuk felnőtt énekeseinket is” – mondta Varga László atya, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) központi igazgatója, a kórusiskola művészeti vezetője.
Az új beöltözők évenként fogadalommal is megerősítik szándékukat és elköteleződésüket, amikor újra és újra kimondják: (…) „minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek” (…)
Az énekesek szakmai verseny alapján rang szerint fehér pelerint, albát, piros és arany zsinóros mellkeresztet és kék palástot viselnek.
Az egyik ifjúsági énekes megköszönve a beöltözést, így fogalmazott: Amikor „Krisztus ruhájába öltözünk”, és az ő keresztjét viseljük a szívünkön, róla teszünk tanúságot énekünkkel, de már csak a puszta megjelenésünkkel is a világban. Az egyházi énekes és közössége hirdeti a túlvilági életet, valamint Isten létezését és szeretetét mindenki számára.
Az idősebb korosztály egyik férfi képviselője pedig összefoglalta énekes életformájuk lényegét. „Egység a közösségi szolgálatban, és belső azonosulás Krisztussal, akit képviselünk énekünkkel, életünkkel és az egyházi ruha viselésével egyaránt.”
Forrás: Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Fotó: Góts Tibor
Magyar Kurír
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »