CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Október utolsó hétvégéjén 27. alkalommal tartották meg „Imádság-Tanulás-Találkozás” (ITT) címmel az országos diakónus találkozót, amelyre a magyarországi egyházmegyékben szolgáló diakónusokat várták feleségükkel együtt. A kétnapos programnak, amelyen több mint ötvenen vettek részt, a leányfalusi Szent Gellért lelkigyakorlatos ház adott otthont.Az első este mindig a találkozás örömében telik, amikor a különböző egyházmegyékben szolgálatot teljesítő diakónusok megoszthatják egymással az előző év történéseit és tapasztalatait, ki-ki röviden beszámolhat saját egyházmegyéje helyzetéről. A program kezdeményezője és moderátora Molnár Ferenc, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye diakónusa sok év óta.
A pénteki nap szentmisével indult, amelyet Laczkó Mihály atya, a Váci Egyházmegye diakónus referense mutatott be. Ez a nap klasszikus lelkigyakorlatos nap volt, amelynek fókuszában az imádság témája állt. Szabó József diósgyőri plébános három tanítást tartott, amelyet csendek és csoportmunka tett teljessé, ahol ki-ki elmélyíthette a hallottakat és megoszthatta kérdéseit, tapasztalatait a többiekkel.
„Nagyon fontos gondolat volt számomra, hogy minden imádság alapja a dicsőítés, Istent önmagáért dicsőíthetjük és mindig van miért hálát adni. Ebből a hálaadó-dicsőítő imából tudunk igazán erőt meríteni. Alkalom volt arra is, hogy magunk is gyakoroljuk az imának ezt a formáját. Ez adta a nap szívét-lelkét. De beszéltünk természetesen a kérő imáról is és a belső imáról is." – mondta Csillag Péter, aki a Váci Egyházmegye diakónusi tanácsának tagja.
Péntek este az Oltáriszentség jelenlétében bűnbánati liturgiát tartottak, volt gyónási lehetőség a különböző egyházmegyékből érkezett atyáknak köszönhetően.
A péntek esti közösségi este párhuzamosan futott: míg a férfiak szolgálatukkal kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg, addig a diakónus feleségeket „hölgy-programra” várták, ahol szintén volt lehetőség lelki élmények megosztására és a közösség örömteli megélésére Völgyesi Krisztina vezetésével.
A szombati napon hagyományosan püspök vendéget fogadnak a diakónusok. Ezúttal az idén márciusban püspökké szentelt Martos Levente Balázs, esztergom-budapesti segédpüspök volt a meghívott, aki megosztotta, számára mit jelentett saját diakónussá, pappá és püspökké szentelése. A baráti párbeszédben a diakónusok maguk is felidézték saját személyes szentelési tapasztalataikat.
A kétnapos programot közös szentmise zárta, amelyet Martos Levente Balázs mutatott be.
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »