CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Marton Zsolt megyéspüspök 2023. november 1-jétől dr. Puskás Balázst nevezte ki a Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága főigazgatójának.Dr. Puskás Balázs Budapesten született 1968-ban. Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogász-, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán közoktatási szakjogász végzettséget szerzett. Oktatásirányításban 2002 óta tevékenykedik: az Egyesült Államokban egy katolikus magániskolai rendszer főigazgató helyettese volt, később az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben nemzetközi kutatásokat végzett. A Váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgató helyettese volt közel öt évig, a közelmúltban pedig a Don Bosco Szalézi Társaságának gyermekvédelmi felelőseként és tanügyi referenseként, valamint a Szent István Intézet vezető kutatójaként dolgozott. Dunakeszin él, nős, 4 gyermek édesapja.
Fotó: Mandiner.hu
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 4. szombat
Ulrik
Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?” Jézus így felelt...
Összes program »