CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
November 10-én Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont Jó Pásztor-kápolnáját. A rendezvényközpont részeként a kápolna elsősorban a lelkigyakorlaton résztvevők, zarándoklatra érkezők számára biztosít imádkozásra, szentmise bemutatására alkalmas helyet.A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont 2023. áprilisában nyílt meg a Váci Püspöki palota egykori gazdasági épületének teljes újjáépítését és átalakítását követően. A központban 150 fő befogadására alkalmas rendezvényterem működik, teljeskörű rendezvényszolgáltatással, saját főzőkonyhás cateringgel, valamint itt fogadják a Püspöki palotába érkező látogatócsoportokat is. Az épületegyütteshez kapcsolódik a Migazzi Vendégház, ahol szekciótermek és szálláshelyek is bérelhetők.
A rendezvényközpont egyházi és világi vendégeket, képzéseket és rendezvényeket egyaránt fogad. A lelkigyakorlaton résztvevők vagy zarándoklaton ide betérők számára mostantól fogva látogatható lesz a Jó Pásztor-kápolna, amely az épület belső udvarából nyílik. Kialakítását tekintve egyszerű, letisztult képet nyújt, a rendezvényközpont szívében található tér. Ajtaja melletti nagy kerek opálüveg ablaka a halott Krisztust magába fogadó barlang feltámadáskor megnyíló bejáratára emlékeztet. Egyszerre engedi be a fényt és zárja ki a külvilágot azok számára, akik imádságra térnek be a kápolnába.
A kápolnát november 10-én szentmise keretében áldotta meg Marton Zsolt megyéspüspök. A szentmisén részt vettek a Váci Székeskáptalan tagjai, az egyházmegye esperesei, szakpasztorációs referensei, a Vácon szolgálatot teljesítő atyák, valamint az egyházmegye központi intézményeinek vezetői és munkatársai.
A szertartás kezdetén Marton Zsolt megáldotta a vizet, amellyel meghintette a jelenlévőket, a falakat és az új oltárt. Az igeliturgia elején megáldotta az ambót, ahonnan Isten igéjét olvassák fel a szertartások alatt.
„Az igazi imádók lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát.” – idézte a püspök szentbeszédében a Szentírást. De akkor miért van szükség épített helyre? – tette fel a kérdést. Az ember ősi vágya az Istennel való találkozás. Igényli, hogy legyen egy különleges hely erre a találkozásra. Példa erre a pogány rítustól kezdve a kereszténység megszületéséig a különböző kultuszhelyek létesítése. – folytatta Marton Zsolt. Meg akarjuk érinteni a megérinthetetlent, látni szeretnénk a láthatatlant. Ezért építünk oltárt, vesszük körbe díszekkel a liturgikus teret, ezért van szent hely, ahol a világtól elvonulva, bensőséges módon tudunk találkozni Istennel. Az oltár a köztünk élő Krisztust fejezi ki és azt az örök hálát, amelyet Krisztus értünk vállalt áldozatáért szeretnénk kifejezni a szentmise bemutatásával.
Legyen közöttünk Isten, Legyen ez a hely Isten hajléka mindazok számára, akik most jelen vagyunk, akik majd itt fognak imádkozni. Legyen a Jó Pásztor a pártfogója ennek a helynek és mindazok életének, akik ide betérnek a jövőben. – kérte beszéde végén a püspök.
Ezt követően került sor az oltár felszentelésére, amelynek során a megyéspüspök a Mindenszentek litániáját követően elimádkozta a fölszentelő imát, majd krizmával megkente a teljes oltárlapot. Ezt követte az oltár tömjénezésének szertartása, végül pedig az új oltáron terítőt, keresztet és gyertyatartókat helyeztek el, amelyeken meggyújtották a Krisztus világosságát jelző gyertyákat, valamint kivilágították az egész kápolnát. Az Eukarisztia liturgiáját követően a püspök az Oltáriszentséget ünnepélyesen elhelyezve felavatta a tabernákulumot.
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »