CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Néhány héttel ezelőtt több váci templomban – a Hétkápolnában, a Barátok templomában, a Piarista templomban, a Fehérek templomában, a Regőczi kápolnában, az Irgalmas kápolnában és a Karolina kápolnában - toborzás indult egy váci plébániai karitászcsoport megalakítása céljából. A felhívásra ezekből a templomi közösségekből 24-en jelentkeztek karitatív szolgálatra, így 2023. november 7-én megalakult a Váci Szent Hedvig Plébániai Karitászcsoport.Szeretetszolgálatuk végzésére megbízást kaptak Molnár Zsolt plébánostól, ezért 2023. november 19-én, a Fehérek templomának közössége előtt egy évre ünnepélyesen elköteleződtek a szegények segítésére.
Tanczik Balázs plébános helyettes atya a 11 órai szentmise végén felidézte Szent Erzsébetnek a legelesettebbek iránti szeretetét és azt a legendát, mely szerint egyszer, télvíz idején, amikor Erzsébet kenyereket vitt a szegényeknek, sógora, Henrik herceg számonkérően megállította, és azt akarta tudni, mit visz. Erzsébet megnyitotta a kötényét és a benne lévő kenyerek rózsákká változtak.
Erre a csodára emlékezve az elmúlt hetekben a karitászcsoport tagjai a városban lévő pékségekben kenyereket gyűjtöttek, amelyeket az oltár előtt helyeztek el.
Balázs atya megáldotta és megszentelte ezeket a kenyereket, majd az új karitászcsoport tagjainak elköteleződése következett. Vállalták, hogy az elkövetkező egy évben Isten szándéka és a szentek példája szerint igyekeznek végezni rászoruló embertársaik szolgálatát. Majd átvették a plébánosi megbízó leveleket, valamint a karitász piros lángoló kereszttel díszített ruháját, melyet magukra öltve az oltár elé vonultak, hogy a szentmise záró áldását térdelve fogadják.
Az újonnan elköteleződött karitászcsoport tagjai Szent Erzsébet nyomán, a szegények felkeresését és az ősegyház alamizsnaosztását jelképezve Vác Főterén, a templom előtt kiosztották a szentmise résztvevőinek a kis kenyereket, továbbá a városban élő néhány szegény családnak juttattak kenyéradományt.
A Karitászcsoport Szent Hedviget választotta védőszentjének, akinek a szobra több éve díszíti a főtéren álló templom oldalát.
Szent Hedvig élete nem volt hosszú, mégis jelentős a története az egyház életében. Szentté avatására közel 600 évet kellett várni és életútja is szerteágazóan alakult, de a szegényekért vállalt cselekedetei igen kiemelkedőek voltak. Hedvig szívén viselte a nép és a szegények sorsát, amellyel gyakran saját életét és sorsát is kockáztatta. 2006-tól a magyar-lengyel barátság és a földrajzi kötődésének zálogaként, a Dunakanyar patrónája lett.
A karitászcsoport tagjai Szent Hedvig közbenjárását kérve kezdték meg szolgálatukat a szegények, a legelesettebbek támogatására. A tél közeledtével, az adventi időszakban kiemelt céljuk, hogy segítséget nyújtsanak váci rászorulók számára.
Hálásan köszönik az RST Pékség, valamint Rácz Zoltán és Rácz Roxána Viktória kenyéradományait.
A karitászcsoport tagjai a caritvac@gmail.com címre továbbra is szeretettel várják azoknak az Istenben hívő, felelősséget érző és a szegényekért tenni akaró emberek jelentkezését, akik szívesen segítenének a város legszegényebbjein.
Árpád-házi Szent Erzsébet magyar királyi hercegnő, thüringiai hercegné, a szegények és betegek pártfogója volt. Férje, Lajos thüringiai herceg halála után, 1227-ben Erzsébet saját kezébe vette a családi birtokok feletti irányítást és a jövedelmeket a szegények és betegek segítésére fordította. Erzsébet gyakran látogatott el a városok szegénynegyedeibe, hogy ételt, ruhát és pénzt adjon az ott élőknek. Világszerte népszerű és ismert magyar szent, néhány éve Ferenc pápa éppen Szent Erzsébet emléknapjára – november 19-ére – hirdette meg a szegények világnapját.
Kép: Hétkápolnai harangszó
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 4. péntek
Rozália
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak...
Összes program »