CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke áldotta meg a szuhai Kisboldogasszony templomot, 2023. november 19-én. A középkori épület a Modern Városok Program keretében újult meg.Ünnepi szentmisén szállt vasárnap áldás a megújult szuhai templomra, amelyet hosszú várakozást követően vehettek birtokba a helyiek.
Fekete Roland atya, plébániai kormányzó a mise elején elmondta, hogy két éven keresztül tartott a kivitelezés, számos nehézséggel kellett megbirkózni. Ez idő alatt az egykori iskolaépület fogadta be a híveket, akik már nagyon vágytak arra, hogy méltó helyen tartsák meg a szentmiséket.
„Nagy öröm számunkra ez az alkalom, ugyanis egy ősi templom, egy középkori építmény újulhatott meg, amely évszázadokon keresztül szolgálta a helyieket. Hálát érdemelnek azok, akik anyagi támogatásukkal, vagy munkájukkal járultak hozzá a felújításhoz” – fogalmazott Varga Lajos.
Majd hozzátette: „Örömmel jöttünk össze, hogy ezt a felújított templomot Istennek felajánljuk, kérjük őt, hogy legyen segítségünkre kegyelmével, szent erejével, áldja meg a vizet és tisztítsa meg vele e templom falait is. Fontoljuk meg azt is, hogy mi vagyunk az élő egyház, akik hitben és szeretetben itt egybegyűltünk. Isten azért állított minket a világba, hogy jele és bizonysága legyünk annak a szeretetnek, amellyel ő szeret minden embert” – ezután szenteltvízzel megszórta a megújított falakat és a jelenlévőket.
A szentmise végén Becsó Zsolt országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy hosszú út vezetett addig, amíg ebben a térségben elindult a templommegújítási program, a Modern Városok Program részeként. Azt 2017. márciusában írta alá a miniszterelnök és Salgótarján polgármestere. Nagy eredménye a projektnek, hogy annak keretében nem csak a nógrádi megyeszékhelyen, hanem további 17 településen újult meg összesen 37 egyházi ingatlan – hangsúlyozta Becsó Zsolt.
A Modern Városok Program támogatásával 28 helyszínen újultak meg templomok, kápolnák, plébániák, közösségi terek, a magyar kormány 3,4 milliárd forintos támogatásának köszönhetően. A szuhai templom műemlék épület, a felújítás során a csapadékvíz elvezetése, a vizes falak megszüntetése és a teljes elektromos hálózat korszerűsítése volt a legsürgetőbb feladat. Ezek megvalósításán kívül a kivitelezés során kicserélték a régi, elhasználódott padokat, megoldották a pad- és a sekrestyefűtést és a kórus korlátját is kicserélték. A felújítások után újrafestették a szentélyt és a templomhajót, a kinti misézések esetére pedig a templom előtti tér egy részét burkolták.
A helyi közösség tagjai ezentúl komfortosabb körülmények között gyakorolhatják vallásukat, emellett a fejlesztésnek településképi szempontból is kiemelt jelentősége van.
Forrás: Nool.hu
Fotó: Hüvösi Csaba
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »