Marton Zsolt püspök köszöntötte az életet támogató, ünneplő testvéreket. „A mai életvédő lelki-szakmai napunk csúcspontjához érkeztünk. A II. Vatikáni Zsinat szerint a szentmise csúcs és forrás, minden tevékenységünk ebből kell forrásozzon, innen kell induljon, ide kell, hogy visszatérjen, ezért vagyunk Egyház. Minden tevékenységünk az élet védelmében a fogantatástól az utolsó földi percekig Krisztusban nyer értelmet.”

A Szent Család példájának követéséről szóló könyörgés után a Bölcsesség könyvéből hangzott el az olvasmány, majd Szent Lukácstól az igazságtalan bíró példázata.

„Szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” – kezdte homíliáját Marton Zsolt. – Minden tevékenységünk kiindulóforrása és végcélja a szentmise, és ez igaz az imádságra is. Életünk kerete az imádság.

Az evangéliumban az igazságtalan bíróról szólt Jézus példázata, akitől az özvegyasszony kikényszeríti az igazságtételt. Ezzel kapcsolatosan a püspök elmondta, egy hasonló példábeszédben vendég érkezik egy emberhez kései órán, így már nem tudja őt kiszolgálni, és egy barátjához fordul, aki először nem akar neki segíteni. Jézusnak ezek a hasonlatai talán első hallásra meglepőek és felháborítóak, hiszen a mi népmeséinkben mindig jó főszereplő van, itt pedig igazságtalan a bíró. Jézus szándékosan provokatív, hogy felfigyeljünk a lényegre, mert valójában nem a bíró, hanem az asszony, sőt Isten a főszereplő, és kettejük kapcsolata – magyarázta.

Marton Zsolt kiemelte a történet három fontos elemét: hogy az asszony személyesen megy a bíróhoz, nem kérvényt nyújt be; kitartóan, szívósan, már-már erőszakosan kér; és őszintén elmondja neki a problémáját: igazságot szeretne ellenfelével szemben, addig nem tágít, amíg ezt meg nem kapja. Jézus a példázattal arra akar tanítani bennünket, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni – hangsúlyozta a püspök.

Az imádság személyes kapcsolat Istennel, bensőséges lelki-szellemi találkozás az Úrral. Nem házi feladat vagy mennyiségi teljesítmény – szögezte le. – Azonban nem mindig vagyunk alkalmasak a személyes benső kapcsolatra, így szükség van kötött imákra is, mint a Miatyánk, az Üdvözlégy Mária, a reggeli imádságok, a rózsafüzér.

A püspök az imádságot a szerelmesek beszélgetéséhez hasonlította. A kötött ima olyan, mint egy szerelmes vers, amivel a párok megajándékozzák egymást: hagyomány áll mögötte, keretet, biztonságot ad, ha átéléssel mondjuk, akkor személyessé válik. A kötetlen imádság szabad beszélgetés az Úrral, a bensőnkből felszabaduló ima, mely olyan, mint amikor a szerelmesek szabadon beszélgetnek egymással.

Szüntelenül kell imádkozni, nem szabad belefáradni – buzdít tehát Jézus, aki ismeri az embert, tudja, hogy imádsághoz szükség van hűségre, kitartásra. „Nem szabad azt gondolni, hogy akkor értékes az imánk, ha emelkedettek vagyunk, tele van a szívünk, boldogok vagyunk. Az őszinte, nyitott szívű, megszenvedett imáink a legértékesebbek, amikor kimondjuk Istennek: fájdalmas helyzetben vagyok, de tudom, hogy szeretsz és itt vagy. Nem szabad azt gondolnunk, hogy nem illik az Úr elé hoznunk vágyainkat, kéréseinket, bajainkat, mert illik” – figyelmeztetett Marton Zsolt, majd hozzátette: nem mindig úgy hallgatja meg Isten az imát, ahogy mi szeretnénk, hanem ahogy ő akarja, hiszen nála van az életünk térképe, az Alkotónknál. Sokszor akkor hallgat meg, amikor már lemondunk róla.

A püspök közbevetett egy anekdotát XXIII. János pápáról, aki az Egyház jövője, sorsa miatt sokat vívódott. Azt a hangot hallotta Jézustól: „János, kié az Egyház?” „A tiéd, Uram” – felelte. „Akkor nyugodtan aludj.” A püspök hozzátette, ez felszabadító a számára is, hiszen ő is megtapasztalja, hogy az egyházmegye Jézusé, ő a gazda, ő az Úr. Az imába nem szabad belefáradni, a hűségben óriási megtartó erő van. A szüntelen ima magatartás, életmód.

A szeretetgyakorlásban és az imádságban nem lehet szünet. „Lehet, hogy maga a megszólalásunk, a tekintetünk, az, ahogy cselekszünk is imádsággá tud válni, ha hűségesek vagyunk.” Marton Zsolt bátorított, hogy éljünk a röpimák lehetőségével is, ezek is istendicsőítőek. Az imádsághoz őszinteségre van szükség, a szívünk, értelmünk teljességét kell adni. Olyan ez, mint egy nyersanyag Isten számára, aki dolgozik rajta a javunkra, értünk.

Az imádság nemcsak egyéni, hanem közösségi kapcsolat is Istennel, bekapcsol az Egyház vérkeringésébe. A rózsafüzért ugyanabban az időben milyen sokan mondják egyszerre a világon! A közös imának ereje van, de lehet leleményessége is, például amikor Mózes imádkozik az amalekitákkal való csatában, de nem tudja már tartani a karjait, Áron is tartja. Lehet egymást segíteni az imádságban.

A püspök felidézte, hogy „40 nap az életért” imaszolgálat indult Budapesten, Debrecenben majd Vácott is. Ezekben egyetlen ima sem haszontalan. Noha nem voltak szenzációk, mégis megérintődtek emberek. Néhány kisbaba életben maradt, nem került sor abortuszra, mert Isten meghallgatja az imát a leglehetetlenebbnek tűnő helyzetben is.

Beszéde végén a püspök Szentgyörgyi Albert imáját olvasta fel, majd hozzátette: mi, életvédők továbbra is szüntelenül imádkozzunk az élet megfoganásáért, megszületéséért, boldog kiteljesedéséért.

A homília után következett a lelki adoptálás melletti elköteleződés kimondása. Több mint tizenöt ember vonult az oltár elé, fiatalok és idősebbek, akik vállalják, hogy kilenc hónapon át imádkoznak egy magzatért, akit az abortusz veszélye fenyeget, így őrködnek a megfogant gyermek élete fölött.

Az ígéretet tevők kitartanak az imában, böjtben, áldozatvállalásban, szentáldozásban. Mint mondták: „a meg nem születettek védelmében való segítségnyújtás vágyától vezetve elhatározom és ígérem, hogy a mai nappal kezdődően lélekben adoptálok egy gyermeket, akinek a nevét egyedül Isten ismeri. Kilenc hónapon át mindennap imádkozom élete megmentéséért, valamint azért, hogy születése után törvényes és tisztességes életet élhessen.”

A lelki adoptálást vállalók naponta elmondanak egy titkot a rózsafüzérből, önkéntes felajánlásokat tesznek, és elimádkozzák a lelki adoptálás fohászát, amit közösen mondtak el az ígérettételt követően.

Az egyetemes könyörgésekben imádkoztak az életvédőkért, a nagyszülőkért, a magzatokért, a lelki adoptálókért, az abortusz gyilkolásjárványának megszűnéséért, az abortuszon átesettekért és az elkövetőkért.

A lelki adoptálás mellett újonnan elkötelezettek a szentmise végén kis csomagot kaptak az imádsággal és egy magzat szobrával.

Az életvédelmi nap szentségimádással zárult. A bazilika szentélyétől jobbra elhelyezett Meg nem született gyermek vándorszobra november 15-től 22-ig látogatható 9 és 17 óra között.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír