„Egy szerencsés egybeesés folytán éppen vasárnap lesz Urunk megkeresztelkedésének ünnepe” – kezdte beszédét a pápa, majd hangsúlyozta: A keresztség az a szentség, amelyen hitünk alapul, és amely élő tagként beolt bennünket Krisztus testébe és egyházába. Az Eucharisztiával és a bérmálással együtt a keresztény beavatás szentségeit alkotja. A keresztény beavatás, mint egyetlen, nagy szentségi esemény, az Úrhoz tesz hasonlóvá bennünket; jelenlétének és szeretetének élő jeleivé válunk.

Felmerülhet azonban a kérdés: valóban szükség van-e a keresztségre ahhoz, hogy keresztényként éljünk és kövessük Jézust? Végül is nem egy egyszerű rítusról, az egyház formális aktusáról van szó, hogy nevet adjunk az újszülött kisfiúnak és kislánynak? A pápa a kérdésre Pál apostol soraival válaszolt, idézve a Rómaiakhoz írt levélből: „(Vagy) nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusra, halálára keresztelkedtünk meg? A keresztség által ugyanis vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által föltámadt halálából, úgy mi is új életet éljünk” (Róm 6,3-4). Tehát nem formaságról van szó! Egy olyan cselekedet, amely létünket alapjaiban érinti meg.

Nem ugyanaz: egy megkeresztelt vagy egy meg nem keresztelt gyermek – nem ugyanaz. Nem ugyanaz egy megkeresztelt személy és egy meg nem keresztelt személy – ismételte nyomatékosan Ferenc pápa. Mi, a keresztséggel alámerülünk az életnek abba a kimeríthetetlen forrásába, amely Jézus halála, az egész történelem legnagyobb szeretet-aktusa; ennek a szeretetnek köszönhetően élhetünk egy új életet. Többé már nem vagyunk kiszolgáltatva a rossznak, a bűnnek és a halálnak, hanem szeretetközösségben vagyunk Istennel és testvéreinkkel.

Sokan közülünk egyáltalán nem emlékeznek ennek a szentségnek a kiszolgáltatására, és ez nyilvánvaló, ha nem sokkal születésünk után kereszteltek meg bennünket. De már feltettem kétszer vagy háromszor ezt a kérdést, itt a téren: emelje fel a kezét az, aki tudja megkeresztelésének dátumát. Ki tudja? Kevesen. De fontos, hogy tudjuk, melyik volt az a nap, amikor alámerültünk Jézus üdvösségfolyamába. És engedjétek meg, hogy egy tanácsot adjak nektek. Nem is tanácsot, inkább egy házi feladatot. Ma otthon keressétek meg, kérdezzétek meg megkeresztelkedésetek időpontját és úgy jól fogjátok tudni, hogy melyik volt keresztségetek szép napja. Megteszitek? – kérdezte a pápa a hívőket, akik kórusban igennel válaszoltak, de a pápa nem volt elégedett a hangerővel. Nem hallom a lelkesedéseteket! – mondta, majd ismét megkérdezte: megteszitek? Ekkor a hívősereg még hangosabban kiáltott: igen! Jól van, mert boldog nap volt, amikor a keresztségben részesültünk. Ha nem ismerjük időpontját, fennáll annak a kockázata, hogy elveszítjük emlékezetét annak, amit az Úr vitt végbe bennünk, elveszítjük a kapott ajándék emlékezetét. Végül pusztán úgy tekintjük, mint a múlt egy eseményét, amely nem is a mi akaratunkból, hanem szüleinkéből történt, és amelynek semmi hatása nincs a jelenre.

Fel kell élesztenünk keresztségünk emlékezetét – ismételte Ferenc pápa. Arra kaptunk meghívást, hogy minden nap megéljük keresztségünket, mint létünk jelenlegi valóságát. Ha sikerül Jézust követnünk és az egyházban maradnunk, korlátainkkal, törékenységünkkel és bűneinkkel, akkor ez éppen annak a szentségnek a révén lehetséges, amelynek köszönhetően új teremtménnyé váltunk és Krisztust öltöttük magunkra. A keresztség erejében szabadultunk meg ugyanis az eredeti bűntől, lettünk beoltva Jézusnak az Atyaistennel való kapcsolatába; ezáltal vagyunk új reménység hordozói, mert a keresztség adja nekünk ezt az új remény: a reményt, hogy egész életünkben az üdvösség útján járunk. Senki és semmi nem olthatja ki ezt a reményt, mert a remény nem csal meg. Emlékezzetek rá: ez igaz. Az Úrba vetett reménység soha nem csal meg. A keresztségnek köszönhetően vagyunk képesek arra, hogy megbocsássunk, hogy szeressük azt is, aki megsért minket és rosszat tesz nekünk; a keresztség révén ismerhetjük fel a legutolsókban és a szegényekben az Úr arcát, aki meglátogat minket és mellettünk áll. A keresztség segít bennünket abban, hogy felismerjük Jézus arcát a rászorulókban, a szenvedőkben, testvérünkben.

Végül Ferenc pápa egy harmadik fontos szempontra mutatott rá. Feltette a kérdést: megkeresztelheti-e valaki saját magát? Az emberek kórusban „nem”-et kiáltottak. Nem hallom – mondta a pápa. Az emberek még erősebben kiáltották: nem! Biztosak vagytok benne? – folytatódott Ferenc pápa és az általános kihallgatáson résztvevő hívek párbeszéde. Senki sem keresztelheti meg saját magát! Senki! Kérhetjük, kívánhatjuk, de mindig szükségünk van valakire, aki kiszolgáltatja nekünk ezt a szentséget az Úr nevében. Mert a keresztség olyan ajándék, amelyet a testvéri osztozás összefüggésében kapunk. A történelemben mindig valaki megkeresztel egy másik személyt, és ez láncszerűen tovább folytatódik. Ez a kegyelem láncolata. De nem keresztelhetem meg saját magamat, kérnem kell mástól a keresztséget. A testvériség aktusa, az egyházhoz való tartozás aktusa. A keresztség szentségének kiszolgáltatásában felismerhetjük az egyház leghitelesebb vonásait. Az egyház, mint egy anya folyamatosan Krisztusban új gyermekeket hoz a világra, a Szentlélek termékenységében.

Kérjük tehát szívből az Urat, hogy egyre jobban megtapasztalhassuk mindennapi életünkben a kegyelmet, amit a keresztségben kaptunk. Akik találkoznak velünk, testvéreink, Isten valódi gyermekeivel találkozhassanak, Jézus Krisztus valódi fivéreivel és nővéreivel, az egyház valódi tagjaival. És ne feledjétek el a mai házi feladatot, ami az volt, hogy megkeresitek, megkérdezitek keresztségetek időpontját. Mint ahogy tudjuk születésnapunkat, úgy kell ismernünk keresztségünk napját is, mert az egy ünnepnap. Köszönöm szépen – fejezte be az év első általános kihallgatásán katekézisét Ferenc pápa.

Fotó: ANSA

Vatikáni Rádió/CTV/Rome Reports/Magyar Kurír