CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Krisztus Király vasárnapján, november 26-án szentmisét mutatott be Marton Zsolt váci megyéspüspök a kívül-belül megújult mátranováki Nepomuki Szent János plébániatemplomban és megáldotta a megjelenteket valamint az épületet. A megyéspüspök prédikációjában elmondta, hogy egy hét múlva, advent első vasárnapján már az új egyházi évet kezdjük meg. Ilyenkor, ha egy ember az esztendőnek a végére ér, a hitének, a vallási életének az egyfajta lezárására jó visszatekinteni és összefoglalni, hogy mi is történt az életében, a vallásosságában.
Hozzátette: napjainkban sok kihívással kell szembenéznie az embernek, vannak káros ideológiák és szörnyűségek is, hiszen itt van a szomszédos országban zajló orosz-ukrán háború, de az izraeli-palesztin konfliktus is. Az ember azt gondolja, hogy ura a világnak, és már látni ennek a jeleit például a globális felmelegedés kapcsán is. Fogyasztói társadalomban élünk, amely egy pazarló világ. Ma más királyok vannak a világban, akik uralni akarják az embert, ilyen például a közösségi média is.
A püspöki kiemelte továbbá: nem szabad megijedni, Krisztust kell választani, őt kell az életünk királyává tenni. A mi életünk urát ünnepeljük akkor is, amikor a püspök megáldja a felújított templomot, ahol Krisztus is jelen van és üzenetet közvetít. Ez igaz és örök. Az Isten háza fontos az embereknek.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, hogy a megígért segítséget meg kell adni, a támogatásokat a község formálására és a közösség erősítésére és az ő javukra szükséges fordítani.
Hozzátette: szép a megújult plébánia épülete, valamint a templom is, amely közös összefogással és a magyar kormány támogatásával, százmillió forintból kapott új köntöst. Az államtitkár háláját fejezte ki a nógrádi embereknek, akik megérdemelték ezt a felújítást. A hűségük, a szorgalmuk és a kitartásuk, amellyel a kereszténységet szolgálják, megérdemeli a segítséget. Mátranovák mellett a Modern Városok Program keretében 28 katolikus templom, továbbá 8 református, evangélikus, baptista és zsidó templom, kápolna és imaház újulhatott meg – mondta az államtitkár.
A mátranováki templomban megújították a 14 freskót, új padokat kapott az épület, padlófűtéssel, újrakövezték és bővítették a szentélyt, a templomot kívül-belül újrafestették, új lefolyókat és ereszcsatornákat építettek ki, és megoldották a csapadékvíz elvezetését is.
Forrás: nool.hu
Fotó: Vendel Lajos
Dunántúli szakrális helyeket látogatott meg a Váci Egyházmegye hitoktatóinak egy csoportja, közel hatvanan keltek útra. Különlegesség volt ezúttal, hogy a hitoktatókkal házastársaik is velük tartottak erre a zarándoklatra. A zarándoklat lelki vezetője Balogh László atya, a Váci Egyházmegye hitoktatási referense volt.
A Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. közös szervezésében 13. alkalommal elinduló Boldogasszony-zarándokvonatot és több mint 800 utasát Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte, majd Marton Zsolt váci megyéspüspök, a zarándokvonat lelki vezetője áldotta meg május 21-én a budapesti Keleti pályaudvaron.
Michael Wallace Banach érsek, pápai nuncius nagyon pozitívan értékelte a magyar katolikus iskolák munkáját a II. Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencián tartott előadásában. Az eseményen a munkaerőpiac és az oktatás kapcsolata volt a fő téma, de a nap zárásaként átadták a Katolikus Innovációs Díjakat, valamint megünnepelték a Váci Egyházmegyében 10 éve működő Családi Életre Nevelés program jubileumát. A Szent Mihály Intézményfenntartó sajtóanyagát közöljük.
Új intézménnyel gyarapodott a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálata az Alsónémediben átadott Bóbita bölcsődével. A 14 férőhelyes bölcsődét Kelemen Zoltán plébániai kormányzó áldotta meg, Moys Gábor, a Szamaritánus Szolgálat lelkivezetőjével, valamint Faragó Csaba református lelkésszel közösen. Köszöntőt Dr. Tüske Zoltán, a település polgármestere mondott.2026. május 23. szombat
Dezső
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod,...
Összes program »