CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye Hitoktatási igazgatósága erre az adventre is elkészítette online naptárát, amelynek célja, hogy segítse az ünnepi ráhangolódást történetek, imák, videós tartalmak megosztásával, amelyek elsősorban a szülőknek, felnőtteknek szólnak idén.A karácsonyfán minden este 6 órakor jelenik meg egy újabb csillag, amely mögött a lecsendesedést és elmélyülést segítő tartalmak érhetők majd el. A Váci Egyházmegye hitoktatási igazgatósága a covid járvány alatt elkezdett hagyományt folytatja online adventi naptárának megosztásával. A naptár tartalmát elsősorban felnőtteknek szánják, mivel leginkább őket veszélyezteti az évvégi rohanás és az, hogy kevés idejük marad a lelki felkészülésre.
A csillagok mögött imák, rövid történetek, versek, tanítások rejlenek, valamint megjelennek olyan videós tartalmak is, amelyek közéleti témákat dolgoznak fel keresztény szemmel pl. ráirányítják a figyelmet a termett világért és egymásért vállalt közös felelősségünkre. A családi együttléteket és a gyerekek bevonását játétötletekkel segíti a naptár.
Áldott adventi készülődést kívánunk mindenkinek!
Az Online adventi naptár közvetlen elérése.
Az Online adventi naptár elérése a Hitoktatási igazgatóság oldalán.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.
Élettel összeegyeztethetetlen genetikai rendellenességgel, Edwards-szindrómával diagnosztizálták a Déri házaspár legkisebb gyermekét. Az orvosi protokoll ilyen esetekben abortuszt javasol, ők azonban házassági esküjükhöz híven az életet választották. Déri Zsófiával és Déri Barnabással Király Eszter beszélgetett.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »