CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Búcsúünnepén áldotta meg a karancsaljai Szent Miklós-templomot a vasárnapi szentmisén dr. Varga Lajos a Váci Egyházmegye segédpüspöke. A Nógrád vármegyei hírportál (NOOL) tudósítását közöljük.Az első adventi gyertyagyújtás napján, december 3-án tartott szertartás előtt a liturgiát celebráló dr. Varga Lajost, a Váci egyházmegye segédpüspökét születés- és névnapja alkalmából is köszöntötték.
A szertartás előtt Kapás Attila plébános köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Varga Lajos váci segédpüspököt, akivel kapcsolatban azt is elárulta: a napokban ünnepli majd születésnapját, illetve hogy a Lajos mellett második keresztneve Miklós. Ezt követően Sulyok Oszkár Jánosné, Karancskeszi polgármestere elmondta: templomuk a Modern Városok Program keretében újult meg: a felújítás után a hívők szebb, kulturáltabb körülmények között gyakorolhatják vallásukat. Nagy örömmel érkeztünk a templomunkba advent első vasárnapján, hogy az ünnepi szentmise keretében megáldják és megszenteljék a községünk ékességét, a helyi Szent Miklós-templomot – hangsúlyozta a községvezető, aki arra is rámutatott, hogy az önkormányzat is kivette a részét a templom korszerűsítésével járó feladatokból. Így például segítettek a költözésben, a felújítás munkálatai alatt a közösségi házat a szentmisék helyszíneként bocsátották rendelkezésre, illetve a hívőkkel együtt a munkák végeztével kitakarították a templomot és rendbe tették környezetét.
A polgármester ajándékkal köszöntötte a püspökatyát közelgő születés- és névnapja alkalmából. Ugyanígy tett Scholtz Katalin, a karancsaljai egyházközség világi elnöke is, aki egy helyi hívő, Telekné Tőzsér Irénke által készített, a karancsaljai templomot ábrázoló festményt nyújtott át a segédpüspöknek, akinek egy ajándékcsomaggal és virággal is kedveskedett a karancsaljai egyházközség.
Megkönnyebbül, aki Istenhez fordul panaszával
A szentmise elején a szertartást celebráló váci segédpüspök az Úr áldását kérte a felújított karancsaljai templomra miközben szentelt vizet hintett annak falaira. Ezt követően a liturgia során a szentbeszédben kifejtette: a szentmise első olvasmányaként a Szentírás leghosszabb panaszénekének egy részlete hangzott el. Azzal kapcsolatban úgy fogalmazott: akkor szoktak az emberek panaszkodni, amikor valamilyen rossz érzésünk van, amikor valamilyen kellemetlen eseményben van részünk, amelyet nehezen tudnak elviselni. Hozzátette: ennek következtében a bennünk lévő érzések, amelyek számukra kellemetlenek, panasz formájában törnek ki belőlük.
Nemcsak embertársainknak, hanem a Mindenható Isten előtt is lehet panaszkodni. Egészen biztos, hogy aki ezt megteszi, egészen megkönnyebbül. Hiszen amikor az ember meg tudja fogalmazni saját nehézségeit, problémáit, érzelmeit, egészen biztos, hogy előre halad a lelki élet útján. Egyáltalán olyasvalamit cselekszik, aminek következtében lelkiekben is segítséget nyer – mutatott rá a segédpüspök.
Advent egyben bűnbánati időszak is
Varga Lajos ezután arra is felhívta a hívők figyelmét, hogy épp advent első vasárnapján olvasták fel a Szentírásnak azt a részét, amelyben annak szerzője, az egyik próféta, bűnvallomást is tesz: bűnbánatot tartani nagyon nehéz, mert bűnbánatban az embernek a saját hibáját kell elismerni és saját hibájának a következményeivel kell szembenézni. Az adventi időszak egyben bűnbánati időszak is az Anyaszentegyház életében. Visszaemlékezünk az első embereknek a bűnére, és gondolunk arra, hogy a bűn átszővi az egész emberi történelmet, és bizony ennek nagyon komoly következményei vannak – mondta Varga Lajos, aki arra is kitért, hogy a bűnbánati időszaknak az a funkciója az Anyaszentegyház életében, hogy megtisztítsa és előkészítse a hívőket a méltó ünneplésre. Ez alkalommal a karácsony ünnepére, hogy méltó lélekkel tudják fogadni a megszületett Üdvözítőt.
Éberség kell a bűnök elkerüléséhez
A segédpüspök azt is hangsúlyozta, hogy az adventi időszakban különösképpen fontos gondolat a virrasztás. Magyarázatként hozzáfűzte: ébernek kell lennünk, ha el akarjuk kerülni a bűnöket.
A bűnök elkerülésének egyik módja, hogy érzékeljük a kísértéseket. Érzékeljük azt, hogy valami a rossz útra akar vinni bennünket. Ehhez kell az éberség, amelyet ebben az adventi időszakban a szentírási olvasmányok is hangsúlyoznak. Azonban az embernek megvan a szabad akarata. Isten megengedi, hogy az ember szabadon cselekedjék bármit annak ellenére, hogy ő a rosszat nem helyesli. Végül sokszor, amikor az Úristen megengedi, hogy megtapasztaljuk saját bűneink következményét, akkor jut eszünkbe, hogy helytelen úton járunk és ilyenkor aztán nagy indítást kapunk arra, hogy visszatérjünk a helyes útra – mondta a Váci egyházmegye segédpüspöke a karancsaljai Szent Miklós-templom búcsúünnepén bemutatott szentmisén.
Az ünnep szépségét a karancskeszi Szent Mihály Kórus tagjai is emelték.
Fotó: Hüvösi Csaba
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »