CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Advent első vasárnapjának előestéjén szentmisét mutatott be Kapás Attila plébános a helyi templomban. Ezen a liturgián azonban a megszokottól eltérően a zenei szolgálatot a Karancs-völgyi Szent Mihály Ifjúsági Kórus nyújtotta, Kovács Kinga hitoktató vezetésével. A gyönyörű, alkalomhoz illő dalokat azonban a szentmise után is hallgathatták még a jelenlévők egy adventi koncert keretében. A tudósítást a Nógrád vármegyei hírportál készítette.A hideg idő ellenére is szép számmal gyűltek össze az etesi, illetve a környékbeli településről érkezők, hogy meghallgathassák a gyerekek csodálatos előadását, ami igazán szívet melengetőre sikeredett a fagyos délutánon.
A liturgia elején Kapás Attila elmondta: ezen a hétvégén zárul az egyházi év, és egy új veszi kezdetét. Az advent egyben bűnbánati időszak is, amelynek színe a lila. Ilyenkor a templomok oltárai is ilyen színbe borulnak, illetve a papok és a ministránsok is lila ruhát öltenek a szentmisék alkalmával. Ez az időszak arra is figyelmeztet bennünket, hogy ha majd igazán szeretnénk megünnepelni a karácsonyt, akkor készen kell állnunk arra, hogy Jézust a szívünkbe fogadjuk, megtisztítsuk a lelkünket, életünket. Fontos, hogy ne csak a házakat dekoráljuk ki kívül-belül, hanem a lelkünket is készítsük fel a Megváltó érkezésre – emelte ki Kapás Attila.
Hozzátette: arra is figyelmeztet továbbá az adventi időszak, hogy Krisztus mindig velünk van, folyamatosan az életünk része akar lenni, hiszen szeret bennünket.
Ezen szavak elhangzása után tovább folytatódott a szentmise, amelynek végén Kovács Kinga is szólt néhány gondolatot az advent fontosságáról, majd ismét a csemeték csodálatos előadásának lehettek szem-, illetve fültanúi a jelenlévők.
Az adventi koncert végén meleg teával vendégelt meg minden résztvevőt a helyi önkormányzat.
A koncertek sorozata azonban ezzel nem ért véget, hiszen december 10-én, vasárnap, a 11 óra 30 perckor kezdődő szentmise után Matúz Csilla orgonaművész, illetve Makainé Simon Katalin szoprán énekes előadását hallgathatják meg a hívők, illetve a zene szerelmesei.
Fotó: Gerhát Karina
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül...
Összes program »