CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Idén Krisztus Király ünnepén emlékeztek a Váci Egyházmegyéhez tartozó Szentlőrinckátán néhai Marosi Izidor váci püspök halálának 20. évfordulójára.Lengyel Zsolt esperes szentbeszédében megemlékezett Izidor püspök atya életútjáról, illetve a vele való első személyes találkozásáról, amely egy alázatos, szelíd ember képét alakította ki benne.
Marosi Izidor püspöknek a szentlőrinckátai plébánián létrehoztak egy emlékszobát, ahol saját bútorai, reverendája, könyvei emléktárgyai találhatók, ezt a szobát előzetes plébániai egyeztetés után lehet megtekinteni.
Élete:
1916-ban egyszerű, földműves családban született. Középiskolai tanulmányait a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban, majd a váci Piarista Gimnáziumban végezte. 1936–1937-ben a római Gregoriana Pápai Egyetemen filozófiát, 1937–1941-ben Vácott teológiát hallgatott. 1941. június 22-én szentelték pappá Vácott.
Először Lajosmizsén (1941–1942), majd Kunszentmiklóson (1942–1943) volt hitoktató, ezt követően 1943-ban Debrecenben kórházlelkész.
Első plébánosi kinevezését Homokra kapta, 1943-tól 1944-ig. A második világháború alatt (1944–1945-ben) tábori lelkészként szolgált, megjárta az orosz frontot, és rövid ideig hadifogoly volt Mariborban. Ezt követően hitoktató volt Szentesen (1945–1947), illetve Hódmezővásárhelyen (1947–1948).
1948-tól 1956-ig Szentlőrinckáta, 1956-tól 1977-ig Izsák, 1977-től 1987-ig pedig a kecskeméti főplébánia (nagytemplom) plébánosa volt. 1979. március 5-én váci segédpüspökké nevezték ki.
Lékai László esztergomi érsek szentelte püspökké 1979. április 30-án Budapesten. Jelmondata: In aedificationem Corporis Christi, azaz: Krisztus Testének építéséért.
Bánk József püspök nyugalomba vonulását követően, 1987. március 5-én megyés püspökké nevezték ki. Püspökségének idejére esett a rendszerváltás Magyarországon, ami a vallásszabadság nyomán a hitoktatás újjászervezését, majd Szent II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatására való felkészülést is lehetővé tette.
1992-ben vonult nyugállományba. Kecskemétre vonult vissza. 2003. november 14-én hunyt el; a Váci Székesegyház altemplomában helyezték örök nyugalomra.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...
Összes program »