CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Második alkalommal rendezték meg Budapesten a Gyermekjogi Napokat, melynek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont. A november 30. és december 1. között zajló konferencia a 45. évvel ezelőtti lengyel kezdeményezésre emlékezett, melynek eredménye az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye (CRC) lett. A konferencián felszólalt Marton Zsolt püspök, aki a magzatkorú gyermekek jogairól beszélt. A Magyar Kurír tudósítását adjuk közre.Második alkalommal rendezték meg Budapesten a gyermekjogi napokat, melynek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont. A november 30-tól december 1-jéig zajló konferenciát a 45 évvel ezelőtti lengyel kezdeményezés emlékére szervezték meg, melynek eredménye az ENSZ gyermekjogi egyezménye (CRC) lett.
Az előadók igyekezték körüljárni a periférián lévő gyermekek jogainak megvalósulását az egyezmény értelmében és azon túl is. A rendezvény fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök volt.
A Mádl Ferenc Jogi Összehasonlító Intézet, a Közép-Európai Akadémia, a Gyermekjogokért Egyesület és a Magyar Összehasonlító Jogi Egyesület közös szervezésében megvalósult konferencia első napjának délelőttjén felidézték, hogy annak idején Lengyelország hatására kezdődtek meg a gyermekjogi egyezmény előkészületére irányuló tárgyalások, melyeket nagyban előremozdított II. János Pál pápa és az Apostoli Szentszék aktív részvétele is.
1978. február 7-én nyújtotta be a lengyel állam az ENSZ felé azt a szövegtervezetet, amelyet aztán tizenegy éven át finomítottak, pontosítottak, hogy megszülethessen az a máig legszélesebb körben elfogadott gyermekjogi egyezmény, amelyet az Amerikai Egyesült Államokon kívül a világ össze országa ratifikált.
Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius előadásából világossá vált, milyen nagy jelentősége volt az egyezmény szempontjából, hogy ekkor épp egy lengyel pápa, II. János Pál volt az Apostoli Szentszék feje, aki nem titkoltan nagy erőkkel támogatta a gyermekjogi egyezmény elfogadását és előremenetelét.
Az első nap délelőttjén megismerhettük az ENSZ gyermekjogi egyezménye mögött rejlő gyermekképet is, amely egy lengyel orvos, Janusz Korczak nevéhez fűződik, aki a gyerekekre partnerként tekintett, és úgy gondolta, hogy a gyerekjogokat nem szabad kedvezményeknek tekinteni, mert azok a gyerekek létéből fakadnak, nekik járnak. A gyermekjogi egyezményt komolyan formálta Korczak azon gondolata is, hogy a felnőtteknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a gyermekben rejlő kincs, ami már a születéskor fellelhető, felnőttkorra ki tudjon bontakozni. Ez a kibontakozás minden egyes gyermeknek alapjoga kellene hogy legyen a világon mindenhol, függetlenül attól, hova születik, milyen életkörülmények között él, kik a szülei, milyen a bőrszíne, milyenek a képességei vagy, hogy egészséges-e.
Egy másik lengyel jogtudósnak, Tadeusz Smyczyńskinek köszönhető, hogy az egyezmény megteremtette a „résztvevő gyermek” fogalmát, melynek használatával a gyermekre nem mint védendő tárgyra, hanem aktív jogalanyként utalunk.
A lengyel állam szerepét az egyezmény létrejöttében Sebastian Kęciek magyarországi lengyel nagykövet gondolatai elevenítették fel. Kitért rá, hogy Lengyelországnak elévülhetetlen érdemei vannak a dokumentum szövegírásában, szövegalkotásában, „ami 45 éve abban a szellemiségben született meg, hogy a gyermek legjobb helye a családban van."
A konferencia másik vezértémája a periférián élő gyermekek helyzete volt, ők sokszor a jogalkotók számára is nehezen megfoghatók, nehezen védhetők.
Jozef Mikloško szlovák ombudsman a mentális problémákkal küzdő gyermekek kapcsán felhívta a figyelmet arra, milyen rossz állapotban van gyermekeink mentális egészsége, és mindannyiunknak nagyon sok mindent kellene tennünk ennek javítása érdekében.
Szerbia képviseletében az utcán élő gyermekek jogairól Milan Dakić helyettes-ombudsman beszélt, és bemutatta azt az egymással szorosan együttműködő, jogi-szociális-gyámügyi hálózatot, amely az elmúlt évek erőfeszítéseinek köszönhetően Szerbiában azonnal működésbe lép, amint egy gyermekre rendszeresen az utcán találnak rá. A probléma azért is kiáltott sürgős megoldásért, mert csak Belgrádban több mint ötszáz gyermek él az utcákon.
Kateřina Frumarová egyetemi docens bemutatta, hogyan kezdeményezték és milyen dilemmákkal kellett megküzdeniük Csehországban egy olyan jogszabály megalkotása közben, ami a gyermekjogi ombudsman tisztséget hozza létre.
A 2. Gyermekjogi Napok második napján a fókusz továbbra is a láthatatlan gyermekeken maradt, és a szervezők olyan szakembereket hívtak meg, akiknek hatalmas tapasztalatuk van egy-egy periférián élő csoporttal kapcsolatban.
Pászthy Bea gyermekpszichiáter tovább árnyalta a mai gyermekeket érintő mentális problémákat, kiemelte, hogy minden pszichiátriai, pszichológiai nehézséggel küzdő gyermeknek joga van ahhoz, hogy megfelelő orvosi, szakértői segítséget kapjon.
Az ellátórendszer azonban jelen pillanatban sajnos még nincs felkészítve arra, hogy ilyen nagy számú gyermeket – ma minden hetedik gyermek mentális zavarral küzd – kezelni tudjon.
Szeibert Orsolya professzor az alternatív gondozásban élő gyermekek jogairól beszélt, Locsmándi Alajosnak köszönhetően pedig betekinthettünk Budapest, de talán egész Magyarország legspeciálisabb iskolája, a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény falai közé.
A 120 éves intézmény kétszázötven zömében mozgássérült vagy halmozottan sérült tanulónak nyújt fejlesztést, és teljes életre nevelést óvodától gimnáziumig egy hatalmas, akadálymentes épületegyüttesben. Az iskola igazgatója elmondta: „Nagyban csökkent az elmúlt években a diákjainkat érintő hátrányos megkülönböztetés, mi pedig sokat tapasztalatot szereztünk arról, hogy az inkluzív nevelést hogyan lehet megvalósítani: elfogadva a tanulók egyediségét, különbözőségét, képességstrukturájuk sokféleségét és teret engedve annak az új fogalomrendszernek, melynek középpontjában a méltányosság áll. A sokszínűség, a panelmentesség csak gazdagít minket, de mindig lehet még jobban csinálni.”
A szervezők képviseletében Benyusz Márta jogász, a Gyermekjogokért Egyesület elnöke elmondta, hogy a konferencián idén is igyekeztek úgy beszélni a gyermekek jogairól, hogy általa a gyermekek hangja hallhatóvá váljon.
Ezeket a hangokat hozta el a konferenciára az ifjúsági-felnőtt kerekasztal-beszélgetés. A fiatalok a Katolikus Szeretetszolgálat által elindított uspace.hu online közösségi tér képviseletében érkeztek a konferenciára, hogy a Keresztes Ilona által vezetett beszélgetésben körüljárják a konferencia témáit. Mondanivalójuk által egyedi, fiatalos, friss gyermekjogi szemüvegeken keresztül néhány kérdés más nézőpontú megvilágításba kerülhetett.
A gazdag, két napon át tartó tudományos eszmecserét egy nagyon fontos kerekasztal beszélgetés zárta, mely a magzatkorú gyerekek jogairól szólt és részben az első napon felszólaló Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferens előadására reflektált.
A magzatkorúak jogairól azért is indulhat újra és újra diskurzus, mert az ENSZ gyermekjogi egyezményének első cikke szerint az ott leírtak minden 18 év alatti személyre vonatkoznak, viszont az egyezmény nem határozza meg azt, hogy az élet mikor kezdődik. Az Apostoli Szentszék ezért annak idején azzal a fenntartással fogadta el az egyezményt, hogy az élet kezdetének a fogantatás pillanatát kell tekinteni, de ez a kérdés azóta is a nemzeti jogalkotók hatásköre. Magyarországon például értékként jelenik meg a magzat védelme az alaptörvényünkben – mondta Benyusz Márta –, ugyanakkor a Polgári Törvénykönyv úgy szabályozza, hogy az élve születés pillanatától illeti meg a gyermeket a jogképesség, illetve visszafelé a magzatot is feltételes jogképesség illet meg.
Az idei évben megrendezett Gyermekjogi Napokat is egy kiállítás kísérte, különböző korú lengyel, szlovák, cseh, horvát és magyar gyermekek gyermekjogi reflexióiból született rajzokban gyönyörködhettek. Benyusz Márta szerint a kiállításon mindenki láthatta, mennyire megrendítő, ahogy a mai gyerekek látják a világot.
„Ha az ő hangjukat meghalljuk, az mindannyiunknak erőt kell adjon ahhoz, hogy az adott irányokba változtatásokat kezdeményezzünk.”
A Gyermekjogokért Egyesület elnöke elmondta, hogy a visszajelzések alapján az idei Gyermekjogi Napokon nagyon értékes szakmai diskurzusok zajlottak. Jövőre is megrendezik a konferenciát, annál is inkább, mert 2024-ben lesz 35 éves a gyermekjogi egyezmény.
Benyusz Márta reméli, hogy mindenki, aki részt vett ezen a konferencián haza tudott vinni valamit az elhangzottakból. „Néha elég egy-egy megértő szó, egy odafordulás vagy a valódi figyelem ahhoz, hogy a trauma gyógyulni tudjon, és az értékes gyerek tovább tudjon menni azon az úton, amely számára ki van jelölve” – mondta a Gyermekjogokért Egyesület elnöke.
A konferencia előkészítése jegyében készült két epizódos, gyermekjogi tematikájú podcast IDE klikkelve hallgatható meg.
Fotó: Közép-Európai Akadémia
Hekler Melinda/Magyar Kurír
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 13. szombat
Anett és Antal
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az...
Összes program »