CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Immár hét éve készíti el Herkó Ágoston a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cibakháza római katolikus templomában a Jézus Krisztus születését ábrázoló jelenetet. A betlehem alapterülete közel hetven négyzetméter, mellyel az ország egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – betlehemének tekinthető.Immár hét éve készíti el Herkó Ágoston a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cibakháza Mindenszentek templomában a Jézus Krisztus születését ábrázoló jelenetet. A betlehem alapterülete közel hetven négyzetméter, mellyel az ország egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – betlehemének tekinthető.
A betlehem készítője Herkó Ágoston 11. osztályos középiskolás, aki idén hetedik alkalommal vágott bele a megpróbáló feladatba. Amióta az eszét tudja, tevékenyen kiveszi részét az egyházközség feladataiból; testvérével, Herkó Kristóffal együtt kántori szolgálatot látnak el a liturgiák alkalmával.
Hét évvel ezelőtt, amikor Ágoston először álmodta meg a terveket, Varga Tamás atyával együtt kezdtek neki az akkor még aprócska, körülbelül 3-4 négyzetméteres betlehem felállításának. A betlehem alapterülete évről évre növekedett; Herkó Ágoston fejében újabb és újabb grandiózus tervek fordultak meg és a tervezgetés után formát is öltöttek.
Jeles évforduló az idei év, mivel Assisi Szent Ferenc éppen 800 évvel ezelőtt, 1223-ban Greccio határában először elevenítette meg a legszentebb éjszaka eseményeit egy barlangban. Herkó Ágoston idén próbálta minél valósághűbben visszaadni a betlehemi táj kinézetét; kevesebb díszítőanyagot használt fel, mint az előző években, ezzel is próbálva megmutatni a betlehemi pusztaság valódi arcát. Ágoston bármerre is jár, mindig figyeli az adott táj növényeit, és hogy azokat hogyan tudná hasznosítani alkotómunkája során.
Ágoston egész évben a betlehemet tervezi, s miután körvonalazódik, megkezdődik az építés. Idén november közepétől advent első vasárnapjáig folyt a munka. A bontás február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján kezdődik majd.
Az építés alatt Herkó Ágoston segítségére volt négy fiatal: Tóth Ádám, Herkó Petra, Friedrich Jázmin és Tóth Barnabás, akik szorgalmasan segítettek Ágoston terveinek megvalósításában.
Tavaly körülbelül ezer ember látogatott el Cibakházára, hogy megcsodálhassa ezt az egyedülálló alkotást.
Ágoston és csapata idén is minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Cibakházára. A betlehem megtekintési időpontjairól a cibakházi betlehem Facebook-oldalán találnak több információt.
Forrás és fotó: Magyar Kurír/Cibakházi betlehem/Herkó Kristóf
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »