CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Január 6-án Urunk megjelenésének ünnepén Marton Zsolt püspök Vácon a Barátok templomában mutatott be szentmisét. A vízszentelés szertartásával kezdődő misén azt kérte, hogy az az Örök Igazság vezessen bennünket is minden nap, amely a napkeleti bölcseket vezette Krisztushoz, mindehhez iránytűnk a lelkiismeretünk legyen.A szentmise elején került sor a vízszentelés szertartására, amelyet követően bűnbánati liturgiaként a főpásztor a megszentelt vízzel hintette meg a híveket.
Az ószövetségi olvasmány (Iz 60, 1-6) is a bölcsek és népek hódolatát jelezte előre, amelyet az evangéliumban hallhattunk (Mt 2,1-12): „Amikor Heródes király napjaiban Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték: Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.’’
Marton Zsolt beszédében emlékeztetett, hogy ezek a napkeleti bölcsek az igazságot szenvedélyesen kereső, kíváncsian kutató tudósok voltak, akik egy csillagászati jelenséget figyeltek meg. A hagyomány azt mondta, hogy egy bizonyos csillagállásnál fog megszületni az a király, aki boldogságot, szabadságot hoz az egész emberiségnek. Nem csak a választott nép várta tehát a Messiást, hanem a pogány népekben is benne volt a „világszabadító király” utáni vágyakozás. De egyben ezek a bölcsek is az igazságot, a nagybetűs Igazságot, azaz magát Istent keresték.
Nagyon fontos szem előtt tartanunk ugyanakkor – folytatta a főpásztor -, hogy nemcsak az ember keresi az igazságot, hanem az Igazság, azaz Isten is keresi az embert. Isten minden embert hív a vele való bensőséges kapcsolatra. "Vízkereszt ünnepe ezt az isteni hívást jelenti, amikor Isten belép az emberiség történelmébe, kinyilvánítja önmagát. Az ünnep görög neve – epifánia -, megjelenést, kinyilvánítást jelent. Karácsonykor arra a meghitt környezetben való istenjelenésre figyeltünk, amely a zsidó nép körében, mondhatni családi körben történt. A mai ünnep arra irányítja a figyelmet, hogy Krisztus minden embernek, minden népnek, minden nemzetnek a messiása. Ezért fogalmaz így Szent Pál a szentleckében hallott efezusi levélben: „Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek és az evangélium által részesei az ígéreteknek”. (Ef 3, 6) A választott nép és a pogányság így együtt alkotnak egy nagy közösséget az egyházban, amely nem faj, nem származás szerint toborozza a tagjait, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit és az egyház közösségének elfogadása alapján.”
Mi irányította a bölcseket? – tette fel a kérdés Marton Zsolt. „Az iránytűjük látszólag a csillag, valójában a lelkiismeretük volt. Katolikus keresztény emberként nekünk is nagyon fontos, hogy legyen lelki térképünk és iránytűnk egyszerre. A mi lelki térképünk a Szentírás, iránytűnk pedig az imádságból táplálkozó lelkiismeretünk. A lelkiismeret Isten szava bennünk, amelynek ébernek, pontosnak és érzékenynek kell lennie. Rendkívül fontos a lelkiismeretünk formálása, hogy mindig Isten hívása felé menjünk és így megtaláljuk Őt. Vízkereszt meg akarja mutatni nekünk a helyes irányt, a krisztusi irányt, Istennek az irányát.”
Szentbeszéde végén a főpásztor emlékeztetett arra, hogy január 6-án együtt ünnepelünk keleti keresztény testvéreinkkel, akik ilyenkor emlékeznek Krisztus születésére, de egyben – hozzánk hasonlóan - Isten megjelenését is ünneplik, valamint a felnőtt Krisztus megkeresztelkedését és az ő első csodatételét is a kánai menyegzőn. A nyugati hagyomány a négy ünnepet külön-külön napokon üli meg.
„Isten áldását kérjük az új esztendőben, a napkeleti királyok bölcsességét és az Istenre figyelő tiszta lelkiismeretet kérjük. Isten, akinek a megjelenését ünnepeljük ezen a napon, legyen most a karácsonyi idő csúcsán az új esztendőben is velünk, személyes életünkben, családjainkban, nemzetünkben és az egész emberiség életében.” – fejezte be ünnepi jókívánságokkal szentbeszédét Marton Zsolt püspök.
Idén is meghirdeti katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor alapképzését, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakját az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig jelentkezhetnek az érdeklődők az intézmény honlapján elérhető elektronikus felületen. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola felhívását közöljük.
A megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává nyilvánította 1997-ben Szent II. János Pál pápa Urunk bemutatásának ünnepét, népies névén Gyertyaszentelő Boldogasszony napját. A megszentelt élet napjának ünnepe egyben Mátraverebély-Szentkút első búcsúja is minden évben, amelyen szentmise keretében újították meg szerzetesi fogadalmukat a Váci Egyházmegyében élő szerzetesek Marton Zsolt püspök előtt.2026. február 6. péntek
Dóra és Dorottya
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt...
Összes program »