CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Egyházmegyénk a közeljövőben ünnepli ezeréves fennállását. A jubileumi felkészülés részeként elindult egy tanítás-sorozat, ahol a híveknek lehetőségük adódik az egymással való találkozásra, hitük elmélyítésére. Ezeket a találkozásokat a plébániákról, közösségektől, valamint intézményekből érkező küldöttek segítik. Az egyházmegye rendszeres találkozókkal, módszertani anyagokkal támogatja az ima-alkalmak helyi előkészítését, megszervezését. A jubileumi küldöttek második találkozása január 20-án volt Vácon, a PüspökVác Rendezvényközpontban.A Váci Egyházmegye 119 plébániájáról vannak jubileumi küldöttek, közülük 116-an voltak jelen a szombati találkozón. 40 plébánián tartottak már ima-katekézis alkalmat, körülbelül 10 közösségben jöttek össze a hívek már második alkalommal, néhány plébánián pedig már az öt alkalmasra tervezett sorozat harmadik találkozása is megtörtént. Ez alapján 800-850 fő vett részt eddig az ima-katekézis alkalmakon.
Püspök atya köszöntője után Dr. Serfőző Leventének a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynökének tanítása következett, Ferenc pápa: Evangelii gaudium – Az evangélium öröme c. apostoli buzdítása alapján. Beszélt az evangelizáció folyamatáról, amelynek kezdőpontja a Jézussal való találkozás. Kiemelte a kezdeményezés, bevonódás fontosságát, amely a missziós küldetés alapját is adja. A missziós lelkipásztorkodás első lépése, hogy az ember elfogadja a valóságot, felméri a lehetőségeit, majd fokozatosan közeledik, miközben hordozza a másikat imádságban. Levente atya előadásának második felében a megújulásról beszélt. A személyes megújulás tekintetében a bátorságra, kreativitásra hívta fel a figyelmet, valamint az imádság fontosságára, amelynek segítségével saját missziós lelkesedésünket is fenn tudjuk tartani. A plébániai élet megújításáról is beszélt, „Nem kell mindennek úgy maradnia, mint ahogy azt 30 éve kitalálták, merjünk változtatni!” Az előadás végén Levente atya segítő kérdései alapján kiscsoportos megosztás következett, amely jó lehetőség volt a másik megismerésére is.
Az ebédszünetet megelőzően közös szentségimádáson vettek részt a jelenlévők. Majd újra kiscsoportokba szerveződtek, ahol az eddigi ima-katekézis alkalmakról volt szó. Az előkészítés, lebonyolítás körüli örömök, nehézségek megosztása mellett, a gyakorlati tapasztalatok átbeszélésére is sor került és megosztották egymással saját jó gyakorlataikat. Majd ezután rövid fórummal folytatódott a program.
A nap végén Paszternák Tamás atya megáldotta az ima-katekézis gyertyáit, amelyből minden plébánia küldöttje átvehetett egyet, és hazavihette a saját településére. „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! (Mt 5, 14-16)”
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 4. szerda
Károly
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját...
Összes program »