CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Krisztus-hívők egységének szentelt imahét megnyitóját Vácon a Szent Anna piarista templomban tartották meg január 21-án, vasárnap este, amelyen igét hirdetett Balog Zoltán református püspök. A szertartáson jelen voltak Vác városának katolikus és protestáns lelkészei.Vácon 1993 óta, az Ökumenikus imahét első nemzetközi meghirdetése óta a városban jelen lévő négy keresztény felekezet - baptista, evangélikus, református és római katolikus – összefogásában valósul meg a program, amit a lelkipásztorok közösen készítenek elő. Az elmúlt évek alatt kialakult gyakorlat alapján a négy felekezet 2-2 esti szertartással járul hozzá az imahét programjához. Minden lelkipásztor a sajátjától eltérő felekezetben tart igehirdetést a híveknek.
Idén Marton Zsolt püspök meghívására Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke volt az imahét nyitó istentiszteletének szónoka.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a korábbi gyakorlatnak megfelelően füzetben gyűjtötte össze az ökumenikus imahétre javasolt istentiszteleti rendet, az olvasmányok és elmélkedések anyagát 2024-ben egy Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport készítette el. Ezek a hétre kiválasztott központi evangéliumi rész alapján a felebaráti szeretet gondolatát erősítik. „Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27)
Az ökumenikus imahétre ajánlott istentiszteleti rend elején helyet kap egy burkina fasoi szokás is, amely szerint a vendéget fakorsóból kínálják meg friss vízzel. A váci szertartáson ezért a résztvevő lelkészeket is 1-1 pohár vízzel köszöntötte Vereb Zsolt piarista házfőnök.
Marton Zsolt váci megyéspüspök baráti szavakkal üdvözölte Balog Zoltán református püspököt, akihez közel 40 éves ismeretség és barátság fűzi és többször volt lehetőségük már arra, hogy tanúságot tegyenek közös elkötelezettségükről az ökumené építésére vonatkozóan. Balog Zoltán szolgálatát a nyitó istentiszteleten Marton Zsolt január 23-án a ceglédi Református Nagytemplomban fogja viszonozni igehirdetéssel.
A szertartáson az olvasmányokat és könyörgéseket a jelenlévő katolikus és protestáns lelkészek olvasták fel, az énekek szövegei és dallamvilága a különböző felekezetek hagyományaiból válogatott.
Balog Zoltán igehirdetésében - utalva az imahét központi evangéliumi szakaszára, amely az Irgalmas szamaritánus történetét mutatja – maga is feltette az átlag hívő ember kérdését, hogy mit kell tennünk azért, hogy elnyerjük az örök életet.
„Ebben a kérdésben egész életünk legfontosabb vágya és célja fogalmazódik meg, amelyre valóban fontos megtalálni a választ. Ugyanakkor érezzük, hogy az evangéliumi részben a törvénytudó provokatív céllal teszi fel a kérdést Jézusnak, aki ennek ellenére nem ijed meg tőle. Válaszával demonstrálja legfontosabb küldetését: az ő célja az, hogy válaszaival megváltoztassa az emberek életét. A hitbeli tanítást így lehetne kiegészíteni: Szeresd Uradat …és felebarátodat – és élni fogsz!”- mondta a püspök.
De mi is az újdonság ebben az „új életben”? – tette fel a kérdést a folytatásban a református püspök. Az, hogy Jézus arra hív, hogy a felebarátért kockáztassunk, hagyjuk el megszokott védőburkunkat és merjünk kapcsolatba lépni a felebaráttal, akit el kell fogadnunk és aktívan segítenünk - azaz szeretnünk. „Hiszen az az én felebarátom, akinek éppen akkor, mellettem, segítségre van szüksége. Krisztus arra bátorít mindannyiunkat, hogy ne akarjunk kimaradni az életből, merjünk lépni, merjünk cselekedni!” – mondta Balog Zoltán.
Igehirdetését személyes tanúságtétellel zárta, amelyben elmesélte, hogy teológiai tanulmányainak idején, majd első lelkészi állomáshelyén hogyan került kapcsolatba két jezsuita, titokban felszentelt katolikus pappal, akik először elzárkóztak a párbeszéd elől, majd egyiküktől kimondottan küldetésként kapta meg a feladatot, hogy a keresztények egységéért imádkozzon és dolgozzon. „Éljük át együtt a kegyelmet, amelyet az egység imahét jelent mindannyiunk számára és akkor nem csak hétig leszünk együtt szeretetben!” – zárta igehirdetését a református püspök.
Fotó: Todoroff Lázár, Reformátusok Lapja
A váci ökumenikus imahét teljes programja itt olvasható.
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 5. szombat
Lőrinc és Viktor
Amikor Jézus Galileában tanított, az egyik szombaton vetések között járt. Tanítványai tépdesni kezdték a kalászokat, és kezükkel morzsolgatva eszegették. Néhány farizeus rájuk szólt: „Miért tesztek olyant, ami...
Összes program »