CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Január 23-án a Váci Múzeum Egyesület tagjai, rokonok, barátok és hívek emlékeztek meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola II. János Pál termében (az egykori papi szeminárium kápolnájában) Pálos Frigyes prépost, őrkanonok művészettörténészről – születésének 100. évfordulóján.A program elején a Váci Múzeum Egyesület elnöke, Zomborka Márta köszöntötte a jelenlévőket.
Káplár Gréta az Árpád-házi szentekről szóló népénekei emelték ünnepivé a hangulatot.
Dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök arról mesélt, hogy sorsszerű kapcsolódások fűzik az atyához: 1943-ban született, amikor Frici atyát pappá szentelték, majd 1957-ben, mikor ő a gimnázium első osztályos tanulója volt, hosszú szünet után lehetővé vált a fakultatív hittanoktatás, amelynek keretén belül az addig „hitoktatói tevékenységéből felfüggesztett” atya néhány évig tanította őt. Ez idő alatt egy életre szóló hatást gyakorolt rá személyiségével. Az atya arra született, – mondta – hogy Isten igéjét továbbadja. Tette ezt fáradhatatlanul, bár eltiltották, áthelyezték, sok megaláztatás érte, de – mint istenszeretőnek – mindez javára vált. Aktív, tevékeny életet élt, melynek eredményeként, Váci Mihály metaforáját idézve: kút lett, amelyből sokan isznak; ajándéka életünknek.
Pálos Frigyes tevékeny életútját részletesen, vetített előadás keretében mesélte el Holnapy Dénes Márton, premontrei szerzetes, építészmérnök, aki számtalan családi kötődés és választott hivatásai által került közel hozzá, és dolgozott vele együtt élete során építészeti tervei megvalósításában.
A rendhagyó születésnapi megemlékezés végén a megjelentek közösen elénekelték a Boldogasszony anyánkat, majd a család és a közeli hozzátartozók vendégül látták a jelenlévőket és kötetlen beszélgetéssel zárult az est.
*
Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk azt a gazdagon illusztrált emlékkönyvet, amit 2019-ben tisztelői állítottak össze és jelentettek meg Pálos Frigyes tiszteletére, Beer Miklós püspök támogatásával. Érdemes kézbe venni ezt a kötetet, mert a sok fénykép és személyes vallomás, beszámoló mellett olvashatjuk azoknak a megemlékezéseit is, akiknek szerencséjük volt Frigyes atyával személyesen találkozni, beszélgetni, tervezni és közösen munkálkodni a terveik megvalósításán. Így egy emberközeli, hiteles képet kapunk személyéről.
Forrás és fotó: Váci Múzeum Egyesület
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.
A Váci Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok feleségei számára a „lelki wellnesst” Mátraverebély-Szentkúton. Ez a találkozás most is csevegéstől és nevetéstől volt hangos, elvégre ebben az évben 15 diakónusfeleség jött el nyüzsgő életéből egy kis pihenésre. Tálosiné Kiss Teodóra írását szerkesztve közöljük.
Harmincöt, hosszú évek óta elkötelezetten szolgáló önkéntes munkáját ismerte el Caritas Hungarica-díjjal a Katolikus Karitász október 3-án Budapesten. A kitüntetettek az ország különböző pontjain nap mint nap rászoruló családokat, időseket, betegeket és magányos embereket segítenek. A Magyar Kurír írását szerkesztve közöljük.2026. október 12. hétfő
Miksa
Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek,...
Összes program »