CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ünnepi szentmisével emlékeztek Esztergomi Boldog Özsébre a márianosztrai Magyarok Nagyasszonya-bazilikában a pálos rend megszervezőjének ünnepéhez kapcsolódóan – a hagyományokhoz híven a január 20-ához legközelebb eső szerdai napon – január 17-én.A szentmise főcelebránsa Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt, aki együtt misézett Tamás Józseffel, a gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspökével, Bíró László nyugalmazott tábori püspökkel, Puskás Antal pálos tartományfőnökkel, valamint a jelen lévő pálos és világi papokkal. Az ünnepségen jelen volt Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök is.
A márianosztrai Boldog Özséb-ünnep hagyományosan egyúttal a pálos konfráterek találkozója is, akik a szentmise végén közösen mondták el a konfráteri imát.
Bábel Balázs beszédében felidézte Esztergomi Boldog Özséb alakját és a pálos rend születését, valamint megemlékezett arról, hogy a pálosok az 1786-ban II. József császár által elrendelt feloszlatásukat követően, közel százötven év kényszerű távollét után éppen kilencven évvel ezelőtt, 1934-ben tértek vissza Lengyelországból Magyarországra, és kezdték meg még abban az évben a működésüket két helyszínen: Budapesten, a Sziklatemplomban és Pécsett.
A szentmisét követően adták át a tavaly év végére megújított állandó pálos rendtörténeti kiállítást, amelyet még 2012-ben hoztak létre az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) közreműködésével. Az átadás alkalmával beszédet mondott Puskás Antal pálos tartományfőnök; Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója, valamint Sudár Annamária, a Pálos rend barátja cím tavalyi kitüntetettje, az OSZK munkatársa, a kiállítás egyik kurátora. A megújított tárlatot Bábel Balázs érsek áldotta meg. A megnyitóünnepségen jelen volt Sarbak Gábor, a kiállítás másik kurátora, az ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője, pálos konfráter, valamint Török Máté, a Misztrál együttes tagja, a kiállítás arculattervezője, pálos konfráter, aki Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című versének megzenésített változatát is előadta.
Puskás Antal tartományfőnök elmondta, hogy az elmúlt több mint tíz évben a kiállítás tablói elhasználódtak, az installációk sérültek, ezért vált szükségessé a megújítás, amelynek első lépéseként a beázások miatt az épület tetőzetét kellett helyreállítani, majd a termet kellett felújítani. A munkák keretében a kiállítás tablóit újragyártották, a fényképes tartalmakat felfrissítették, monitorral is gazdagodott a tárlat, valamint az egyik tárló tartalma is megújult. Ebben az elmúlt években lezajlott Boldog Özséb Program kulturális projektrésze keretében megjelentetett rendi kiadványokat lehet most megtekinteni.
Puskás Antal ezt követően megköszönte a tető javításával kapcsolatban a Gézavár Lakópark Kft. és Váli Tibor ügyvezető munkáját, valamint a terem belső felújításával kapcsolatban a munkát elvégző Márianosztrai Fegyház és Börtön, illetve személy szerint Papp Péter ezredes, intézetparancsnok segítségét. Továbbá köszönetet mondott a tablók tartalomfrissítését elvégző Török Máténak és a tablók legyártását és felszerelését végző Design Műhely Kft.-nek és munkatársainak, Erdős Gézának és Varga Gábornak.
Puskás Antal atya kiemelte a rend és az OSZK évtizedes gyümölcsöző együttműködését is, amely kiállításokban, könyvek kiadásában, kódexrestaurálásban, közösen szervezett eseményekben is megnyilvánult, végül köszönetet mondott a magyar kormánynak, mert a kiállítás megújítása a Miniszterelnökség vallásturisztikai támogatásából valósulhatott meg.
Az OSZK főigazgatója, Rózsa Dávid beszédében kiemelte, hogy nagyon jó intézményközi megállapodás született a pálosok és a könyvtár között.
Sudár Annamária felidézte a 2012-ben elvégzett munka néhány emlékét, és hangsúlyozta, hogy miközben kevés a papi, szerzetesi hivatás és kevés az elköteleződésben megmaradni tudó ember, a pálos rend körül egyre növekszik azoknak a világiaknak a hálózata, akik e szerzetesrend számára az élet különböző területeiről érkezve szakértelmüket, idejüket, lehetőségeiket és kapcsolataikat adják. A pálosok pedig – lévén igazi emberhalászok – olyan közösséget hoztak létre maguk körül, amelyben természetes a kölcsönös tisztelet, egymás határainak és tudásának elfogadása, valamint a pálos atyák, a mindenkori tartományfőnökök és a rendi vezetés bizalma, elfogadó, odaadó várakozása és segítsége.
Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend
Magyar Kurír
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »