CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ünnepi szentmise keretében tettek önkéntes fogadalmat a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatának új, kórházi pasztorációt segítő önkéntesei Vácon az Irgalmasrendi kórház kápolnájában, 2024. február 4-én.A szentmisét Torma Joel atya, a Szolgálat vezetője mutatta be. Koncz Asztrik irgalmasrendi szerzetes köszöntötte a jelenlévőket, és beszélt Ferenc pápa Betegek világnapi üzenetéről. A világnaphoz kapcsolódva Joel atya kiszolgáltatta a betegek szentségét is.
Az önkéntesek képzése tavaly októberben kezdődött egy központi alkalommal, ahol a jelentkezők átfogó képet kaptak a Szolgálat működéséről. Ezt követték a helyi, intézményekhez kötődő alkalmak, ahol a lelkigondozók vezetésével, a szentségekről elmélkedhettek az érdeklődők.
„Ez az elköteleződés fontos lépése annak, hogy szolgáljunk másokat. Nem azért vállaljuk, hogy kitüntetést szerezzünk. A legnagyobb elismerés számunkra az a mosoly vagy kézszorítás, amit beteg testvéreinktől kapunk. Sebzett gyógyítókká akarunk válni, és Isten szeretetét, irgalmát akarjuk képviselni a kórházainkban is. Nem azért vagyunk, hogy megsajnáljuk a nehéz helyzetben lévőket, hanem azt akarjuk képviselni életünk és tanúságtételünk által, hogy az Egyház jelen van, senkit nem hagy magára!” – fogalmazott szentbeszédében Joel atya.
A fogadalomtétel után mindenki átvehette a tanúsítványt arról, hogy elvégezte a képzést. Joel atya kiemelte, hogy ezzel mind befogadást nyertek Kórházlelkészi és Lelkigondozói Szolgálatba, majd záró könyörgésében az Úr segítségét kérte a további közös szolgálatra.
A most fogadalmat tett kórházi pasztorációt segítő önkéntesek képzése ősszel folytatódik, amely már jobban betekintést enged a lelkigondozói tevékenységbe.
Új képzés várhatóan 2025 őszén fog indulni, azonban akik érdeklődnek a kórházi önkéntes munka iránt, a korhazlelkesz@vaciegyhazmegye.hu e-mail címen kaphatnak tájékoztatást.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »