CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Egyetlen uralkodóháznak nincs annyi szent tagja, mint az Árpád-háznak. Márpedig Európát a szentek "teremtették meg", és ebben hatalmas része volt a Kárpát-medencében született, vagy máshonnét ide származott szenteknek - emlékeztetett Dr. Pálos Frigyes őrkanonok, az Egyházmegyei Múzeum igazgatója csütörtökön a Credo-házban, ahol bemutatták Csáky Pál felvidéki magyar politikus, író Csend és lélek, valamint Dunajszky Géza Kínterhes évek című, nemrég megjelent könyvét."Mi magyarként akarjuk gazdagítani az emberség szimfóniáját: a civilizációt" - mondotta többek között Csáky Pál, aki úgy véli: Európában manapság nincsen keresztény öntudat; ezért kell visszanyúlni kinek-kinek a saját gyökereihez - ha nem így teszünk: elvész a jövőnk.
Dunajszky Géza, kötetének címére utalva, elmondta: bármennyire is vészterhes időket éltünk, a felvidéki parasztokat úgy nevelték, hogy a legnagyobb hidegben is fel tudjanak melegedni.
Az Egyházmegyei Televízió tudósítása.
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 16. péntek
Gál
Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre...
Összes program »