Nagymaroson már megszoktuk, hogy minden hétköznap nyitva van a templom, és az Oltáriszentség előtt imádkozhatunk. Ez azonban sok ember ragaszkodó szeretetét és áldozatvállalását is jelenti. Ennek az örömét ünnepeltük a mindennapos szentségimádás hetedik évfordulóján, február 11-én, ahol kedves vendégünk, Fábry Kornél püspök atya is velünk tartott.

„Minden forrásom belőled fakad”

Az Eucharisztikus Kongresszus jelmondatával nyitotta meg előadását Fábry Kornél püspök atya. Elmesélte, hogy 2008-ban Kaposfüredre került, ahol vágyott a mindennapos szentségimádásra, de először a fizikai adottságokat kellett előmozdítani. Gondoskodni kellett a fűtésről. 2011-ben megtörtént a templom teljes külső-belső felújítása, beleértve a hőszivattyús padlófűtést. A munkálatok végeztével Kornél atya megkérdezte a híveket, hogy mivel hálálhatnák meg mindezt Jézusnak? Nyilván azzal, hogy minden nap ott vannak, használják a templomot. Ötvenhat ember vállalt fix időpontot, így hétfőtől péntekig elindulhatott a folyamatos szentségimádás. A templom evangelizáló templommá vált, mert folyamatosan nyitva lehetett. A fűtést a hívek adták össze vállalva egy-egy nap díját. És hamarosan jöttek ennek és az Alphának a gyümölcsei is. Negyvenről négyszázra nőtt a templomba járó hívek száma. Ez egy kegyelemforrás volt. „Tizennégy olyan esetről is tudomásunk van, hogy elkeseredett, öngyilkosságot fontolgató ember betért egy egész napos szentségimádó kápolnába, és ez mentette meg az életét. Az a kérdés, hogy hiszünk-e abban, hogy ott maga Jézus van jelen? Ő úgy tud csodákat tenni, ha közel engedjük az embereket hozzá. A többit már maga Jézus teszi.” - mondta Kornél atya.

„2005-ben a kölni ifjúsági világtalálkozóra készítette el egy német hölgy a Szentségimádás Iskoláját. Ez szolgált alapul ahhoz, amit itthon 2017-ben elindítottunk. Ehhez megvan a résztvevők füzete gyakorlati tanácsokkal, van könyv, és interneten is elérhető az iskola tizenkét előadásának video anyaga. Érdemes végigcsinálni.

Hogy mit is jelent a szentségimádás? Azt, hogy Jézus jelenlétébe helyezzük magunkat. Először meg kell tanulnunk elcsendesedni, hogy meg tudjuk hallani az ő szavát. Ha valamiben ötletre vagy segítségre van szükségem, vagy kérdésem van Jézushoz, a szentségimádás végére meg szoktam kapni a választ. Ihletet kapok Tőle, nagyon sok esetben inspirál. Érdemes felírni, sőt imává alakítani azt, ami ott eszünkbe jut. Vagy ha nehézségem van, azt is Jézus elé vihetem. Sokan félnek a csöndtől, mert ott találkozunk magunkkal is. Szembesülök az elakadásaimmal. Én minden szentségimádást felajánlok valamiért. Ahogy megérkezem, végiggondolom a napomat, ami addig velem történt, amíg el nem érkezek a jelen pillanatig. A legnehezebb a jelenben lenni. Minden kilégzésre kimondom gondolatban: „Jézus”. Jézus neve is már egy ima. Engedem, hogy ő cselekedjen. Ha elkalandozom, szépen visszaterelem a gondolataimat, hogy a közelében maradjak. Sokféle ima van, meg lehet próbálni többfélét is, de a csönd, a ráfigyelés adja azt a teret, amiben Ő szólni tud hozzánk. Van, amikor nehéz az ima, sőt áldozat, de ekkor is kedves Istennek, fel lehet ajánlani a nehézségeket is. Azt kell megtanulni, hogy kiüresítsük magunkat. Letesszük, leírjuk, amik feljönnek bennünk, átadjuk, és utána Jézus jelenlétébe helyezzük magunkat. Vannak pillanatok, amikor teljesen betölt Jézus jelenléte, mintha az örökkévalóság venne körül. Ez is csak akkor tud megvalósulni, ha erre időt és lehetőséget adunk Neki.”

A Laudate zenakar Szentlélek hívó imái és a püspök atya előadása után kiscsoportos beszélgetésben osztottuk meg saját tapasztalatainkat, majd két aktív szentségimádó testvérünk tanúságtételét hallgattuk meg. Átvonulva a templomba közös dicsőítésen, szentségimádáson, majd szentmisén vettünk részt. A szentmise végén Kornél atya megáldotta a szentségimádásban szolgálókat. Befejezésként a közösségi házban egy kötetlen beszélgetésen és agapén vehettek részt a jelenlévők. A beszélgetés során még néhány személyes kérdést intéztünk a püspök atyához.

Mit üzensz nekünk az elkövetkezendő hét évre?

Azt kívánom, - ha már a betegek világnapja van, - hogy a szentségimádás szeretete legyen fertőző, és az egész Dunakanyart járja át, hogy minél több helyen legyen nyitva a templom, annak köszönhetően, hogy valaki mindig ott van, és imádkozik az Oltáriszentség előtt.

És mi a tapasztalatod a fiatalokkal?

Én azt látom, hogy a dicsőítő szentségimádás az, ami nagyon közel áll hozzájuk, gondolok itt akár a Cor et Lumen közösség szentségimádásaira, az mindig tele van, vagy akár a Forráspont alkalmaira. Az Emmánuel Közösség minden második szerda este tart ilyet a Ferenciek terén. Ezek mind vonzzák a fiatalokat. Azt látom, hogy a csend az még nem áll annyira közel hozzájuk, a csend egy olyan állapot, amit meg kell tanulni. Na, de én is ilyen voltam fiatalon, majd egyszer ők is ráéreznek a csendnek a szeretetére.

Neked mit ad a szentségimádás?

Igazából igyekszem minden nap eljönni szentségimádásra, nem mondom, hogy mindig sikerül. Most vannak imáim, amik közel állnak hozzám, ilyen a rózsafüzér mindennap a békéért, vagy a Szent Rita rózsafüzér a rákos betegekért. Szóval sok minden más is van, de a szentségimádást továbbra is nagyon fontosnak tartom. Amit jelent nekem, az egy megpihenés Jézusnál. Ahogy Varga Laci püspök atya szokta mondani, „ez egy szent semmittevés Jézussal.” Gyakran ad ötleteket, válaszokat, és én engedem, sőt kérem is, hogy Ő formálja a szívemet.

Jézus köré gyűlve

Az ünnep kapcsán Csáki Tibor plébános atya így vallott a mindennapos szentségimádással kapcsolatban.

Nagy ajándék számomra, hogy a plébánián ilyen élő imádkozó közösséget találtam. 2020-ban helyeztek ide, az emberek maszkban jártak, sokáig nem is tarthattunk nyilvánosan szentmisét. Ebben az időben is nagy erőforrás volt számunkra az Eucharisztiában köztünk levő Jézus. Az Eucharisztikus Kongresszus és Ferenc pápa tanítása nagy lendületet adott az imádkozó közösségnek. Szentségi katekézist tartottunk havi rendszerességgel. Megfogalmaztuk Ferenc pápa szavai nyomán a szentségimádásunk mottóját: "Nem csodálni, hanem követni!" Az Eucharisztia mellett, Jézus ott rejtőzik az Igében, a testvéri közösségben, a felebarátban.

Örülök, hogy Jézus köré gyűlve Isten családja épülhet közöttünk. Nagyon fontosnak tartom, mint plébános, hogy a szentségimádás egyéni imádságai mellett legyenek közös találkozások. Így készültünk a hetedik születésnapra. A napi felelősök összehívták a szentségimádásban résztvevőket egy közös beszélgetésre, tapasztalatcserére, szeretetvendégségre. Nagy ajándék volt mindannyiunk számára Fábry Kornél püspök atya szentmiséje.

Az Úr gondoskodik

Az előkészületek és a mindennapos szentségimádás világi felelőse Gávelné Hadi Bernadett. Dettivel arról beszélgettünk, mik voltak a kezdetek. Mi volt az elindítója, a motorja a mindennapos szentségimádásnak Nagymaroson?

Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve 2016-ban Fábry Kornél atya ellátogatott Nagymarosra, és előadásával lelkesítette egyházközségünket, hogy próbáljuk meg a csütörtökönként már jól működő szentségimádásunkat több napra, akár minden hétköznapra kibővíteni. Akkor Gáspár István atya volt a plébánosunk. Ő biztatott mindenkit, hogy vállaljunk, szánjunk egy órát Jézusra a hetünkből. Varga László püspök atya is meglátogatott bennünket, az ő buzdítása is sokat jelentett. Felajánlottam a segítségemet háttéremberként, aki táblázatba rendezem, koordinálom a szükséges dolgokat az elinduláshoz, működéshez. Csodálatos volt látni, ahogy a templomban kitett papíron egyre több név szerepelt, egyre kevesebb üres óra maradt. Bevallom, nem gondoltam, hogy minden időpont foglalt lesz a kitűzött kezdési napig. De az Úr gondoskodott róla! Azóta sokan megbetegedtek, meghaltak vagy életállapotuk megváltozott. Az ő időpontjaikra mindig kellett találni új szolgálókat. Valahogy mindig elrendezte az Úr – hetedik éve!

Hogyan érintette a mindennapos szentségimádást a Covid járvány időszaka? Hogyan sikerült újra indulni? Változott-e valami?

A Covid-járvány időszaka a jól beindult szentségimádási gyakorlatot is megtörte, de amint megnyíltak a templomok, alig vártuk, hogy találkozhassunk Jézussal. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve Csáki Tibor atya több közösségi szentségimádási formát is elindított. Nagy segítség volt, hogy a szervezés is közösségi lett. Minden napnak van egy koordinátora, aki összefogja az aznapi órafelelősöket, és segít a változások miatti szervezésben. A megújult szentségimádásunk gyönyörű ajándéka volt továbbá, hogy egy új szentségtartót is vásárolt az egyházközség a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékére.

Mit jelentett számodra ez az ünnep?

120 meghívó levelet adtunk át személyesen azoknak, akik az elmúlt hét év során a szentségimádásban szolgálatot vállaltak, akár órafelelősként, akár beugró emberként. Plakáton hívogattuk a helyi és a környező települések híveit is, bízván abban, hogy hátha máshol is sikerül „belobbantani a lángot”. A templomban a közös szentségimádás alatt egy hála-falon gyűjtöttük, hogy ki milyen kegyelmeket kapott ez alatt az időszak alatt. Nagy öröm volt látni a sok színes cetlit, a hálájukat megosztó meghatódott testvért. A zsúfolásig megtelt közösségi házunk és templomunk, az örömtől csillogó szemek és mosolyok, valamint az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy lelki megújulásra adott alkalmat ez az ünnep.

Te hogyan tapasztalod meg a Jézussal töltött idő gyümölcseit?

A szentségimádás számomra olyan feltöltődési pont, amely áthatja az egész életemet. Ahhoz, hogy elég jó feleség, édesanya, hitoktató, barát, közösségvezető…, ember lehessek, szükséges Jézussal személyesen is időt tölteni.

Nehéz felmérni, hogy mik a konkrét gyümölcsök, hiszen a nagy dolgok csendben történnek. Mindenesetre tény, hogy a hétköznapi miséken is szép számban vannak hívek, - idősek, fiatalok egyaránt, és a vasárnapi három misén is megtelik a templom, ahol jó látni a fiatal családokat és a sok gyermeket is. Külön öröm, hogy több mint harminc ministráns szolgál a miséken. Tizenegy akolitus és áldoztató szolgál rendszeresen. Hálásak lehetünk ezért a sok kegyelemért, hiszen mindez az Úr ajándéka. Azt gondolom, hogy nálunk sokan szeretnek Jézus közelében lenni és ez nem véletlen – hiszem, hogy Ő folyamatosan hív, vár és megérint bennünket.

Fotó: Kalászi György és Kovács Gábor