CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A hatvani ferences plébánia szervezésében, a Házasság hete alkalmából a hívek egy négygyermekes házaspár tanúságtételét hallgathatták, majd a hét folyamán a házaspárok keresztútján vettek részt és végül vasárnap szentmisén adtak hálát, ahol Kecskés Attila plébános megáldotta a jelenlévő házaspárokat. A Házasság hete alkalmából Péter Attila és felesége Kati látogatott el hozzánk, hogy példamutató életükről tanúságot tegyenek. Húsz éve élnek boldog házasságban. Gyermekeik számát ugyan előre nem tervezték, mégis az Úr ebbe a szerető családba négy gyermeket ajándékozott; először gyors egymásutániságban két lányt, majd egy kis fricskaként egy ikerpárt, két fiút.
Életük olyan példává lett Gödöllőn, melyet sokan követnek. Az Úrra való ráhagyatkozásuk, hitük, az ez által vezetett életük az egész család egységében érződik. Az együttlét végén Attila atya virággal köszöntötte a jelenlévőket.
A Házasság hete következő eseményeként, nagyböjt első péntekén a házaspárok keresztútját jártuk Jézus Krisztus segítségét kérve, az ő szenvedéseire tekintve, a házastársunkkal közösen hordozott kereszt elfogadásáért, és terheinek könnyítéséért, az egymással való kapcsolat megszilárdításáért, szeretetünk elmélyítéséért.
A Házasság hete zárónapján, a vasárnapi szentmise után Kecskés Attila plébános Pio atya szavaival áldotta meg a házaspárokat:
„Áldjon meg benneteket az Úr, és tegye könnyűvé számotokra a család igáját!
Legyetek mindig jók! Ne feledjétek, hogy a házassággal olyan nehéz kötelességek járnak,
melyeken csak isteni kegyelem könnyíthet: érdemeljétek ki mindig ezt a kegyelmet!
És az Úr őrizzen meg titeket a harmadik és negyedik nemzedékig!”
Köszönjük Urunk, hogy formálsz minket, hogy erőt adsz, hogy az egyre sokasodó nehézségeken egymásra támaszkodva, együtt tudjunk átmenni. Hálát adunk Neked, hogy társat adtál nekünk egész földi életünkre, mint ahogyan a kezdetekor, amikor láttad, hogy nem jó az embernek egyedül, és alkottál hozzáillő társat.
Az eseménysort Attila atya köszöntő sorai zárták le. Isten éltessen és áldjon minden kedves házaspárt, köszönet a hét közösségben megélt alkalmaiért.
Fotó: Zolnai Krisztina
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »