CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Február 8-án Vácra látogatott a Caritas Europa vezetője, valamint a nemzetközi Katolikus Segélyszolgálat munkatársai, hogy megismerkedjenek a helyi Karitász munkájával, legfőképp pedig az ukrán menekültek támogatásának módjaival. A baráti hangvételű találkozás apropóját az adta, hogy a nemzetközi segélyszervezetek vezetői február elején szakmai konferencián vettek részt Budapesten. A találkozóról Kovács Gábort, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatóját kérdeztük.Február 5. és 7. között Budapesten szakmai találkozót rendeztek kilenc ország Karitász-képviselői, a Caritas Europa és a Catholic Relief Services (Katolikus Segélyszolgálat) részvételével. A rendezvényen a szervezetek képviselői a közös humanitárius összefogás útjait keresték az elhúzódó ukrajnai háborús helyzetre reagálva. A konferencia végeztével másnap a Caritas Europa főtitkára, Maria Nyman, a Catholic Releif Services országmenedzsere, Sanela Imamovic munkatársával, valamint Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese és kollégái látogattak el Vácra.
Látogatásuknak célja az volt, hogy a helyi Karitász munkájával megismerkedjenek, elsősorban pedig azzal, hogyan segíti egyházmegyénk az ukrán menekülteket. A személyes hangvételű találkozóra két menekültet is meghívtak, akik megosztották a jelenlévőkkel életútjukat, és azt, hogy miben segített nekik a Karitász. Egyikük egy ukrán háromgyermekes édesanya volt, aki egy évig élt Nagymaroson a Karitász házában, másikuk pedig egy nigériai fiatalember. „Michael a keresztényüldözés elől menekült el hazájából, tulajdonképpen az édesapja küldte, hogy menjen Európába, mert ott biztonságban lehet. Odesszában, Ukrajnában tanult, és a háború kitörésekor átjött Magyarországra. Az első menekülthullám sajátossága volt, hogy rengeteg külföldi diák, köztük afrikaiak is érkeztek. Michael kiskorúként jött át hazánkba, és mi felkaroltuk őt, a pártfogásunkba vettük. Mára már gyakorlatilag a Karitász barátja lett” – mesélte Kovács Gábor igazgató. Az afrikai fiúval nagyon sokat foglalkoztak, ennek köszönhetően nem hagyta el az országot, sikerült integrálódnia. Michael jelenleg Fóton él, gimnáziumban tanul, és a Karitász programjain is rendszeresen részt vesz, így például a táborokban, de önkéntes munkát éppúgy szívesen végez.
„A vezetők nagyon örültek, hogy személyesen is találkozhattak két menekülttel. Érzékelték, hogy személyes kapcsolatot ápolunk velük, ismerjük a sorsukat, és ők is ismernek minket, közösségben vannak velünk. Nem csupán segítő kapcsolat, hanem baráti viszony alakult ki közöttünk.” De nemcsak a menekültekkel, a helyi karitász munkatársaival és egyéb munkáival is megismerkedtek a szerveztek képviselői, így például a Karitász vidékfejlesztési programjával, melynek keretében eddig 250 családot láttak el egy-egy kiskertnyi vetőmaggal és palántával. A munkatársak abban is segítenek, hogy a rászorulók maguk el tudják végezni a kertek gondozását, így önfenntartóvá váljanak.
A néhány órás együttlét során arra is jutott idő, hogy a nemzetközi segélyszervezetek vezetői ellátogassanak a Váci Egyházművészeti Gyűjteménybe, ahol Koncz Kinga igazgatónő tartott tárlatvezetést. „A magyar egyház történelmi, művészeti oldalával korábban még nem találkoztak, úgyhogy kifejezetten hálásak voltak a lehetőségért.” Kovács Gábor igazgató megosztotta, hogy a találkozás baráti hangulatban telt. „Nagyon jó élmény volt ez a közös délután. Célunk egyébként is az volt, hogy informális keretek között legyünk együtt a vezetőkkel, és örültek, mert általában hivatalos programokon vesznek részt, kötetlen, személyes hangvételű találkozásban ritkán van részük.”
Az ukrán menekülteket a Váci Egyházmegyei Karitász továbbra is támogatja. „Azokat az adományokat, amiket mi kapunk, elsősorban a Beregszászi Szent Anna Karitásznak továbbítjuk, velük szoros kapcsolatban vagyunk. Beregszász központi hely, ahová rengeteg menekült érkezik Ukrajna keleti részeiből, az adományokkal őket látják el.”
Amennyiben szeretné támogatni a Karitász munkáján keresztül az ukrán menekülteket, ide kattintva vagy az alábbi számlaszámokra küldött pénzösszeggel megteheti:
Támogatási OTP számla: 11784009-22227148
Külföldről történő utalás esetén SWIFT: HU42117840092222714800000000
IBAN: OTPVHUHB
Adószám: 18290691113
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 3. péntek
Kornél és Soma
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak...
Összes program »