CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 7-én, csütörtökön új időszaki kiállítás nyílt a Váci Egyházművészeti Gyűjteményben Kortárs megállók: elveszett stációk nyomában címmel. A nagyböjti és húsvéti tematikájú tárlat apropóját egy táborfalvi keresztút elveszett stációi adták, amelyeket a Váci Piarista Gimnázium 11. évfolyamos diákjai alkottak újra. A megnyitón beszédet mondott Koncz Kinga, a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény igazgatója, de az alkotásokat készítő diákok is jelen voltak felkészítő tanárukkal, Győrffy-Kovács Adriennel együtt.Nagyböjt idején nemcsak fizikailag, hanem lélekben is igyekszünk közelebb kerülni Krisztus megváltásának megértéséhez. Ezt a hangolódást, készülődést segítik a keresztutak, így a 19. századból származó táborfalvi keresztút is, mely 2019-ben került a Váci Egyházművészeti Gyűjteménybe. A keresztút 14 állomásából csak 10 maradt fenn, ezek először a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején voltak láthatók. „Köszönetet szeretnék mondani elődeimnek, akik értéket láttak a táborfalvi keresztútban, így, – bár nagyon rossz állapotban –, begyűjtötték ezt a különleges stációsorozatot, és részben restauráltatták” – mondta a kiállításmegnyitó köszöntőjében Koncz Kinga igazgatónő, aki megosztotta, hogy a hiányzó elemek újraalkotásának gondolata a Kongresszus után merült fel. „Felismertük, hogy a fiatalabb korosztály kevésbé fordul meg múzeumokban, és szerettük volna őket is megszólítani. Átgondoltuk, hogy kik azok, akik már komoly ismeretekkel, véleménnyel, közösségi tapasztalatokkal és szakrális élményekkel rendelkeznek, és alkalmasak arra, hogy egy ilyen elvont, mégis nagyon konkrét alkotási folyamatba bekapcsolódjanak; akik a felnőttséghez közel, nyitottan és lelkes szívvel tudnak alkotni. Így jutottunk arra, hogy felkeressük Győrffy-Kovács Adrienn rajzszakos tanárnőt.” A tanárnő vezetésével a Váci Piarista Gimnázium 11. osztályos, rajz fakultációra járó diákjai vállalták el a hiányzó állomások megalkotását, akiknek nem reprodukciókat kellett gyártaniuk, hanem sokkal inkább személyes hitükből, kereséseikből fakadó tapasztalataikat leképezniük.
A projekt pedagógiai célja az volt, hogy a keresztút témáját a fiatalok saját lendületükkel, kortárs szellemben újrateremtsék. „A diákok meglepődve fogadták a felkérést, kicsit kételkedtek a képességeikben, ugyanakkor izgatottak lettek. Ahogy belemerültünk az alkotási folyamatba, egyre jobban hittek magukban, és valóban gyönyörű alkotások születtek” – mesélte Győrffy-Kovács Adrienn felkészítő tanár, aki elmondta azt is, hogy a diákokkal kortárs keresztutakat néztek meg, hogy ráhangolódjanak a feladatra. A fiatalok maguk választották ki, mely hiányzó stáción szeretnének dolgozni, majd belekezdtek a munkába; ki egyénileg, ki csoportosan, először szénnel készítették el vázlatukat, majd az eredeti templomberendezés méretével megegyező vásznakra, olajjal fogalmazták meg művüket. A szükséges anyagokról a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény gondoskodott.
Mivel a művek egy múzeum számára készültek, a felelősséget is jobban érezték a diákok, akiknek az alkotási folyamat az örömök mellett kihívást is jelentett. „Sok küzdelmet éltek át önmagukkal és az anyaggal is. Volt, aki most készített először olajfestményt, voltak, akik hármas csoportban dolgoztak, így kompromisszumot kellett kötniük egymással a végeredményt illetően. Az idővel is hadilábon álltunk; öt hét állt rendelkezésünkre, ami kevésnek bizonyult. Mindezekkel együtt azt látom, hogy közelebb kerültek a diákok a stációkhoz, és a nagyböjt idején ez az alkotói folyamat nagyban segítette a felkészülésüket húsvét ünnepére” – mondta Győrffy-Kovács Adrienn, hozzátéve, hogy a megvalósítás során igazi közösséggé formálódtak a gyerekekkel.
A diákok alkotásaikon keresztül az általuk fontosnak látott problémákat, illetve az Istenhez közelítés lehetőségeit igyekeztek megmutatni, így a hiányzó műtárgycsoport valóban aktuálissá vált. A Jézus vigasztalja a síró asszonyokat stáció újraalkotott képén például megjelenik a háború, az abortusz, a függőségek és a környezetszennyezés fájdalmas problémája is.
A megnyitón beszédet mondott Pázmány Karolina Ágnes művészettörténész, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója, aki hangsúlyozta, hogy öröm, hogy a Váci Piarista Gimnáziumban a hitre nevelés mellett ennyire fontos szerepet kap a képzőművészeti nevelés is. „Adriennek sikerült megtalálni a kulcsot mindegyik kamaszhoz külön-külön, megtanította őket vizuálisan gondolkodni, és az érzelmeiket felszabadítani. Nagy öröm számomra, hogy a fiatalok hajlandóak voltak vizuálisan megosztani benső világukat.”
A megnyitón Lachegyi Imre közreműködött barokk furulyán.
A március 8-tól május 5-ig megtekinthető időszaki kiállításon nem csupán a keresztút eredeti és kiegészítő képei kaptak helyet, hanem egyéb, a nagyböjthöz, illetve húsvét ünnepköréhez kapcsolódó tárgyak is, így például grafikák, Piéta-szobrok és iparművészeti alkotások. Külön kiemelendő, hogy Ozsvári Csaba ötvösművész liturgikus tárgyait, így kelyheket, oltárkeresztet és szenteltvízhintőt is megtekinthetnek a látogatók, amelyek hamarosan visszakerülnek a székesegyház berendezései közé.
Az érdeklődők minden pénteken 11 órától vehetnek részt tárlatvezetésen. Amennyiben más időpontban szeretné megtekinteni a kiállítást, kérjük, jelentkezzen be a muzeum@vaciegyhazmegye.hu e-mail címen!
Negyedik alkalommal rendezte meg Szent Mihály Intézményfenntartó diákönkormányzati konferenciáját, amelyre ezúttal is sokan jelentkeztek a Váci Egyházmegye által fenntartott iskolákból. Ezúttal a váci Credo-házban látták vendégül a szakmai napon a DÖK-ös diákokat és tanáraikat, ahol Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket. A SZEMI híradását osztjuk meg.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.2026. május 3. vasárnap
Irma és Tímea
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek?...
Összes program »